Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Jókai Anna: Ürgeöntés
Szeremfia nem akarta abbahagyni a mosolygást. Ígérte másnapra az őszibarackot. Sőt. Banánt is ígért. — Mi azt hittük, szeretnek minket — jött előre az asszony, a nylonköpeny rátapadt, a bikini-pöttyök foltnak látszottak, egyszeriben. — Merthogy jó az árunk és dolgozunk látástól vakulásig ... — Amíg egy szövőnő háromezret keres ... Már úgyis őszre járt. Szeremfia lehúzta a redőnyt. És nem nyitott ki másnap sem. Később megvette a bódét a strand, pedikűr és olajozó fülkét nyitott a helyén. — Na ugye — mondta Kovács elégedetten s egy kanna vízzel lesben állt az ürgelyuknál. — Ezt elintéztük . .. Ennek nem lesz, legalább itt, pofája ... A szomszéd úr elhúzott a kert előtt, rájukdudált, mint aki a tervet és tevékenységet egyaránt helyesli. A nyaralójába már csak az olasz csempe hiányzott, a zuhanyozó falára, azért ment éppen, egy bizonyos helyre. A zöldségesnél megsúgták: művész. Tulajdonképpen művész. Nem szabad zavarni. ■ — Mindenesetre — mondta Kovács és tűnődve álldogált a locsolókannával a luk fölött — biztos, hogy fontos ember. Na, öntsük a vizet. Most aztán kihajtjuk, az anyja jóistenit. . . Takács lesbe állt a kapával. Hogyha az a ronda dög megjelenik, egybül hegyibe... — Nem hangyaboly ez, szaki? — kérdezte aztán, csüggedten. — Amíg egy szövőnő háromezret... — mondta Kovács makacsul, s csak öntötte a vizet. — És most? A helyzet változott? — kérdezte Takács. Nézte a kapát, a hiába csordogáló vizet, ahogy az ártatlan föld beissza, és riadtan szaladgálnak szerteszét mindenféle apró, fekete hátú, szánalmas kis bogarak. Az igazi kártevő megint elmenekült. A kömlői hősi emlékmű terve 43
