Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Korompai János: Gárdonyiról - a jó tanítóról
Horváth Gizellához írt levelei is. Négy ilyen van az egri gyűjteményben. 1884 február és 1885 február között keletkeztek. A levelek szépen rajzolt írása és a tartalom oktató szándéka őszinte törődést mutat. Tanácsokat ad a kislánynak a levélírás módjára: „ ... természetes hangú, egyszerű legyen a levél... úgy írj, mintha beszélgetnénk...” Elmondja, hogy minden tanítványa között őt szerette legjobban, és „akit egyszer megszeretek, azt sohasem feledem el...” A levelekkel előkerült a kislánynak küldött dedikált fénykép is. Az író a négy évig tartó falusi tanítóság után sem mondott le a nevelésről. Különleges lehetőséget adott erre saját lapja, a Tanítóbarát. Idejét, anyagi erejét, akkori egész életét adta erre a vállalkozásra. Az alárendeltség béklyóitól megszabadulva a világ elé tárta keserű tapasztalatait, ügyvédje lett az elesett magyar tanítóságnak. Tartózkodás nélkül ostorozta Trefort minisztert és a közoktatás felelős vezetőit. Irányokat jelölt, terveket bírált, küzdött a tanítók anyagi felemelkedéséért. Ugyanakkor szüntelenül hangoztatta az önképzés fontosságát: „A jó tanító maga emeli társadalmi állását”. A továbbképzés fő eszközét a rendszeres olvasásban látta. A legelső erkölcsi követelményt így határozta meg: „A tanítónak az igazság papjának kell lennie!” A sovány kenyéren tengődő, társadalmi osztályok közt hányódó tanító egyetlen elégtétele, hogy „ ... felmagasul a lelke, midőn egyik nemzedék a másik után kerül ki a keze alól, és látja az óriási különbséget a keze alá jövő és az iskoláját elhagyó nemzedék értelmi állapota között!” Gárdonyi saját fiainak is melegszívű tanítója volt. Két rövid levél bizonyíték erre, amelyeket fia ügyében írt az egri gimnázium tanárához. Az elsőben ez áll: ,,... A fiam újságolja, hogy holnap félórai áristom vár rá. Én ebben megnyugodnám, hanem az aggaszt, hogy többedmagával lesz bezárva, és a cimborák valami olyan mulatságra tanítják, mely romboló hatású lesz egész életére. — Alázatosan instálom, méltóztassék tekintetbe venni ezt az aggodalmamat. Nekem ez az együgyű kis tanuló a mindenem... Nem a büntetéstől féltem — mert ez kell —, hanem az alkalomtól...” (A levelet Gárdonyi halála után közreadó tanár megjegyezte, hogy „a levél hatása következtében valamennyi delikvens megszabadult az áristomtól, sőt e levél kitanítása után én gyerekeket áristomra soha többé nem ítéltem”.) A második akkor keletkezett, amikor a betegsége miatt otthon maradó Gárdonyi-gyerektől a tanár írásbeli bizonyítványt kért a mulasztás okáról. A rövid levél: „Kérem a Tanár urat, szíveskedjék a fiam mulasztásának okául azt elfogadni, amit a fiam mond”. Gárdonyi Géza tanító maradt haláláig. Utolsó regényében, a befejezetlen Bibi-ben is a nevelés, a jellem fejlesztése, a nép műveltségének emelése a központi mondanivaló. Korompai János 45
