Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 1. szám - NEVELŐ ÖRÖKSÉG - Pécsi István: Egri titkok közelről

s ez is történeti tény — annyira gyökeret vertek, úgy megszerették a hegyek által oltalmazott várost, hogy maradtak, összhangot és békés alkotó munkát ígérve. A régi helyett az új földet érezték igazi hazájuknak. Vérük keveredett az őshonosokéval. Csoda-e, ha sok tekintetben az ő pillantásuk villan felénk . ,

A visszafoglalok új rendet diktáltak, ez magyar áldozat nyomán született, de önző, lélektelen Habsburg-érdekek formálták. Az építményt a katolikusok kapták meg, akik káptalani templomként használják. A cél tehát maradt a régi, csak a fohászokat címezték — legalább olyan feleslegesen, mint Allah katonái — másnak. Erdődy püspök 1727-ben az irgalmasoknak adja, kórházi kápolnának szánva. Az új tulajdonosok hozzá is fogtak a teljes renováláshoz, valószínűleg nem zavarta őket a másik isten emléke. 1730-ban új tetőzettel látják el. Eltűnik a kupola, felváltja a sátortető. 1744-ben ismét torzítják eredeti jellegét, hiszen sekrestyét toldanak hozzá.

Mikszáth Kálmán, egyik legnagyobb írónk, Pyrker érsekkel azonban meglehetősen mostohán bánt el a Különös házasság című regényében, nyersnek, lélektelennek, hatalom- és rangkórságban szenvedőnek állítva be őt. A valóság adatai azonban egész másról beszélnek. Ez az értelmes, ez a művészpártoló főpap vérbeli mecénás, nagy műveltségű férfiú volt, akinek ízlését csak felsőfokú jelzőkkel méltathatnánk.

Valószínűleg zavarta az átépített dzsámi nem éppen szemet gyönyörködtető képe, ezért nemcsak lebontását engedélyezte, hanem helyeselte, sőt anyagilag támogatta is a közelében emelendő templom építését. A minárét azonban nem hagyta veszni. Csodálhatta eget ostromló, karcsú eleganciáját, a vöröses, a gonddal homokkőbe álmodott kecsességét. Talán jelképnek is szánta. Épp ezért már 1329-ben — senki sem gondolt akkor még valamiféle műemlékvédelemre — bádogkupolával fedette, s megmentette a pusztulástól. A fenn tündöklő félholdat sem szereltette le, hanem stílusosan egy keresztet állított fölé.

Aztán nálunk is társasággá szerveződött a múlt hagyatékáért aggódók tábora. Az sem véletlen, hogy a tisztiéire méltó gondolat Egerben bontott zászlót. Többek között ezzel magyarázható az, hogy 1897-ben Möller István terveinek megfelelően restauráltatta a minaretet a Műemlékek Országos Bizottsága.

Aztán hosszú csend — úgy is mondhatnánk: nemtörődömség következett. Igaz, 1962-ben az Országos Műemléki Felügyelőség megoldotta a kisebb mérvű állagmegőrzési feladatokat, ez azonban nem jelenthetett gyógyírt a régóta sokasodó bajokra. A hetvenes évek akciói sikerrel jártak, ma már ismét dacolhat az Idővel a török világ e ritka szép szimbóluma, amely nemcsak véres harcokról, elveszett függetlenségről, hősi áldozatkészségről regél, hanem az egymás mellett élő emberek, a kényszerből ellenségek közti közeledésről, megértésről, azokról a janicsárokról és szpáhikról, akik nem vágytak vissza a sokmecsetes Isztambulba. Erre utalnak — igaz, áttételesen — a nyári estéken felcsendülő kuruc dallamok is. Nem az egykori müezzin hangján, hanem korunk hangszerein, hirdetve minden hódító törvényszerű tragédiáját, s a leigázottak végül is győzedelmességet sugárzó himnuszát.. .

3.

Aki Egerben jár, feltétlenül megkóstolja a környező lankák ízes szőlőjéből préselt aranyló vagy bíborló nedűt. Nemcsak ízéért, zamatéért, hanem amiatt, mert eleink is hódoltak ennek a szomorúságűző szokásnak.

82