Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 5. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Somos Lajos: Új utakon a tanítóképzés

Új utakon a tanítóképzés

Emlékezés a kezdetekre

Egerben 1928-tól folyt tanítóképzés a Pyrker László érsek alapította első magyar nyelvű önálló tanítóképzőben. Feladata az alapító szándékának megfelelően: jól felkészült tanítókat nevelni mindenekelőtt az egyházi, egyben az állami népiskolák számára is. Növendékeinek túlnyomó többsége népi származású fiatal: földművesek, bányászok, gyári munkások tehetséges gyerekei, akik számára nehezen elérhető messzeségben trónolt a gimnázium és az egyetem, melyek a társadalom vezető és uralkodó rétegeinek fiait volt hivatva nevelni. Tanítóképzőnk mind a képzés célját, mind a cél megvalósítására hivatott szakemberszükséglet kielégítése szempontjából minden más közoktatási intézménynél jobban kapcsolódott a népi rétegekhez, a kétkezi dolgozókhoz. Felszereltsége is elég korszerű volt ahhoz, hogy a felszabadulás után bátran vállalkozhasson a megújuló társadalom új és magasabb igényeinek szolgálatára.

Ez a sajátos helyzete kedvező kiindulási pontot jelentett ahhoz, hogy nagyobb nehézség nélkül vállalja azokat a feladatokat, melyeket a népi demokratizmus útjára lépett társadalom építése a pedagógusoktól elvárt. Személy szerint magam is, mint az intézet igazgatója megerősítést, egyben elkötelezettséget is kaptam azzal a megtisztelő megbízatással, mely szerint 1945-ben tagja lettem a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert elnöksége alatt újjáalakult Köznevelési Tanácsnak.

Amikor a harci események távolabbra kerültek, s a romokat eltakarítva a tantermeket használhatóvá tettük, a feladatok megbeszélésére már 1945. januárjában összeült a tanári testület.

Az 1945/46 tanévben az ifjúság köréből egy Szabadművelési Csoport alakult. Célját és feladatait az intézet olyan előadások rendezésében jelölte meg, melyek alkalmasak arra, hogy rávilágítsanak a magyarság népi kultúrájának értékeire és azok megbecsülésének szükségességére. Célul tűzte a csoport azt is, hogy a falvak közönségét szórakoztatva tanítsák, és hogy a leendő tanítók megismerjék a falu problémáit. Ezzel a céllal tartottak népdallal, népzenével, néptánccal gazdagított előadásokat Egerben, Kerecsenden, Mezőkeresztesen, Egerszalókon, Egercsehiben és Kálban.

A demokratikus továbbfejlődés irányában való továbblépés szempontjából jelentős esemény volt a dolgozók tanítóképzőjének létrehozása az intézet keretei közt. Amint az 1946—47-es évkönyvben olvashatjuk, ezzel a szervezeti formával az intézetnek az volt a célja, hogy „módot nyújtson tanulásra azoknak, akik önhibájukon kívül nem végezhették el rendes időben tanítóképzős tanulmányaikat”. Az 1946/47. iskolai év első felében egy első osztályt nyitottunk. A másodikban egy elsőt, és egy másodikat. Itt is a képző tanárai tanítottak a délutáni időben. Utólag megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a tagozat a szó legszorosabb értelmében a jelentkezők többsége számára jogos jóvátétel volt. A tudás szomjúhozásának: a tanulás éhségének soha nem ismert példáit ismerhettük meg felnőtt és termelő munkát folytató fiatalok tanulni akarásában. Volt köztük parasztfiú a férfikor küszöbén, aki Noszvajról naponta gyalog járt be és vissza hegyen-völgyön át a legrövidebb utat keresve. A tanítóképesítő vizsgán dicséretesen helytállt. Tanítói oklevéllel a kezében mező- gazdasági főiskolát végzett, ledoktorált s az egri tanárképző főiskola tanára46