Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Szabó Péter: Emléktáblákkal letakart életek
Elegánsan berendezett helyiség ez, de semmi hivalkodó bútordarab nincs benne. Én, aki találkozásunkkor először láttam Ságvári Ágnest, azt gondoltam, hogy ő egy titkárnő. Szobájából ugyanis ki-be jártak az emberek, a nyitott ajtón át vidám beszélgetések hangjai szűrődtek ki. Rangtól, címtől függetlenül mindenki a keresztnevén szólította egymást. Aztán kiderült a tévedésem. Ságvári Ágnes közvetlenségével lenyűgözött. — Tudja, nem az a lényeg, kik a „bűnösök” abban, hogy a munkás- mozgalom mártírjaiból csupán szobrok lettek. Azt kell kideríteni, mit menthetünk még meg az emlékeikből. A hiányosságok gyökereit kutatva akaratlanul az ötvenes évek bírálatára kellene rátérni, de ez nekem már a könyökömön jön ki. Nem azért, mert szükségtelennek érzem, hanem mert divattá vált. Sajnos, napjainkban is alig történik előrelépés a feltáró munkában. — ön miben látja a legnagyobb hiányosságokat? — Endre tevékenységét vizsgáltam a legelmélyültebben. Tízezer oldal levéltári anyagot böngésztem át, mégsem találtam nyomát azoknak a szervezeti és egyéni kötődéseknek, összefonódásoknak, amelyek — s ezt kislánykori emlékeimből tudom — igen fontosak voltak az ő számára. Csaknem tisztázatlan, hogy a vallási alapokon szerveződött csoportoknak milyen szerepe volt. Főleg a református és izraelita fiatalokat tömörítő szervezetekben folyt olyan munka, mely előre vitte a népfrontpolitika kibontakozását. A Soli Deo Glória, vagy a Kábái Márton körből számos haladó gondolat indult el. Mintha nem is léteztek volna ezek, annyira feledésbe merültek. A modern tudományos irányzatok hatása is tisztázatlan. Endréék pszichológusokkal, szociálpszichológusokkal rendszeres kapcsolatot tartottak fenn. Nem igaz, hogy ez nem befolyásolta őket! A bátyám egyszer, amikor valami lelki problémám vc.lt — ha jól emlékszem, pályaválasztási dilemmák „gyötörtek” —, maga vitt el ifjú orvosok, tudósok közé, akik megcsináltatták velem az akkor még igen ritkán alkalmazott Szondi-tesztet. Ezek az emberek hol vannak most? Miért nem mondják el, amit tudnak Endréről, barátairól és az akkori időkről? — Ugyanígy nem ismerjük zárkatársait és azokat sem, akikkel ideiglenes lakásain került kapcsolatba. Az Országos Ifjúsági Bizottság aktivistájaként tartott előadásainak a közönségéből is csak kevesen „vallottak”. Kamaszkori barátja, Péterffy Gedeon ma valahol külföldön magas rangú pap. Ö már fiatalon lelkes kongregalista volt, most meg azt sem tudjuk, él-e még. Hallgatnak a tanúk és fogynak. Amíg nem késő, addig kellene kikérdezni őket, különben miből áll majd össze a színigaz történelem? Maguktól nem vallanak, mert szemérmesek. Azt hiszik, mondanivalójuk lényegtelen. Nem is olyan régen történt, hogy egy szobafestés alkalmával támadt rendetlenség kellős közepén beállított Ságvári Ágnesékhez egy idegen férfi, és apró részletességgel elmondta, milyen volt az egykori Népszínház utcai lakás, ahol a kommunista mártír élt. Mint kiderült erről az emberről, onnan 66