Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pécsi István: Fejezetek a Hatvani Galéria krónikájából
I. Ez az esztendő több szempontból is a továbblépés, a tevékenységi kör bővítésének időszaka volt. A galériavezetés kezdettől hamisítatlan népművelői hangoltsággal munkálkodott, arra törekedve, hogy minél szélesebb rétegeket nyerjen mag a képzőművészet nemes ügyének. Olyanokra is számított, akik nem voltak értelmiségiek, akik kétkezi munkával keresték kenyerüket. Nem feledkeztek meg az érdeklődők tájékozottságának bővítéséről, a közhasznú ismeretterjesztésről sem. Ennek jegyében hirdette meg 1980 őszén a kétéves képzőművészeti szabadegyetemet. Ennek első kurzusa az Általános bevezetés a művészetbe címet viselte. Az ötlet részleteit Losonczi Miklós műtörténész munkálta ki, és szerepet vállalt a kivitelezésből is. Mellette dr. Eisler János, a Szépművészeti Múzeum tudományos munkatársa, valamint dr. Nyerc/es Edit műtörténész taglalták az egyes témákat, beszélve a gótika, az olasz reneszánsz szobrászat és építészet, a spanyol barokk, valamint a klasszicista irányzat jellemző jegyeiről. A második fordulóban a magyar mesterekről volt szó, többek között M edgy esi Ferenc, Borsos Miklós, Ferenczi Károly, Beck Ö. Fülöp, Körösföi- Kriesch Aladár. Ripl-Rónai, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Dési Huber István, Derkovits, Csontváry, Egri József, Kerényi Jenő munkásságáról. A tájékoztatókat az előbb említett szakemberek mellett dr. Cifka Péter, dr. Pogány Ö. Gábor, Mucsi András és dr. Dömötör János vállalták. Dicséretes az is, hogy ezek a programok eljutottak a középiskolai lánykollégiumba, a szakmunkástanulók körébe is. íme a fokozatosság elve, aprópénzre váltva. Aligha létezhet ennél célravezetőbb módszer a műértő utánpótlás nevelésére. II. Ezzel a szinttel azonban nem elégedtek meg, s a színvonalas tárlatrendezés mellett a komplex jelleg kidomborítását is meghirdették. Megpróbálkoztak a galériabuszok indításával. 1980 januárjában Szentendrére szerveztek egy utat. Felkeresték Barcsay mestert, kalauzolásával megnézték állandó kiállítását, s este a Görög kancsóban köszöntötték az idős művészt. Győrbe már két járművel indultak — ekkora volt az érdeklődés —, Borsos Miklóst Pesten vették fel, aki a vizek városába kísérte őket, megmutatva természetesen múzeumát is. A következő alkalommal az esztergomi Keresztény Múzeum kincseit csodálták meg, elbeszélgetve Pálos Frigyes préposttal, aki teológiai képzettsége mellé a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen művészettörténész diplomát is szerzett. Hamarosan havonta rajtoltak a járatok. 1981-ben — január 17-én — Budapestre, a Magyar Nemzeti Galériába, február 21-én a főváros Szépművészeti Múzeumába, március 7-én a Nemzeti Színházba, április 11-én a Miskolci Galériába, május 16-án a mezőkövesdi Matyó Múzeumba, június 27-én, 28-án Pécsre jutottak el. Itt a Vasarely-, a Csontváry-gyűjteményt ismerték meg. Július 25-én, 26-án Szeged következett, városnézéssel, műteremlátogatással és a szabadtéri játékokkal. Augusztus 21 —22-én a Balatonnál jártak, s a Derkovits, az Egry és a Jókai múzeumokat vették szemügyre. Szeptember 19-én Szentendrére kirándultak, s Barcsay i 54