Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Sós Tamás: Az ifjúság háza

Külön öröm, hogy az igazgató és az apparátus kiválasztása jól sikerült, s ez — induló intézményről lévén szó — jelentős eredmény. A káder- és a tárgyi-technikai kérdések azért érdemelnek ekkora figyel­met, mert a tartalmi munkára is fölöttébb befolyással vannak. A klasszicista stílusú épület felújítása — melyben az intézmény helyet kapott — része az egri tömbrekonstrukciónak. Különös esztétikai élményt jelent az épületbelső, az úgynevezett átriumi rész. Ez a tetszetős környezet — a programok mel­lett — nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok maradandó élményeket szerezhessenek. Az állandó tisztaság, a rend már önmagában kulturált visel­kedésre késztet mindenkit. Szükség is van erre, mert az ide betérők között sokan vannak olyanok is, akik ennek hiányában nem kívánatos csoportokba verődnének, vagy vendéglátóipari egységekben keresnék a szórakozási lehe­tőségeket. A „Ház” az alkalmi látogatók számára is gazdag választékot kínál. Az intézmény a KISZ presztízsét is növeli. Már az is jó, hogy az oktatási intézmények centrumában, a városi és megyei KISZ-bizottság épülete mel­lett helyezkedik el. Kedvező, hogy így sokan azonosítják az Ifjúsági Házat és a KISZ-t. A szakmai irányítását a városi tanács művelődési osztálya, a politikait a városi KISZ-bizottság, míg az operatívat a társadalmi vezetőség végzi. Ma — amikor a fiatalok idegenkednek a szervezett keretektől — nö­vekszik az indirekt politizálás, a meggyőzés szerepe. így aztán nem mindegy, hogy az itteni programoknak cselekvő részesei is, nem csak szemlélői. Az elmúlt évek során az emberek szabadideje nemcsak átrendeződött, hanem rétegenként is nagyon differenciálttá vált. Míg a tizenéveseknek szinte nem tudnak annyi rendezvényt nyújtani, hogy az ne legyen kevés, addig a pályakezdés, a családalapítás időszakában levőknek nem tudnak oly kevés műsort ajánlani, hogy az ne legyen sok a számukra. Igazán figyelemre méltó, hogy az intézményben huszonegy amatőr csoport (szakkör, klub, tanfolyam) működik, közel 360 taggal. Fontos az is, hogy a programok során ügyelnek a történelmi látásmód kialakítására is. Az Átriumi esték sorozatban például neves tudósok, közéleti személyiségek elemzik a nemzettudat bonyolult kér­déseit. Minthogy az ifjak rendkívül fogékonyak a műszaki-technikai újdon­ságok iránt, így feladatot vállaltak a számítástechnikai kultúra terjesztésé­ben is. Mostanra bebizonyosodott, hogy helyes volt önálló városi közművelődési és ifjúságmozgalmi bázist létrehozni. A fejlődést mutatja — s egyben biztató a jövőre nézve is — hogy az elmúlt néhány esztendőben a Megyei Műve­lődési Központ — a kedvezőtlenebb körülmények ellenére is — növelni tudta programjai számát, illetve azok színvonalát. Ezen belül aztán az ifjúság is nagyobb teret kapott. Az Ifjúsági Díjjal kitüntetett Hámán Kató megyei Üttörőház kollektívája — hűen a hírnevéhez — ma is tartalmas események­kel várja látogatóit. A többi közművelődési intézmény — bár belső szerve­zetét és irányítását illetően is eltérnek egymástól — kellő munkamegosztást, és széles körű programszervezést tesz lehetővé. Az önmaguk által, önmaguk számára feállított mércén túl nagyobb teljesítményre is készteti az egyes he­lyek dolgozóit a többi intézmény léte, tevékenysége. Ebben a „versenyben” pedig az igazi nyertes a fiatalok széles tábora lesz, az ő életük válik majd gazdagabbá. Sós Tamás 64

Next

/
Thumbnails
Contents