Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Iszlai Zoltán: Az iram

Iszlai Zoltán: Az iram Ha igaz volt az orosz íróit nagy ré­szére Dosztojevszkij mondása, hogy Go­gol köpönyegéből bújtak elő, úgy mai magyar társaik jelentős hányadára is áll, hogy Örkény István átszálló jegy ével étkeztek... Ez a hasonlat természetes módon kínálkozik Iszlai Zioltán: Az iránt című kötetének olvasása közben, mert a szerző módszert és világlátást örökölt Örkénytől. Nem rossz iskola ez: prózánk meg­újulási lehetősége rejlik ebben a ha­gyatékban. Kérdés az, hogy utánzói vagy utódai milyen tormában lépnek nyomdokaiba. Iszlai nem görcstelenül, s nem mindig eredeti módon olvasztja be írásaiba ezt a hatást: legjobb példa er­re a Bon voyage című „novellája”, mely nem más, mint a külföldire utazók bal­esetbiztosításának kísérő szövege. Ör­kény emelte annak idején az Egyperces novellákban „irodalmi értékké” az át­szállójegy „használati utasítását”. Iszlai ugyanezzel az eljárással él. De már a választott, elbeszéléssé emelt „szöveg” is árulkodó, kettejük világlátásáról sokat mond el. Míg Örkény nem ábrázol a szó szerinti idézetével mást, miint a világ abszurd bonyolultságát, adelig Iszlai in­kább a könyörtelen szakszerűséget mu­tatja fel. Sötétebb szemlélete, mint mes­teréé, egyben kevésbé tömör, olykor pe­dig a n yak at ekertségig összetett. Az Ör­kénynél ugyancsak meglevő kérdőív ná­la ötször olyan hosszú, s ezzel nincs arányban tartalmi többlete. (Bár elkép­zelhető, hogy azóta adatlapjaink, hasz­nálati utasításaink az idő elteltével a pankinsoni törvények értelmében való­ban hosszabbakká váltak .. .) A komor színek nemcsak itt tűnnek fel: régebben a szerző gyermektörténe­tei nem hordoztak ennyi kesernyés ízt magukban. A novellák ifjú hősei kér­lelhetetlenek, öntudatlan gonoszsággal megvertek, ahogy például a Kölkök, vagy a Trottyosok című írásokban is látjuk őket. Ezzel együtt olykor való­ságosabbak, különösen azért, mert Isz­lai érzékelteti azt is, miért alakul így a kicsinyek világa. Az Anyámasszony ka­tonái című tő ntóneteeslk e - füzér néhány jellemző kor- és kórrajzzal szolgál: válások miatt csonka családban fel­növő apróságtól egészen az agyomszere- tett, de meg nem értett kisfiúig terjed a sor. Nemcsak a családról van ilyen véleménye, de az iskoláról is: a kötet egyik legjobb írása, a Pedagógiai ta­pasztalatok című dokumentumrapszódia világosan érzékelteti Iszlai álláspontját, Torz lelkű felnőttektől, magánháborúk- ba belerokkant pedagógusoktól nem is várhatjuk, hogy irányításukkal utódaink zökkenőmentesen megtalálják a helyü­ket, pedig a gyermeki fantázia sok szép­ségét és érdekességet vihet az életbe: a kötetben olvasható írások jelentős ré­sze hódol a szómágiának, amely az író előző könyveiből sem hiányzott. A sza­vak önálló életet élhetnek, összefonód­hatnak, s mint a mesében az égigérő babszár, csodálatos kalandokig vihetik a kíváncsi utazóit — vallja Iszlai. így épül fel a Rúgkapáló nyelvemlékeink, vagy az Érettségi elképzeléseink: a fantázia és az asszociációs játék alkotja az elbeszé­lés „szövetét”. Kevésbé győződik meg az olvasó a játék értelméről az olyan írá­sokban, mint a Kátrány és szerelem, vagy az Álomkülszolgálat. Ezekben a „babszár” nem az ég felé nő, hanem igen gyorsan enged a gravitáció erejé­nek, s a földre hanyatlik. Nem sokösz- szefüggés hámozható ki ezekből, legföl­jebb arra lyukadhatunk ki, hogy a szer­ző szándékosan nehezíti a megértést, valóságos rejtvényt készít. Erre utalnak a valóságos egyenletekké összeálló szó­képek, a szándékos nyelvhelyességi hi­bák, az összezavart helyzetek és fordu­latok. Iszlai mintha védekezne a figyel­metlenség, a gyorsolvasás ellen. Ügy tűnik, hogy figyelmet és teljes odaadást kíván kiharcolni magának. Sokkal in­kább a könyv félretételére, abbahagyá­sára bírja rá az ilyesmi az átlagolva­sót, különösen, ha nincs eredménye a rejtvényt ejtésnek. Hangsúlyosaik ezek a forma* kísérle­tek, félre is vihetik a figyelmet. Pedig a kötet második novellaciklusa, a Ki­pörgés hagyományos szerkesztésű elbe-t széléseket tartalmaz. Ezekben is sok az örtkényi hatás, de tömörség nélkül: Isz­lai szeret csevegni. Ha játékos kedve nem ragadja el az értelmetlen szócsa- varásök felé, akkor nem is rosszul tár­salog: elbeszélésének íze van, láttató ereje. Ha olykor olyan alapanyagot ta­lál, amely drámaiságát tartalmaz, akkor kifejezetten jó művek születhetnek tol­lából. 'Bár az ilyen pillanatok ritkák: hajlamos anekdotázásra, a jelenségek egyszerű számbavételére. A Karmester­viszonyok például felidézheti bennünk Örkény Macskajátékának ironikus sze­relmi háromszögét, de az összehasonlí­tás balul üt ki Iszlai számára. Nem tudja olyan mélységben ábrázolni a fe­lemás kapcsolatok tragikomikumát, hogy az olvasottak valóban átütő erővel has­92

Next

/
Thumbnails
Contents