Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN - Lövei Gyula: Aszalt szilva és banán
később ezt teljes egészében a kommunista párt vállalta magára. Mi magunk jószerivel társadalmi munkát végeztünk, mert semmiféle honoráriumot ezért nem kaptunk. Súlyos anyagi gondjaim lettek volna, de szerencsére hazulról a szüleim támogattak. Egyeduralkodónak számítottunk egy darabig a a terepen, de kisvártatva vetélvtársunk akadt, ugyanis a kisgazdák létrehozták az Egri Barázda elnevezésű újságukat. Ettől fogva már a hasábokon keresztül is meg kellett vívnunk egymással. Decemberig ezekkel az ügyekkel foglalatoskodtam, de azután otthagytam a szerkesztőséget, és Hatvanba mentem szociális titkárnak. Rám voltak bízva a hadiárvákkal, az özvegyekkel, a rokkantakkal, az öregekkel kapcsolatos intézkedések. Már magam sem tudom, hogy honnan merítettem annyi energiát, hogy nem fáradtam el. Nem szaporítom tovább a szót, lényeg az, hogy ezután Budapestre vezetett az utam. A Földművelés- ügyi Minisztériumban kaptam állást, s innen is mentem nyugdíjba. Teltek az évek, de a megye iránti nosztalgia, a kötődés mindvégig megmaradt. Aztán megszületett a gondolat: a Hevesből elszármazott embereket egy közös csoportba kellene összefogni, ahol találkozhatnának, ahol felidézhetnék a valamikori emlékeket arcokat. Sok — sikeres és sikertelen — próbálkozás, telefonálás, szaladgálás, szervezés után valami megmozdult. Aztán már csak egy kicsit kellett várni, és létrejött a Heves megyeiek Baráti Köre . . . Múltidézésre, kapcsolattartásra, a valamennyiünk számára gyümölcsöző emberség útjának végigjárására. Sárhegyi István • Vélemények kereszttüzében Aszalt szilva és banán Néhány évvel idősebb vagyok a felszabadulásnál. A háború éveiből csak egy-egy emlékkép rögződött meg bennem. Abban sem vagyok biztos, hogy megtörtént dolgok. Elképzelhető, hogy visszatekintésből rögződött képzeletbeli látomás, de úgy tartom számon, mint valós esetet. Talán azért, mert ragaszkodom hozzá, hogy legyen valami emlékem. Az már biztos kép, amikor egy kora hajnalon erősen kopogtak az ajtón. Ketten voltunk édesanyámmal, igen nehéz helyzetben. Felriadtunk. A hadifogságból hazatért szomszéd felesége hozta a hírt, hogy édesapám alig pár kilométerre van a falutól, ő is hazafelé tart. A hír hallatán anyám eddig még nem látott módon viselke
