Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Jávor Ottó: Damjanich
D.: Már álmomban is lidércek kísértenek? Engem, aki siheder koromtól a szolnoki csatáig úgy aludtam, egy pokrócba burkolózva a puszta földön, akár a Szűz Mária kötényben! F.: Más körülmények közt, tábornok úr. D.: Fel-felhorkantak a lovak, lent a tábortűz hunyorgott, fönt a csillagok, magamra húztam a pokrócot, nem kellett ringatni. F.: Mások voltak a körülmények. D.: Hát persze, hogy mások voltak! De a pokrócnak a szaga, benne a széna illata, a ló izzadt hátának a melege... F.: Hát izzadhatott is az a boldogtalan állat, ha ilyen súlyos lovas szerencséltette a hátát. Ha ekkora ember zöttyent a nyeregbe! D.: Micsoda? Zöttyent? F.: Bocsánat, úgy értettem ... D.: Jegyezze meg foglár úr, nem a súly számít, hanem az, hogy ki ül a nyeregben, ki tartja a zablát. Bár, ami igaz, az igaz, vékony gerincű, remegő csűdű lovat sose nyomorítottam. De ha a lovas érti a dolgát, könnyű futással szolgál a ló. F.: Amíg össze nem esik. D.: Amíg össze nem esik. A jó ló nem hagyja abba a vágtát, csak ha a szíve megszakad. Majd egyszer elmagyarázom, miként kell bánni társunkkal, a lóval. F.: Nagyon megköszönöm, tábornok úr. Annyit én is megértettem, hogy vannak lovak, összerogyásig, szívszakadtáig vágtázok, és bizonyára vannak olyanok is, akik inkább szeretik a zabostarisznyát a nyakukban, mint hátukon a nyerget. Mert a természetben ugyebár kiegyenlítődés van. És ha a körülményeket nézzük ... D.: Már megint a körülmények! F.: Na persze, nem akartam én célozgatni semmire sem, úgy értem, nem itt, hanem ... D.: Hanem ott. Magamra terítettem a pokrócot, a szagáról megmondtam, sárló kancáról húzták le, tűzszemű arabs paripáról, ideges angol csődör- ről.. . Fújták a takaródét, s oly lágyan hullt ránk vissza a trombitahang a magasból, mint a puha hó, mint édesanyánk keze. F.: Hiszen, ha kívánja, tábornok úr, felhozhatok egy pokrócot az istállóból. D.: Hát Isten marhájának néz engem? Azt hiszi, a pokrócon múlik! F.: Tudom én, hogy nem azon múlik, csak ... D.: Hát akkor ne rakosgassuk a szavakat a mérleg tányérjába, úgyse leng az már ki semerre. (Kintről behallik a takarodó hangja.) Takarodó? Reggel? F.: Csak gyakorol a kürtös. D.: Gyakorol? Hm. Furcsa. F.: Csak azt akartam mondani, amiért én tanulatlan ember vagyok, amiért itt élek a börtönfalak árnyékában, azért szoktak jönni nekem is gondolataim. Néha kinézek az ablakomon, egy vékonyka ákác áll ott, azt nézegetem, és álmodozom. D.: Hozott bort? F.: Tessék? 22
