Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 1. szám - VÁLASZOL A SZERKESZTŐ
lyes példájának bemutatása erősíti meg, hogy a pedagógiai cselekvésnek milyen nagy szerepe van a pedagógushivatás kialakításában. „A pedagógussá válás műhelyében” című részben a főiskolai képzés ismert gondjaira irányítja a figyelmet. Különösen nagy jelentőséget tulajdonít a pályára kerülés előzményeinek, s joggal kifogásolja a pedagógiai képességek fejlesztésének hiányát. Külön fejezetben szól a gyakorlat, az első lépések fontosságáról. Nagy hangsúlyt ad ebben a munkahelyi vezetőnek, a tantestületnek. Saját példáján mutatja be a kezdeti benyomások meghatározó szerepét, az iskolában való fogadtatás, a kollégák megszólítása körüli bonyodalmakat, emlékeket. A továbbiakban mély meggyőződéssel ír a fegyelem fontosságáról, amely az alkotómunka feltételét jelenti. Megtörtént esetek felvillantásával mutatja be, hogy e kérdésben nem lehet kész recepteket adni, hanem minden nevelőnek az egyéniségéhez igazodva kell a megfelelő módszert, eszközt megválasztani. A szerző foglalkozik az igényes követelménytámasztás kérdésével is. Elveti az olcsó népszerűség gondolatát, s helyette a következetesség szükségességét fogalmazza meg úgy a vezető, mint a pályakezdő nevelő részéről. A következő fejezetben „Ki is az a bizonyos jó tanár?” kérdésre igyekszik megfogalmazni válaszát. Erre — de az egész könyvre is F. Csaba és Cs. Piroska: Sajnáljuk, hogy jószándékú és segítőkész megjegyzéseinket félreértették, s azokra igen szenvedélyesen reagáltak. Az illem valamennyiünkre kötelező regulái tiltják, hogy leveleikből szó szerint idézzünk. Kár, mert több észrevételük megfontolandó. Hadd hangsúlyozzuk: nem tartunk igényt a csalhatatlanság kétes értékű babérjaira. Az előző szerkesztő bizottság hagyatékából hozzánk került írásaik azonban nem az ihlet ritka pillanataiban születtek, s véleményünk ezek nyomán formálódott. Ha folyóiratunk címére küldenek újabb, képességeik előnyösebb oldalát felvillantó költeményeket, akkor szívesen vállalkozunk közlésükre is, hiszen célunk a hajellemző —, hogy kritikai szemlélettel, gyakorlati példák bemutatásával igyekszik elfogadható feleletet adni, s keresi a helyes megoldásokat. így fogalmazza meg a „jó tanár” jellemző típusjegyeit: kreativitás, szakmai tekintély, mindenirányú nyitottság, igényesség, kedélyesség, szerénység. Szól a pedagógus számára az osztály- termen, az iskolán kívül adódó feladatokról is. Elsőként a személyes példa- mutatás fontosságát hangsúlyozza, majd a tanulókkal való személyes kontaktus emberformáló szerepét mutatja be. Az állomáshely közössége iránti felelősségtől áthatva beszél a pedagógusok bekapcsolódásáról a helyi közéleti tevékenységbe, a TIT-munkába, a közművelődési feladatokba. Befejező gondolatait az „elismerés, az önbecsülés” kérdéseit érintik. Szemléletesen mutatja be, hogy a pedagóguspályán látványos, gyors eredmények nincsenek, munkasikere nem mérhető azonnal, ezért nehéz megítélni: mennyit is ér valójában. Ennek megméretéséhez jól hasznosítható „fogódzókat” is bemutat. A kötet könnyen olvasható, nem törekszik túlzottan elméleti következtetések megfogalmazására, de minden „jobbítani” akaró nevelő számára hasznos gyakorlati tanácsokat ad. (Tankönyvkiadó, 1984.) Dr. Balázs Sándor m Válaszol a szerkesztő misítatlan tehetség egyértelmű elismerése, méltatása. Bármikor és bárkiben. Olvasóink figyelmébe: Üjjászerveződött alkotógárdánk az elmúlt év decemberében Szemle-esteket rendezett Hatvanban és Egerben. Ekkor találkoztunk a különböző korosztályok képviselőivel. Bitskey Tibor, Kánya Kata és Gór Nagy Mária a tartalmi és formai megújulás jegyében fogantatott 1984-es utolsó szám irodalmi anyagából adtak ízelítőt, s a megyeszékhelyi bemutatkozáson közreműködött a közkedvelt, a rangos népzenei hagyományokat ápoló, illetve továbbfejlesztő Kaloda együttes is. A rendezvényeket kötetlen diskurzusok követték. Ezeken többen hasznosítható javaslatokat ajánlottak számunkra. 93
