Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 4. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Haffnerné Miskolczi Margit: A család szerepe a fiatalok munkára nevelésében

emberi cselekedetnek. Ügy is mondhatnánk, hogy arra kell törekedni a nevelés során, hogy az ilyen igény minden gyermek számára az élet természetes elemévé váljon. Hogy így legyen, abban család és iskola, de az egész társadalom igen sokat tehet, és kell is, hogy legyen.

E helyen — konkrét felmérés alapján — arról adunk számot, hogy a fiatalok miként kapcsolódnak be az otthoni háztartási és egyéb munkákba, milyen indíttatásból teszik ezt, és ez kihat-e iskolai munkájukra, nevezetesen például az őszi betakarításban végzett munkatevékenység színvonalára.

A felmérésben közel 140 gimnáziumi tanuló vett részt, mind a négy évfolyam szinte azonos létszámmal képviseltette magát.

Abból indultunk ki, hogy a család, mint jelentős nevelési tényező, igen nagy szerepet játszik a fiatalok jéllemformálásában, emberré válásában, és a munkára nevelésnek is igen tág tere van ebben a közösségben. Igyekeztünk megtudni, hogy e lehetőségeket a családok milyen mértékben használják ki. Vizsgálataink szerint a gyermekek 92 százaléka ,,rendszeresen” i>agy ..gyakran’ segít otthon a ház körüli munkákban és igen kevesen vannak (S százalék), akik „ritkán” végeznek otthon fizikai munkát. Ez azt mutatja, hogy a szülők általában igénylik segítségüket, s ez pozitívan befolyásolja fejlődésüket, munkához való hozzáállásukat.

A ház körüli munkák végzéséhez való viszonyulásra is rákérdeztünk a vizsgálati személyeknél. A válaszok a következő megosztást mutatják. Szívesen végzi a tanulók 59 százaléka. Közülük 50 úgy nyilatkozott, hogy számára természetes, 9 pedig örömét leli benne. Tizennyolc százaléka nem szívesen teszi, de fáradt szülei gondjain enyhíteni akar. úgy érzi, hogy a családi terhekből neki is vállalnia kell. A ..nem szívesen végzők’'-et (17 százalékot) kényszerítették arra, hogy lássanak el bizonyos teendőket. Ezek az adatok szemléletesen példázzák, hogy bár szinte kivétel nélkül minden ifjú részt vesz a családi munkamegosztásban, de ennek mértéke változó, illetve a segítést motiváló okok is igen különbözőek.

Vizsgálatunk kiterjedt arra is, hogy az otthoni munkavégzés és az iskola által szervezett őszi betakarításban való részvéte] között van-e ösz- szefüggés. Megítélésünk szerint helyes volt elemezni a két kérdés közötti korrelációt, mivel az értékelések szoros összefüggést mutatnak az otthoni munkamorál és a diákfoglalkoztatáson tanúsított munkához való hozzáállás között. Mutatják ezt az otthoni munkát „szívesen”, illetve „nem szívesen” végző tanulók betakarítási munkájában jelentkező különbségek. Az előbbiek 32 százaléka azt nyilatkozta, hogy a diákfoglalkoztatáson teljes erejéből dol- gozottt, és 21 százalékuk a pillanatnyi kedv szerint szorgoskodott. Az utóbbiak közül kevesebb, 25 százalék volt azok aránya, akik teljes erejükből dolgoztak, és jóval több, 53 százalék dolgozott a pillanatnyi hangulat szerint. Látható tehát, hogy azok, akik nem jutottak el arra a neveltségi szintre, hogy az otthoni munkát szívesen — belső motívum hatására — végezzék, azok az iskola által szervezettben passzívabbak, mint az otthoni munkát „szívesen” végzők.

Említésre méltó még a vizsgálati anyagnál az a tapasztalat is, hogy milyen mértékben befolyásolta a tanulók munkateljesítményét az osztálytársakhoz, a többiekhez való igazodás. Azok, akik szívesen végzik az otthoni háztartási munkát, nagyobb arányban (38 százalék) vették figyelembe a többi tanuló teljesítményét, munkaritmusát, mint azok, akik otthon „nem szívesen” segítenek (10 százalék). Ügy tűnik, hogy a társak kisebb befolyással vannak a „nem szívesen segítő fiatalokra”, és az osztály többi tagjára ők sem figyeltek olyan mértékben, mint a „szívesen” segítők. Ez némiképp a közösségi maga68