Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Abody Béla: Emlékezetem pályája

vány nyoma sem jutott el. Viszont a fordítottjában sem volt okom kételkedni; ahová küldtek, nem hívott az ördög sem.

Utóbb bizonyos tapasztalatokra tettem szert.

Az egyik: minden kötetlen beszéd alapja a kondíció. Készülni tilos! Késznek kell lenni. Mindent meg kell tenni a pihent és énazonos állapot érdekében: a túlgyakorlás fárasztó. A másik: a felolvasás hatástalan; a szöveghez fűződő személyes közünk eltakarja a dologhoz fűződő kapcsolatunkat, s megfosztja a nézőt-hallgatót a teremtés élményétől. A közönség elvárja a szülés gyönyörét és szenvedését — tudva-nem tudva —, nem szertartásra, hanem életélményre vágyik. Ezért többnyire -— ezzel nyertem csatát később a tévében, de ez gerjesztett be a rádióstúdióban is, holott a hallgatónak nem volt módja az ellenőrzésre — a jegyzeteket, fecniket is mellőztem, „négert” (palatábla) egyetlen egyszer használtam, nagyon betegen, s a toxikus határig begyógyszerezve. Egy- egy rakoncátlan évszámot kényszerültem csak lefirkantani, jobb üzlet lévén a figyelemlekötő, szellemi mellékvágányra vezető memorizálás fáradalmainál. De aztán ennél is hatásosabb trükkhöz folyamodtam, jó párszor rögtönzött tévébeszédeim és párbeszédeim alatt előhúztam egy kis fecnit, elnézést kértem a nézőtől istenadta hülyeségem és a korral járó természetes meszesedés miatt, de bele kell pillantanom puskámba; ez mindig hatásosnak bizonyult. (Mert ritkán éltem vele. Kerültem egy-egy módszerem inflációját, az ötletek, gesztusok önismétlését, a rögtönzésből előregyártott elemmé kövült és fakult holmikat; ezt nem egy kollégámnál csíptem fülön, s most is megörülök, ha ezzel próbálnak boldogulni a képernyőn.)

Előkészületeim érthetően nem keltettek országos feltűnést. Magam még azt sem tudtam, hogy előkészületek. Mire készültem volna? Hogy néhányan eleljártak megnézegetni, valószínűleg 1957-ben megjelent. Indulatos utazás című kötetem porladó botrányának volt köszönhető, no meg, hogy fest a „hallgató író”, amint kinyitja a száját. A dolog sok ezreket érintő kapcsolattá igazából a televízió és a rádió, kisebb részben a „sajtóm” felerősítő hatására puffadt. Nem ok volt, hanem következmény. így is magamat ismétlem, hogy egyáltalában szólok róla és még többet szólnom kiváltképpen bűn lenne. Csak — növekedvén azok, akik ebben a szakaszomban már nem láttak-hallottak, s megcsappanván az a nemzedék, amellyel kapcsolatom volt — bizonygatom, hogy valóban népszerű voltam, amíg sorsom, önmanipuláció és manipuláció bámulatosan ravaszdi összjátéka vissza nem terelt egy zordabb és unalmasabb létforma ketrecébe. Ahová is az ápolók belökik az elemózsiát, de vissza már nem köszönnek.

No, népszerűség. Nyilván nem ezek az edzések vezettek fel a grádicson, melynek tetején elszédültem. De felkerültem.

Lássuk, miből lesz a cserebogár?

Mert, hogy miért és minek lesz, annak megfejtése mindenképpen meghaladja véges képességeinket és túlvilági, átszellemült titkok vidékére kalauzol. Érjük hát be az alapkérdéssel.

Hogy eljutok-e a válaszig, nagyon kétséges. De hogy a válasz felé induljak el, bizonyos taktikát igényel. Tartani tudom-e magam ehhez, nem sejthető, de megkísérelem.

Semmire sem mennék a szertartásos nagyrealista kronológiával. De a ki- módoltan szabálytalan, csináltan ugrándozó idő- és anyagkezeléssel sem tudnék mit kezdeni.

3*

35