Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 6. szám - HAGYATÉK - Pécsi István: A Mester Bizáncról álmodott
Átengedem magam a messziről közelítő élmények vonzásának, s ezek között a falak között a némaságba dermedt múlt kel életre, rendeződik színes, megkapó forgatagba. A Cserepes-parton már a korai és a késő bronzkorban is otthonra leltek eleink, hiszen a kutatók telepek nyomaira bukkantak. A Béres-telken talált avar, vagy honfoglalás kori sírok szintén arra utalnak, hogy az emberek mindig is kedvelték ezt a helyet. Hasonló jel az is, hogy a temetődombon egykor ősi földvárat emeltek nyugalmuk, békéjük biztosítása érdekében. A Váradi Regestrum két oklevele igazolja — ezek 1219-ből származnak —, hogy már a tatárjárás előtt monostor volt itt. Plébániáját az 1232—37. évi pápai tizedjegyzék Debrew néven emlegeti. Az Aba nemzetséghez tartozó Debrei család regnált errefelé, s birtokaihoz tartozott Debrő, Szentgyörgy és Tótfalu. A mai Aldebrő helyén, a török időkben elpusztult Csal falu határában 1465-ben már díszelgett az a vár, amelyet nyilvánvalóan jóval korábban építettek. A későbbi krónika bővelkedik változatos eseményekben. Az egymást váltó főurak üzleteltek, egyezkedtek, s akcióik sikeréhez nemegyszer a királyok támogatását is igénybe vették, arra számítva, hogy csak félrevezetik a kis dolgokban aligha jártas, azokkal mit sem törődő koronás főket. Néha az intrika helyett a telt pénztárca győzött. Az anyagiakban bővelkedő egykori egri várkapitány, a későbbi erdélyi fejedelemmé lett Rákóczi Zsigmond a kincstártól megvásárolta a falut, s ettől kezdve száz éven át a híres család birtokolta. Természetesen övéké lett az oszmánok által lerombolt vár is. Erről azonban egyre kevesebb szó esik, s fokozatosan uradalmi központtá válik. A verpeléti plébánia feljegyzései tanúsAz altemplom egy részlete kodnak arról, hogy a múlt század második felére csupán kőtörmelékek maradtak belőle, s mindössze egy halom emlékeztetett a hajdanvolt szép napokra. A templom azonban ma is áll, s ez annak köszönhető, mindig akadtak olyanok, akik — különböző okoktól vezérelve ugyan — minden tőlük telhetőt megtettek a veszendő értékek óvásáért, mentéséért. Érthető is, hiszen olyan kincsről van szó, amely nemcsak hazai viszonylatban ritkaság. Már az is sokat mond, hogy a XI. században épült, méghozzá centrális elrendezéssel, ami egyértelmű jelzése a keleti hagyatéknak. Nem alaptalan feltételezés az sem, hogy ebbe a monostorba temetkezhettek az Abák — köztük a híres Sámuel király, akinek tragikus sorsa mindig együttérzést, rokonszenvet ébresztett az itteniekben. Akkor is, ha sziszifuszi vállalkozásba fogott, akkor is, ha a történelmi fejlődés lendületét sikertelenül próbálta megfékezni. Az épület eredeti jellege módosult, ugyanis a XIII. században háromhajós, hosszházas jellegűvé formálják, méghozzá a hamisítatlan román stílus jegyében. Déli homlokzatát a XV. századtól késő gótikus keretezésű ajtónyílással törik meg. Ezután 1743-ban újabb, gyökeres átépítés következett. A kiadásokat a kegyúr, Grassalkovich Antal herceg fedezte. Lebontotta az eredeti falat és ap- apszisát, és ikialakíttatta a jelenlegi szentélyt, a kétoldali sekrestye-, illetve oratórium-toldalékkal. Pontos adatok igazolják, hogy a korábbi építmény közepén két kőoszlopsor helyezkedett el, s ezt a XIII. századi átalakításkor sem bolygatták meg. Ekkor azonban elkövették ezt a hibát, meg is lett a következménye: hamarosan repedések keletkeztek a boltozaton. (Ez érthető is, hiszen hiányoztak a tartóelemek.) Nem csoda, hogy már 1782-ben a beom- lástól riadoztak, és senki sem vonta kétségbe az életveszélyességet. 1785-ben megkísérlik menteni, amit lehet. A helybeli adózók nem húzódoznak az áldozat- vállalástól, készséggel fuvaroznak, szállítják az anyagot, csupán azt kérik, hogy a régi szokásjog szerint egy évig ne rendeljék ki őket a megyei utak karbantartására. A nekibuzdulás nem járt megfelelő eredménnyel. 1793 tavaszán egy jókora vihar tetemes pusztítást vitt végbe, erőteljesen megrongálta a tetőzetet. Olyannyira, hogy a lezuhanó vakolattömeg két lakost meg is sebesített. A gondok tovább súlyosbodtak a múló évtizedekkel. 32
