Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - KÖZÉLETÜNK KÉRDÉSEI - Barta Alajos: Számvetés a múltról és jelenről

A megye művészeti életének reprezentáns intézménye a Gárdonyi Géza Színház. Egerben az első önálló társulat 1955-ben létesült. 1966-tól napjainkig a Miskolci Nemzeti Színházzal összevonva működött. Az azóta eltelt majdnem két évtized gyakorlata bebizonyította, hogy a fúzió nem volt előnyére Eger és a megye színházi életének. Ebből kiindulva 1985. január 1-től, a 40. évforduló tiszteletére felújított színház önálló befogadó színházként működik. Később sor kerülhet helyi társulat létrehozására is. Része lett az országhatárainkon túl is ismert Harlekin bábegyüttes. A zenei élet főként a helyi zeneiskolához kapcsolódik. Megyénk határain kívül is jól hangzik az Egri Szimfonikus Zenekar neve. Az amatőr csoportok közül külföldön is becsült a gyöngyösi Vidróczki együttes. A képzőművészeti élet nagy nyeresége volt az 1970-es évek végén az egri Gárdonyi Géza-kerti műtermes lakások átadása. A megye gazdag népművészeti hagyományait főleg a háziipari szövetkezetekben dolgozó népművészek ápolják. Szűkebb hazánk sokrétű hagyatékának legszebb darabjai négy múzeu­munkban és 11 kiállító helyünkön láthatók. Egerben működik hazánk egyetlen, illetve Európa második csillagászattörténeti múzeuma. Országos hírű a parád- fürdői kocsimúzeum. Az 1956 utáni évtizedekben megyénk egyre inkább hozzájárul a hazai tu­dományos eredmények gyarapításához is. Ma a Miskolci Akadémiai Bizottság tagságának mintegy egynegyede az itteni kutatók közül kerül ki. Területünk sokrétű valóságát a sajtó közvetíti az érdeklődő lakosság felé. Jelenleg megyei pártbizottságunk lapja a Népújság napi 40 ezer példányban jelenik meg. Ezenkívül napvilágot lát a tartalmában és formájában megújult, országos terjesztésű irodalmi, közművelődési folyóiratunk, a Hevesi Szemle és 13 üzemi, mozgalmi lapunk. Napjaink rohanó élettempója különös fontosságot ad az egészséges életnek és a testkultúrának. A felszabadulás óta megyénkben is jelentős összegeket köl­töttek sportlétesítményekre. Ennek egyik kiemelkedő példája — amelyre na­gyon büszkék vagyunk — az 1980-ban átadott egri sportcsarnok. A nagy ma­gyar sport- és közönségsikert arató 1984. évi fogathajtó világbajnokság, tovább öregbítette Szilvásvárad hírnevét. Megyénk számos idegenforgalmi vonzástényezővel rendelkezik. Nem vé­letlen, hogy területünk a főváros, a Balaton és a Duna-kanyar után az ország jelentős turisztikai központja. Az évente hozzánk látogató bel- és külföldiek száma 1,5 millióra tehető, évente 500 ezren tekintik meg az egri vár kazamatáit. Az ide látogató vendégek fogadási feltételeinek javítására az utolsó 10 évben néhány új szálloda épült. Ezek közül úgy hiszem ismerős a mátrafüredi Avar, a szilvásváradi Lipicai és a Hotel Eger neve. Megyénk 12 szállodájában és tú- ristaházában egyidőben mindössze 1100 vendéget tudunk elszállásolni. Jóval nagyobb ennél az úgynevezett egyéb kereskedelmi szálláshelyek kapacitása. A felszabadulás óta eltelt négy évtized során elért eredményeink jó alapot teremtettek számunkra a következő évek építőmunkájának sikereihez. Ehhez adott megyénk dolgozóinak hasznos iránymutatást megyénk kommunistáinak értekezlete és pártunk XIII. kongresszusa, megjelölve azt az irányt, amelyben haladva tovább gyarapítjuk sikereinket Barta Alajos 15

Next

/
Thumbnails
Contents