Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Jávor Ottó: Damjanich

Ö.:

D.:

Ö.:

D.:

Ö.:

D.:

Ö.:

D.:

Ö.:

D.:

Ö.:

D.:

Ö.:

D.:

Ö.:

D.:

H.:

D.:

H.:

D.:

H.:

D.:

H.:

D.:

Ű.:

H.:

rince. A fogláromnak éppen az imént ígértem meg, hogy bevezetem a lóval való bánás titkaiba. Mert más lenne a világ...

Ha lóval bánni tudók kormányoznák. Tisztelem, tábornok úr, az optimizmusát, de igyekezzék azzal az oktatással.

Nem kell folyton az agyamba kalapálni, a szívemben megforgatni! Tudom, szorít az idő. Már csak annyi, mint a fuldoklónak az utolsó lélegzet- vétel.

Ma reggel ítélethirdetés. Azért jöttem ilyen hajnalban.

Tehát így. Az én drága Emíliám meg Leiningen felesége még ma délelőtt kérvénnyel akarnak odaalázatoskodni Haynau megbízottjához. És az a sok szegény asszony, akinek nincs módja kegyelemért könyörögni, és írni se tud? Hova szaladjon? Ki írja meg helyette a kérvényt 1849 október ötödikén?

A kérvény elkésett.

(ettől kezdve hol felugrik, tesz néhány lépést, majd visszaül) Minden elkésett.

Még nem egészen.

Kérem, ne húzza meg a mézesmadzagot. Ön, úgy látszik, tájékozott, őrnagy úr. Mit tud?

Nem mézesmadzag. Kötél.

Tehát még csak nem is lőpor és golyó által?

Kinek ez, kinek az.

Értem. Nekem. . . (mutatja, hogy kötelet tesznek a nyakára). Ezt én kitüntetésnek fogom fel.

Várjon azzal a kitüntetéssel. Még van remény.

Ugyan!

(kikiált) Hadnagy úr! (Belép a hadnagy. Katonásan köszön, összezárt csizmáján megpendül a sarkantyú.) A segítőnk.

Nem tudom, miben tud segíteni, de a sarkantyú pengéséből fölismertem a lovas katonát.

Az vagyok, uram. Mint látja: dragonyos.

Látom, látom. Mit csinált? Hallgatódzott?

Tábornok úr, én nem spion vagyok, hanem katona!

Na hiszen, mindjárt a fülén fortyan ki az önérzet. Hány éves, hadnagy úr? Augusztusban múltam huszonhárom.

Augusztusban . . . még reménykedtünk . .. Huszonhárom éves koromban már én is hadnagy voltam. Szlovéniában vagy Majlandban, nem emlékszem. Jegenyékre emlékszem, szeles utak mellett hajlongó magas jegenyékre ... (dúdol) „Lengyelország határán két lovas katona ...” Ismeri a dalt? Honnan ismerné. Nekem is poros volt a csizmám.

Bocsánat, rég volt eső, és Temesvár meg Arad között nincs parkettával kirakva az út.

Ne röstellkedjék! Mindig többre tartottam a poros csizmát, mint a glaszé kesztyűt. A tiszt nem gálában szép, hanem durva posztóban, izzadtan, ahogy bevonul a gyakorlótérről, ahogy nekivágtat a kartácstűznek. Szent- Tamásnál nyolc napon át még a zubbonyomat se vetettem le.

Minden rendben?

Minden őrnagy úr.

24