Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 4. szám - TUDOMÁNYOK - Bakos József: Nyelvi környezetvédelem - közelről
beszédünk lármás tónusáról éppen úgy, mint a zajártalmat felerősítő alkalmak és eszközök felhasználásáról. Ezzel megkönnyítjük nevelő intézményeink beszédfejlesztő munkáját is. Az értelmes, a szépen hangzó és kifejező beszéd alapfeltétele a hangok tiszta kiejtése. A lárma, a zaj, a hangoskodás, éppen ezt teszi lehetetlenné: a har- sányságban eltorzulnak beszédünk hangzástényezői. De vajon óvodáink és iskoláink megfelelő teret és formát biztosítanak-e a korszerű beszédnevelésnek? Vannak már erre biztató jelek, de még sok tennivaló vár pedagógusainkra, óvónőinkre. Nemcsak a beszéd örömét és igényét kell felkelteni, hanem a beszédfegyelemre való törekvést is. Sajnos, ma még célszerűtlenül hangosak óvodáink és iskoláink: a tanulók és a nevelő 40—100 decibel zajártalomnak vannak kitéve. Az iskolai beszédkörnyezet napjainkban egyre hangosabbá válik, s a nagyobb zajban nagyobb hangerő szükséges az érthető beszédre. Az „egyoldalú” hangoskodás, a tanulók teremtette zaj „kétoldalú” lesz. Nemkívánatos jelenségek szaporodnak el. Erre utal ma már több sajtóbeli közlemény is: „Hangosak az iskolák. A diákok harmada nagyothalló a lárma miatt. A tanárok hangszalagrepedéssel bajlódnak, mert megpróbálják a gyerekeket túlüvölteni” (Népszava, 1984. január 21.). Az iskolai oktató-nevelőmunkához megkívánt nyugodt légkör is el-eltorzult; a tanárok, és a tanulók egyre emeltebb hangerőre kényszerülnek. Az irónia szándékával megfogalmazott e versmondatok is erre utalnak. Simon András Egy tanár tűnődései című költeményében olvashatjuk: „Beülök a harmadik padba, / aztán kiabálok magamra”. A nemkívánatos zajban felerősödnek a gesztusok is: a kelleténél nagyobb az ideges mozgás, s ez is gyengíti a tanulók és tanárok aktív figyelmét, s utat nyit a beszédzavarnak is. Az idegesebb beszédkörnyezetben felgyorsul a beszéd; a tanárok magyarázatainak és a tanulók feleleteinek deklamálási tempója. A tanulók hadaró beszédében, feleleteiben szétesnek a mondatok, sok az ismétlés, s orrára bukik a logikai rend is. A kelleténél magasabb hangfekvésben magyaráznak tanáraink, s nem természetes beszédhangot használnak tanulóink. A tanulók hadari beszédét gyakran váltja a nyekergő beszéd, a motyogás, a motyorékolás. Nem ismerik a hangerő változásainak fortélyait, általánossá válik a ritmustalan élőszóbeli megnyilatkozás. A zajterheltségben egyre kevesbedik a nevelői célzatú türelmes „csend” is. A gondolatok, az információk torlódó rohanását alig törik meg a külön mondanivalót is vállaló szünetek. A megemelt hangerő, az egyre erősödő zaj és lárma, s az ideges mozgás gátjává válik az értelmező és érvelő beszédfolyamatoknak, az érzelmi azonosulás vállalásának. A halkabb, a csendesebb beszédhelyzet kialakításának, megteremtésének legjobb útja és módja az igényes oktatás és nevelés vállalása. Nemcsak az idegnyugtató csendre gondolunk, hanem arra a nyugodt iskolai környezetre és beszédhelyzetre, amelyből hiányzik az állandó gondolkodási készenlét, s ha kell az emberi derű és humor is. Mindezzel együtt jár a közvetlen hang és fonetikailag tiszta beszédbangzás, s akkor egyre kevesebb lesz az elszemélytelenített, elközömbösített hangadás és nyelvi formálás. Mindennek előfeltétele, hogy „a csend rozsdája” (Weöres Sándor); a lárma, a zaj is gyengüljön iskoláinkban is. A kezdeményező lépéseket elsősorban a pedagógusoknak kell megtenniük: a célszerűtlenül megemelt hangzású tanári beszédet a halkabb hangadásra kell áthangolnunk. Így jól tudja vállalni kettős szerepét: a hangzásban is szépen formált és értelmes tanári beszéd a tudásanyag átadásának, értelmezésének éppen úgy eszköze, mint a helyes beszéd követésre méltó példája. A pedagógus beszédműveltsége is garancia arra, hogy beszéde hangzásformáiban jelentkező hangerőtöbblet kevesbedik; a zaj, a lárma hatásfoka is gyengül. A tanári hang önálló közlő, 82
