Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Garai Gábor: Időtlenül
• Vers-próza Jóska, veled tüdőrák... Endre, veled agyvérzés... Velem, még nem tudom (bizonyosan) mi végez. De egyre sürgetőbben integettek odaátról, korán elvesztett önzetlen barátok. És higgyétek el, igyekszem már én is hozzátok —i egykor ifjú fák tövébe —, hol Jóska oly motort szerel, mely sebesebben jár az üstökösnél, s Endre egymaga házat ácsol, és csillagokból köti be a villanyt. A verandán megterítve az asztal, rajta sUlt kolbász, oldalas (műfogsorunk elhagytuk menet közben), és ropogós héjú házikenyér. S no, persze bor, az a könnyű, szelíd sárgás, francia-féle bor, mit én fedeztem fel a kis butikban, Garai Gábor Időtlenül s az egyetlen, mit még egyszer meginnék, még egyszer utoljára és örökre, természetesen, hiszen az időből végre kiestünk, feleségek se óvják egészségünk, rendészek se keresztezik utunkat, nincs is utunk, ez a célállomás: a dáliák kesernyés illata — mert mindig ősz van, enyhe ősz van itt — már-már megtestesül s pezseg orrunkban, a diólomb olajos fanyar szagával lustán elvegyül. Nyűtt öreg kutyám megfiatalodva rágicsálja körülöttünk a csontot. S elszenderülve nőkről álmodunk, kikről — ébren — egyégként szó se essék; és úgy fogadjuk majd a holnapot, mintha tegnapunk támadt volna föl, s tegnap, holnap összeforrad a mában, az örökké jelenvaló jelenben, holtunkon túl, evilági hazánk magunk megteremtette Édenében, ahonnan az isten se űz ki minket. 4
