Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: Kurucz D. István festőművész

ködő földművest. S az, amit a trecento festőitől látott, az a sűrítés, a tömör motiválás lehetőségét segített kialakítani. Az évszázadok nélkülözésétől meg- merevült szokások, mosolytalan arckifejezések, félszeg mozdulatok megfestése egyfajta képzőművészeti szociográfiát eredményezett, ami megfelelt eszmé- lődése sorsdöntő eszményeinek. Nem szabad elfelejteni, hogy a diákkorában átélte a Márciusi Front fellépésének hatását, később csatlakozott a Szocialista Képzőművészek Csoportjának a kiállítóihoz, s azt kellett tudomásul vennie, hogy ami komor tapasztalatot gyerekkorában szerzett, az tulajdonképpen megfelelt az országos átlagnak: a falukutató írók igazolták világnézetté általá- nosuló szocális észleleteit.

Tárgyilagos hűséggel mérte fel a szülővárosában látottakat, azokkal tartott, akik leírásaik gondosságával, a tipikus esetek szavahihető krónikájával egészítették ki az írók társadalombírálatát. Azóta is sok minden van festői dialektusában, ami megfelel a vásárhelyi hétköznapok csendes nyugalmának, a mezőgazdaságban dolgozók szemlélődő életütemének. Festményeiben mindig akad valami végleges, befejezett, lehatárolt, határozott; képeinek egyensúlya sohase billen meg, közlendői nem kétértelműek, jelentésük világos, bizonyító eljárásuk logikus. Indítékuk nem vulgáris közérthetőség, hanem az okos képépítésre való ama törekvés, ami azután biztosítani képes az életszerű utalások meggyőző célzatosságát. A látvány átírtan, megszerkesztetten tér vissza Kuruc D. István művein, az érzelmek, eszmék, epizódok áttételesen tanúskodnak az egyének és közösségek sorsában felgyülemlő ellentmondásokról, bonyolult hiedelmekről, ám egyúttal az összhang iránti vágyról is. A megjelenítés ilyetén módszerének lényeges eleme a rendteremtés, az összefoglaló áttekintés, s az a képesség, ami a mozgás jellemzőinek, a szorongások eredőinek, a látszólagos egykedvűség mélyén lappangó feszültségeknek a feltárására is alkalmassá teszi a festőt.

Ha lehet, az elmúlt évtizedek folyamán még feszesebben szerkesztett, képeit még struktívabban építette fel. Nagyvonalú foltokban zárja a cselekvő vagy éppen csak jelenlevő személyeket. A tárgyakat geometrikus tömegükben idézi a nézők elé, a színeket tartalmasán, de gazdaságosan traktálja. A távlat képszerű jelzés formájában foglal helyet kompozícióin, a táj egyre szélesebben hömpölygő ritmusban tölti ki a keretet. Az agrártermelés korszerű változását jól sikerül neki feltüntetnie az Alföld arculatán. így derült ki, hogy a traktorok, a kombájnok ábráinál sokkal többet mond a vidék jellegének a módosulása, a parcellákat eltüntető végtelen búzamezők, határtalan szántóföldek, legelők dekoratív síkja.

A pályakezdés óta érvényesülő szigor, kolorisztikus ökonómia a művészi elvonatkoztatás időszerű metódusává érlelődött életművében. Munkái a végletekig letisztult festői képzetkeltés példamutató találatai. A méretektől független nagyvonalúsággal adják elő mesterük közlendőit; mértani idomokká párolt jelek segítségével tolmácsolják az érzékelésből, az ábrándokból táplálkozó képalkotói elgondolásokat. A faluszéli udvarok palánkjai, a házak tetői, a mezsgyék töltései nála mozdulatlan alakzatokká tömörülnek, az emberi színjátékok mimikus szimbólummá absztrahálódnak. Az esetlegességek kikapcsolásának, az impressziók véglegesítésének a szándéka mégse akadályozza a színek finom árnyalását. Mai piktúránkban Kurucz D. Istvánnál érthető meg igazán, miként lett hat-hét századdal ezelőtt a kis ikonból nagy falfestmény, hogyan leheteti a miniatúra a freskó előképe.

A képzőművészeti alkotás természetét a belső arányok szabják meg. Szükségszerűnek kell tekinteni, hogy Kurucz D. István, a lelkiismeretesen megmunkált festmények mestere egyben a hivatott monumentalisták egyike, olyan művész, aki falképeivel reprezentatív termekben, öblös csarnokokban is megáll43