Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - TUDOMÁNYOK - E. Nagy Sándor: Önéletrajz, szociográfia, regény
• Tudományok Önéletrajz, szociográfia, regény Remenyik Zsigmondi Bűntudat A harmincas évek közepén keletkezett Bűntudat a prózaíró Remenyik Zsig- mond első igazán érett alkotása, kiterjedt életművének egyik csúcspontja. Jelentőségét már a kortársak felismerték. Féja Géza a Válaszban az írói pálya fordulójának tekintette: . Minden eddigi könyvét igen becsültem, de valamennyiben volt valami szétfolyó megoldatlanság. A Bűntudat azonban elérkezett a valóságábrázolás érett, egyszerű művészetéhez.” Gaál Gábor levélben küldte elismerő sorait Kolozsvárról: ,,. . . Elolvastam a Bűntudatot. Kitűnő. Külön gratulálok a fordulatnak, amit az írásából kiérzek” — írta 1936. május 5-én. Hatvány Lajos is levélben üdvözölte Remenyiket: . Valami nyugtalan cikázás vonzott, s ugyanakkor el is riasztott műveitől. Most annál nagyobb meghatottsággal olvasom érett és lehiggadt művét, a Bűntudat-ot, melynek nemcsak etikai, hanem egyszersmind esztétikai becsét is érzem; hiszem, hogy a magam módján a nyilvánosság előtt is elmondhatom majd, amit érzek..A kortársak véleményét az utókor sem módosította. Az elismerő méltatások közül ez alkalommal csupán Sükösd Mihály tanulmányára utalunk, aki a huszadik századi magyar epika lehetőségeit és eredeményeit felmérve „epikánk csúcsai” között jelölte ki a Bűntudat iraodalomtörténeti helyét (Küzdelem az epikával). Bármennyire is egyértelműnek látszik azonban a Bűntudat jelentősége Remenyik Zsigmond írói pályájának alakulása szempontjából, az életmű belső értékrendjén túltekintő szándék, amely a mű prózamodelljének leírására szeretne vállalkozni, már több nehézségbe ütközik. Gaál Gábor igényes, és a harmincas évek magyar prózájának megítéléséhez máig érvényes szempontokat szolgáltató tanulmánya egyértelműen az évtized szociográfiai irányához sorolta Remenyiknek ezt a könyvét, a Puszták népe mellett olyan variánsként, amely szociális indíttatású ugyan, de a Viharsarok és az Alföld parasztsága következetesen dokumentáló módszerével ellentétben — amely a szociográfiát lényegében szociológiai diszciplínaként kezeli —, Illyés Gyula művéhez hasonlóan szubjektív elemekkel (önéletrajz, vallomás) „irodalmi formába öltözteti” az eredendően tudományos igényű társadalomrajzot (A mai magyar szociográfia és az irodalom. Korunk, 1937. 5. sz. 406—410.). Ezt az álláspontot fogadta el Juhász Béla is a Bűntudat második kiadásáról közölt recenziójában, kiemelve, hogy Remenyik a tényfeltáró irodalom dokumentációs eszközei helyett élmény szerű irodalmiságot teremtett: .. úgy véljük, Illyés után ő valósítja meg a legsikeresebben az irodalommá emelt szociográfiát” — írta 1955-ben. Az idézett értékelések közvetve már utalnak a Bűntudat prózamodelljének átmeneti jellegére: Remenyik műve nem tekinthető szociográfiának, de nem is hagyományos regény, hiszen a megélt valóságot nem a konvencionális szépirodalmi eszközökkel — egyedi sorsokat és cselekmény-szituációkat építő 84
