Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Mocsár Gábor: ... eleitől fogva
MOCSÁR GÁBOR: ...eleitől fogva ÖNÉLETÍRÁS, TÖRTÉNELMI HÁTTÉRREL Az a baka viszont, akit Margit Kőnigraeztben meglátogatott, nem volt a hazatérők között. Már most mondjuk meg: az ő holtteste is ott bűzhödött ama harmincezeré között, s nem merész az a feltételezés, hogy ez a másik, ez a lóról leszállított huszár szakaszvezető talán belélegezhette annak a másiknak a bűzét, a bűzt, amit a napon rothadó holttest áraszt magából. Talán találkoztak is, szót válthattak, s örömmel veregették egymás vállát: hát földik vagyunk, testvér? Földik vagyunk csakugyan, ha te annak a K. Nagy Sándornak vetted el a lányát, aki a guti erdőben lakik, a maga tanyájában. Mondhatta a baka. Bizony földik vagyunk, testvér, mert én meg ott vagyok erdőkerülő a Guton, ha nem tudnád — mondta a huszár. Nohát akkor szerencsés hazatérést — mondták egymásnak. S a baka elpanaszolta, még lábadozott, amikor a kórházi orvos visszaküldte, s épp ide, Doberdóra. Ott aztán vigyázatlanul viselkedett. Meg akarta talán nézni, honnan lőnek, vagy mi, kidugta a fejét a szikla mögül, jött a golyó fütyülve: szájlövés. Azonnal meghalt. Legalábbis a sámsoniak, vagy környékbeliek, akik ebből a pokolból is hazatértek, s akiket Margit felkeresett, mondanának valamit a férjéről, így mondták el a dolgot: kidugta a fejét — szájlövés. Méghozzá a legelső napon, ahogy a frontra kiért. Mondtuk pedig neki, hogy ne dugja ki, de hát ismeri Margitka, milyen önfejű, kidugta, hiába beszélt neki az ember. Így vigasztalta Margitot egy Nyíradonyba való dohányos. Margit pedig helyeslőén bólogatott, csakugyan önfejű, konok ember volt Sólyom Lajos, afféle dacos kisparaszt. Most hát özvegyi helyzetét átgondolva, kisfiára is gondolva, mit tehetett, csöndesen, sírdogált. Aztán elgyalogolt az apai tanyába, szüleivel mindent megbeszélt. Apja, az akkor még nem nagyidejű K. Nagy Sándor kisparaszt elszekerezett Hajdúsámsonba, felpakolta Margit lánya bútorait — a legtöbbet ért az akkor is már öregesen kattogó Singer- varrógép —, s Margitot hazaköltöztette az apai tanyába. „Megférsz velünk a kisfiáddal együtt, amíg az Isten valahova fordítja a sorsodat” — mondta a lányának, s vigasztalásul azt is hozzátette: „Tudod, hogy mindig te voltál a legkedvesebb lányom, az én Margit lányom.” Ezt sokszor elmondogatta. „Az én Margit lányom.” Üjra együtt lehetett volna tehát a K. Nagy család, de mindig akadt a testvérek között, aki hol kiröppent, hol visszatalált. A kiröptető fészek elég népes volt: a két szülőtől hét utód származott. A legidősebb, Zsuzsika, akkor már végleg szárnyra kelt, de hát micsoda félszárnyú, rövid röppenés: csak egy közeli faluba, annak is a szélére. Nyíradácsra ment férjhez Zsuzsika, Antal Imréhez, szép derék emberhez. Szegény emberhez. Faluszéli apró, bizony már akkor is töpörödött szülői ház lett az otthonuk. A ház kisebbik vége. A nagyobbik, utcai szobában az Antal szülők éltek, míg meg nem haltak. Nem valami 28
