Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Jávor Ottó: Damjanich

D.: Ennek a szobának nincs ablaka, ide még senki se ültetett akácfát, itt ne álmodozzék kend. Azt kérdeztem, hozott-e bort.

F.: Persze, persze. Itt a butélia. Küküllői. A tábornokné asszony azt izeni, fogyassza egészséggel. És hogy ma délelőtt Leiningen gróf úr feleségével együtt újabb kérvényt adnak be, egyenesen a császárhoz.

D.: A császárhoz? Ostobaság. Azért mondja meg, hogy köszönöm. A bort is. Ezt a levelet meg juttassa el a feleségemhez. Azelőtt jó kardot kértem, hogy küldjenek, most bort meg fenyőpálinkát. Igaza van, a körülmények megváltoztak ... alaposan. Tessék a levél.

F.: Legyen nyugodt, tábornok úr, átadom. Csak még ...

D.: Még mi?

F.: (súgva) Valaki beszélni akar a tábornok úrral. Titokban. Itt várakozik a folyosón.

D.: Kicsoda?

F.: Talán? ... Ki tudja ... Talán . . . Azért csak óvatosan. (Kimegy.)

2. jelenet

(Damjanich, az őrnagy, a hadnagy, Lenkey, katonák. — Belép az őrnagy, katonás főhajtással üdvözlik egymást.)

Ő.: Bocsánat, hogy nem mutatkozom be. Küldetésem titkos, ezért nem födhetem föl egyelőre a nevemet. Az ön érdekében.

D.: (keserűen) Itt minden az én érdekemben történik. A különleges elbánás, a kérvények hol Haynauhoz, hol Bécsbe, a beengedett küküllői bor, mindenki segít — egészen az akasztófáig.

Ő.: A helyzet igen komoly, de még nem kilátástalan.

D.: Mint egy hadijelentés! Csapataink rendezetten új állásba vonultak. A hadsereg oda, de a császár egészséges. Alleluja! A tábornok börtönben, de Kossuth egérutat nyert!... Ne haragudjék, őrnagy úr, egyetlen székem van, nem kínálhatom hellyel, tudja, mióta összetört a bokám, nehezemre esik a járás. (Nyögve leül.)

Ő.: Tudom, sétakocsikázni ment Komáromban, a lovak nekivadultak, s az ön lába a fékezhetetlenül rohanó kocsi kerekének a küllőjébe akadt. Visszapillantva az eseményekre, ezt a tragédiát szimbolikusnak is érezhetjük.

D.: Én egyszerű katona vagyok, nem költő. Nem szimbólumoknak, nem káprá- zatoknak hiszek, hanem a tényeknek. Ezt tanultam őseimtől, akik markukból szürcsölték menetelés közben az útszéli forrásvizet, és visszaugorva a sorba, dobszóra igazították lépteiket.

Ö.: És akik mind a szerb határőrvidék derék katonái voltak.

D.: A víz víz volt, a tűz tűz, az ellenség ellenség.

Ő.: Ön is a határőrvidék, a szerb határőrvidék katonájaként kezdte...

D.: És a szurony mindig fényes!

Ö.: Ott a rácok meg a szerbek között...

D.: A lovak hátára pokróc, ha hordja a szél a havat.

Ő.: Mert inkább az ember vesszen, mint a ló!

D.: Mert ló nélkül nem ember az ember! Ezt még az is tudja, aki sose tartott gyepiüt kezében, aki alatt sohasem hullámzott tüzes telivér törékeny ge23