Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Mocsár Gábor: ...eleitől fogva

században, amellyel egy májusi napon a királyi herceg találkozott. Ezt a találkozást így örökítette meg a herceg:

„Madárdal, virágok balzsamos illata, a színeknek mesés vegyüléke, az erdőnek áhítatos nyugalma, a hegyi patakok váltakozó zuhogása, az imaharangszó halk csengése — melyet már oly régen nem hallottam — , siránkozva száll föl a völgyből áhítatteli, lágy hangulatba dédelget engem, akárcsak gyermekkoromban az alcsuti templom orgonája Űrfelmutatáskor ... Egy függőlegesen szédítő, a mélységbe eső sziklafal fölött állok, és elmerengve nézek a messze-messze alattam elterülő smaragdzöld rétekre, midőn a távoli ágyúdörgésnek komor moraja fölriaszt!... háború!... Még egy pillantást vetek a szűk szakadék szédületes mélységébe, hol fehér habbá válva, őrült sebességgel kanyarogva rohan tova a patak . . . azután sietve lefutok a meredek parton, hisz az ágyúk bömbölve hívnak . .. valamit elmulaszthatnék . . . Akárcsak újjászületve, friss erőben érek le, hol éppen szeretett hadtestemnek 39-es századai érkeztek meg a vonattal. Az én 39-eseim, a Kárpátok hősei!. ■ ■ Meglátva engem, lelkesen éltetik József apánkat!. ..”

Persze, hogy ott volt, hiszen a 39-eseknél szolgált Sólyom Lajos, ő is ott volt a madárdalos, balzsamos illatokkal fűszerezett, patakcsobogásos megérkezésnél, ő is kiálthatta: „Éljen József apánk!” — ahogy maga József apánk feljegyezte. De aztán a madarak elhallgattak, a doberdói sziklákon már egy sem csicsergett, virágok illata helyett hullabűz terjengett a robbanásoktól szétró- pített hulladarabok fölött. Innen került a sebesült baka a csehországi Kőnig- raetzbe — itt látogatta meg őt Margit, a sámsoni Pénelopé- Annak a városnak most Hradovec-Králove a neve, tessék csak megnézni, merre esik onnan s milyen messzire — Hajdúsámson. Messzebb, mint Trójától Ithaka.

Nem sokáig lehettek együtt, nemcsak azért, mert Margitnak nem maradt költeni való pénze a hosszú út végén, s még hazáig is ki kell tartson az a pénz, hanem azért is, mert a férje sebe, Istennek legyen hála, szépen gyógyult. Arra persze volt bőven elég idő, hogy megtárgyalják az otthoni dolgokat, a kisfiúról is beszámolt Ma.rgit, hogy kiköpött apja, már menni is tud, gagya- rászik, azt persze, mert bántotta a lelkiismeret, elhallgatta, hogy egy alkalommal a kisfiú magára rántotta a tüzes vasalót, s a vasaló hegyes sarka a gyerek nyakára sebet égetett, amíg él, meglátszik majd a helye. Megbeszélték a gazdálkodás mikéntjét is. Óh, elvégzek én minden munkát, dicsekedett Margit, s ebben igazat mondott, szántani, kaszálni pedig akad segítség az összetartó rokonságból, így hát a férj megnyugodott. Csak a két tehénre vigyázz, mondogatta, mert ha azoknak baja esik, mivel fogok szántani, ha hazamegyek. Ezt persze nem is kellett volna mondani. Margit vigyázott rájuk, gondozta őket, s általában mindenre gondot viselt, ekkor szokta meg, fiatal menyecske korában, hogy önmagában mindig bízhat, mintha tudta volna előre, hogy ennek az önállóságnak nagyon nagy hasznát látja majd élete későbbi fordulásaikor, hosszú hosszú éveken át. Margit tehát elbúcsúzott a már-már lábadozó férjétől, és elindult a most már megismert úton haza, Sámsonba, abban reménykedve, hogy talán férje is követni fogja őt, elengedik haza, szabadságra, amint lábra tud állni.

Szerencsésen hazaérkezett, s ott folytatta, ahol abbahagyta. A többi özvegyjelölt hadiasszonnyal együtt várta haza a férjét, a messze dübörgő ismeretlen háborúból, s nem tudta, honnan is tudta volna, hogy ő most ama Pénelopéhoz hasonlít, s hogy minden asszony, akinek oda van a férje a háború13