Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: A Névánál
Hallgattam. Láttam, arca kissé elborult. Koccintásra emeltem poharam, s azt mondtam: — Talán még nem utazott elég sokat. Az ember megismer városokat, szépeket, kedveseket... Közbevágott: — Ne higgye, hogy nem utaztam eleget. Sok várost láttam. Volt, ahol jól éreztem magam. De tudja, olyan ez, mint a szerelem. Nők, nők, aztán az egyik ... Jön valaki, s már nem lehet többé nélküle élni... Aznap tovább kellett utaznom, s otthagytam őt. Kikísért a pályaudvarra, várni kellett. Megint hallottam azt a verssort, szórakozottan motyogta: ... Nekem csak ez jutott, egy hangtalan jelenlét az idők nagyvize felett... — Kitől van ez a sor? — kérdeztem. Nem válaszolt, csak mosolygott. Egy hetet töltöttem Moszkvában, s indultam haza. Hajnal felé, valahol Bri- anszk után, csáját kértem a kalauznőtől. A hálókocsi folyosóján kortyoltam az illatos, forró italt. Valaki elment a hátam megett, súrolta könyököm. Utánafordultam. Ismerősnek tetszett, bár alig láttam az arcát. Csak amikor a folyosó végére ért, s betette maga mögött az ajtót, akkor ismertem fel. Ö volt, lenin- grádi barátom. Kiáltani akartam utána, de meggondoltam magam. Mit is beszélhetnénk? Vagy megkérdezzem tőle, hogyan tudta otthagyni azt, amit végre megtalált? Mit felelhetne erre? De lehet, hogy tévedtem, s talán nem is ő volt. Csak egy reá igen hasonlító idegen. 10 Pusztai Ágoston: Ég és Föld között I., II.
