Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Lövei Gyula: Aszalt szilva és banán
A rokonság többsége Budapesten élt, így nyaraim egy részét nagynénéim- nél töltöttem. Ez a tény akkor egészen mást jelentett, mint ma. Falusi gyermek alig jutott el a fővárosba. 1954—55-ben fejeztem be az általános iskolai tanulmányaimat. Szüleim a minimális kollégiumi díjat sem tudták rendszeresen biztosítani, ezért nem a megyeszékhelyre, hanem budapesti gimnáziumba írattak be, rokonoknál laktam. Nehéz évek következtek. Szorgalmasan tanultam, de a feltételbeli különbségeket leküzdeni alig volt lehetséges. A latintanárom szigorára volt jellemző, hogy az első év végére az osztály létszáma felére csökkent. Sikerült megkapaszkodnom. Mindannyian érettségiztünk. De közben volt a megrendülés időszaka: 1956. A naponta ellentétes hatások sorozatával megbirkózni igen nehezen sikerült. Sokszor csak ösztönösen cselekedhetett az ember jót. Egyik nap a DISZ vezető titkárát mentettem kis „albérleti” szobámba, néhány nap múlva a már végzett geológus csábított külföldre, minden jót fölvázolva. Mindezt átélni egy másodikos gimnazistának nem volt egyszerű. Az élet újraindulása után osztályfőnököm helyzetelemzése — a tanóra rovására is — tette világossá, hogy tulajdonképpen mi is történt. Életemben második meghatározó periódus a Kossuth Lajos Gimnáziumban töltött négy esztendő volt. Érettségi után művészeti előadóként dolgoztam azért, hogy a továbbtanuláshoz szükséges anyagiakat előteremtsem. Közben édesapám már 1958-ban tsz-tag lett, darálókezelő. Tanulhattam. A budapesti Felsőfokú Tanítóképző hallgatója lettem. Funkciót töltöttem be az ifjúsági mozgalomban, művészeti csoportokat vezettem, az intézet zenekarában játszottam. A teljes elfoglaltság nem okozott fáradtságot. Közben kiválóra tanítottam, kevésbé jó eredménnyel vizsgáztam. A későbbiekre is meghatározó volt, hogy magas hírű szaktekintélyek oktattak a főiskolán. Nekik köszönhetek mindent, amit a pedagógiában elértem. Szerkesztettem a főiskola rádiójának műsorát, olyan csoporttársammal együtt, aki ma is a televízió egyik vezető riportere. Nagy lelkesedéssel kezdtem a tanítást a hevesi 2. számú Általános Iskolában. Szép jellemzéseket kaptam igazgatómtól, szakfelügyelőimtől. Közben az ELTE magyar—népművelés szakára iratkoztam, a művelődési ház munkáját irányítottam. Tanítottam, tanultam. Eredményeim alapján felügyelői állást ajánlottak, és fogadtam el, majd megyénk legújabb városi könyvtárának igazgatója lettem. Másfél évtized alatt életem legszebb és legtevékenyebb éveit éltem itt. Szakmai munkám mellett pártvezetőségi tag, a tanács végrehajtó bizottságának tagja, a TIT titkára voltam. Munkaidőt nem ismertem. Jóleső érzéssel nyugtáztam a párt- és állami kitüntetéseket. Legújabb feladatom megyénk művelődésügyéért dolgozni, részt venni irányításában. Megtisztelő, szép és nehéz megbízatás. Milyen jogon vetettem papírra mindezeket? Átlagos életút, a negyvenesek sorsának, életének vázlata lehet az olvasó számára. Aki megélte, annak sokkal több. Elégedett vagyok. De generációm többsége lehet-e? Mi a véleménye az előttünk járóknak és a ránk figyelőknek? Felelni már nem az én dolgom. Lövei Gyula 84
