Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - NEVELŐ ÖRÖKSÉG - Sárhegyi István: Az Igazság szerkesztője volt...
rorisztikus, nagyhangú valakinek ismertem meg, olyannak, aki az egyéni hasznát tartotta legfőképpen szem előtt. A visszaélések napirenden voltak, igaz, nem szabad mindent egy emberre fogni, mert maradtak még páran, akik a régi rendszerben is jól érezték magukat, s ezeknek is a saját pecsenyéjük sütögetése volt a legfontosabb. Nos, áprilisban a visszásságok felderítésére vizsgálatot indítottak. Ennek az irányítója Nógrádi Sándor lett, aki területi titkárként tevékenykedett. Május 6-án aztán — azon a pártgyűlésen, amiről már beszéltem — ő ismertette a vizsgálatok eredményét. S ekkor zajlott le az a választás is, ahol én is a pártbizottság tagjai közé kerültem. A titkár Súlyán György lett. Kis szerencséje is volt, mert hamarosan alkalma nyílott a bemutatkozásra. Az történt ugyanis, május 9-én — a győzelem napján — a megyeszékhelyen nagygyűlést rendeztek. Ezen felszólalt ő is, s egy rövid, de annál hatásosabb beszédet mondott. Így aztán majd az egész lakosság megismerhette őt. A pártbizottság nőfelelőse lettem, magyarán az MNDSZ-szel kapcsolatos tennivalók tartoztak hozzám. Akadt munkám bőven, bár azt hiszem, hogy semelyikünk sem lógatta tétlenül a lábát. Nem akarom ismételni önmagam, de mégegyszer ki kell emelnem azt, hogy itt a személyek kevésbé lényegesek, mert az a korszak volt olyan, hogy sokunkból kihozta, ami benne rejlik, legyen az jó, vagy rossz. * * * 1944 decembere: Egerben napvilágot lát az Igazság című koalíciós lap. Alig telik el azonban egy-két hónap, több párt is kiválik, így a polgári demokraták és a kisgazdák is. Megmarad az MKP, illetve az SZDP. Mint más frontokon, úgy ezen a területen is folyik a pozícióharc, a stratégiailag legdöntőbb posztok elfoglalása. Súlyán György, a pártbizottság titkára magához hívatja májusban az alig pár napja megválasztott nőfelelőst. Röviden elmondja neki, hogy új megbízatást kap, mégpedig az Igazság felelős szerkesztői teendőit kell majd ellátnia. — Bevallom, nagyon megijedtem, mikor megtudtam, hogy mik az elképzelések velem kapcsolatban. Motyogtam is valamit neki, hogy nem hiszem, hogy megfelelek a követelményeknek, hiszen abszolút nem értek az effajta munkához. Ö azonban rögtön megnyugtatott, nincs mitől tartanom, s különösebb felkészültség sem szükségeltetik. Meg aztán, nekem nem is az lesz a dolgom, hogy írjak, hanem az, hogy a politikai vonalat képviseljem. Arra kellett tehát vigyáznom, hogy semmi olyan cikk, írás ne kerüljön be az újságba, ami a mi irányvonalunkkal, törekvéseinkkel ellentétes. Támogatni kell viszont az olyanok kinyomtatását, amelyek céljainkat szolgálják. — Ezek szerint soha nem vágyott írói babérokra? — Egyáltalán nem. Jó is, hogy ezt senki sem várta tőlem. Ha azt állítom, hogy remek kis csapat volt a mienk, akkor a minősítésen túlmenően — a kis jelzőre utalva — is igazam van, mert mindössze ketten ügyködtünk, bábáskodtunk a lap körül. A társam Lénárd Sándor volt, aki amellett, hogy szerkesztett, írt is. Nos, nem merem kijelenteni, hogy mindenben egyetértettünk, de azért nem volt különösebb probléma. Hetente kétszer, majd később háromszor olvashatták az újságunkat a helybeliek. Egy- és kétezer között mozgott a példányszám, s míg először a pártok közösen viselték a költségeket, 6 81
