Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Németh Gabriella: Facipők
Andris: (Nagyapát utánozva — innen, ha a gyerekek valakit utánoznak, csak úgy jelzem, hogy a név után N: Nagyapa; A: Apa; Anya; T: Tóni; I: Ildi) (csoszog a facipőkben, láthatóan keresgél valamit, torkát köszörüli, ha- rákol, krákog) Hol találom azt az átkozott kecskebőrt? Hol lehet az a büdös pufajka? Hol? Gyerekek: (élvezik a jelenetet, belemennek a játékba!) Évi: Én leszek Anyu! Juli: Én meg Ildi! Andris: (a közönséghez) Ildi a nővérem, (cinkosan) Jó kis csaj! Most csak azért mondom így, mert nincs itthon a főnökség. Mármint a fater, meg a mutter. Értik ugye? De előttük egy szót sem, hogy azt mondtam az Ildire, hogy csaj! Felcsinálta egy ürge. Azaz a Tóni. El is vette feleségül a szerencsétlen! Mert a főnökök addig jártak az őseihez, amíg megvolt a (gúnyosan) világra szóló lagzi. Laci: Lehetek én a Tóni? Andris: (továbbra is a közönséghez) Először itt laktak. Egy szobába csuktak bennünket miattuk az Évivel. Apának bezzeg akkor is külön dolgozószobája volt. Anyának meg piperészkedője. A Tóni meg, mindig benthagyta a zárban a kulcsot, így nem láthattuk őket, de annál jobban hallgathattuk, (nővére hangját utánozva, gúnyosan) Naa! Tóni! Hagyjál már, mert még megárt ennek a kis csibésznek itt, a hasamban! A lüké tesóim meg folyton csak azt kérdezgették: Mitől nevet így az Ildi? Évi: Nem is igaz! Andris: Persze, mert Te nem hallgatóztál, mi? Te bebújtál a paplan alá, és álmodoztál a Zsibóról! (a gyerekek az előbbi szöveg alatt is folyton mozogtak, tettek-vettek, most bekapcsolódnak ők is) Zoli: (csúfolódik) Éva! A barna baba! A Zsibóról álmodik a paplan alatt!... Éva: Te meg a Juliról! Andris (a Juli nevére felkapja a fejét, Évának dühösen) Na megállj csak! (most csúfolódva) Zsibó meg a Zsuzsával (mozdulattal jelzi a kimondatlan szót) Laci: (dühösen Andrishoz ugrik, hangja elvész a hirtelen támadt hangzavarban) Juli, Zoli: (Lacinak ugranak) Évi: (visít) Hagyjátok, mert kaptok! Andris: (nevetve) Mit kapunk, Vicuska? Évi: (lerántja az ágyról a takarót, felkap egy kispárnát, Andrishoz vágja) Ezt! (pillanatok alatt vad párnaharc kezdődik) Andris—N: (csoszog a facipőben) Hol lehet az a pufajka? Hol? (keresgél, közben talál egy játékpuskát, a vállára kapja) Na gyerekek, utánam! Lépés, indulj! Elkezdi énekelni a „Csinom Palkó, Csinom Jankó”-t, a gyerekek bekapcsolódnak, ütemre járnak, ugrálnak, egyre vadabbul. Egyikük fellöki a széket.) Zoli: Hülyék! Nem tudtok vigyázni? Andris—N: Szervusz Tóni. Nem láttad a pufajkámat? Laci—T: Szia öreg! Na, mi van? Nádvágáshoz készülsz? Andris—N: Éppen most masírozott ki a század, szép szál sorbeli legények, nádat vágni, s nekem nincs meg az a zsíros kecskebőr (szinte csámcsog, ahogy gondolkodik) ... no mi? No mi is? Laci—T: Pufajka öreg! Jó rongyos pufajka! Andris—N: A Siratón még megvolt. Ott arattunk utoljára. Sokakat meg 15
