Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 2. szám - JELENÜNK - Pécsi István: Nemzedékek nevelője
bari, hogy 1953Hban lett az akkori Szervezeti Szabályzat értelmében tágjelölt és lényegében majd 30 éve tagja a pártnak. A Mátraalji Szénbányák gépüzemében kezdett dolgozni lakatosként, majd munkája, emberi magatartása, párt béli tevékenysége folytán választották meg jelenlegi tisztségére is. '— Ami a vállalatunknál folyó pártépítő munkát illeti, túlságosan nagy szavak nélkül is azt kell mondani, hogy miután tradíciója is Van a tudatos pártépítésnek, különösebb gondunk bajunk nincs ezzel. A XII. kongresszus óta eltelt időszak alatt például a felvettek 80 százaléka fizikai munkás és 60 százaléknál is több ezek között a fiatalok száma. Nem csak emberi mivoltukban, munkájuk fegyelmében igyekeztünk és igyekszünk nevelni fiatal munkatársinfcat, de megkeressük a módját és lehetőségét, hogy ideológiailag, eszmeileg is formáljuk őket. Erre igen jó lehetőséget adnak a különböző tömegszervezetek, ahol egyszerre gyakorolhatják a társadalmi munka elemeit és tanulhatják a marxizmus—leninizmus alapjait. — Ami a Heves megyében folyó ilyen jellegű munkát általában illeti, én magam azt jónak ítélem meg. Ezt bizonyítják különben azok az adatok is, amelyek hűen tükrözik az elmúlt évek ez- irányú tevékenységét. Különösen nagy gondot fordítunk a párttagság összetételének helyes arányára, hogy el ne mosódjék Heves megyében sem az <a tény, miszerint a párt a munkásosztály élcsapata. A gond persze abban van, hogy ezzel az alap- elvvel bár mindnyájan egyetértünk, a mindennapi életben már sok döocenő tapasztalható. Részben a tekintetben, hogy eltolódnak az arányok a munkások kárára, részben meg éppen amiatt, hogy a statisztikai arányok fenntartása miatt a munká- fsok soraiból nem mindig a legjobbak kerülnek be la pártba. Emiatt aztán előfordult már néhányszor, Nemzedékek nevelője Egy tanulságos életút állomásai A napokban kollégák, hálás tanítványok százai közsöntik a nyolbvanesztendős dr. Somos Lajos nyugalmazott főiskolai tanárt, a kiváló szakembert, a nagyszerű szervezőt, az elsőrendű gyakorlati és elméleti pedágógust, akit nem véletlenül emlegetnek a nevelés professzorának. Ilyenkor helyénvalók a tisztelettel megfogalmazott szép szavak, másfél évtizedes ismeretségünk tudatában mégis úgy vélem, hogy ennél jóval sokatmondóbb, tanulságosabb az, ha felelevenítem életútjának jellemző fordulóit, érzékeltetve bizalomkeltő, közvetlen, mindenféle pózt elutasító egyéniségét, választ adva arra, hogy miért lett olyanná amilyenné, milyen motívumok határozták meg karakterének formálódását. o A leglényegesebb — s ezt maga is bizonygatja — az indíttatás, a hátrányos helyzet volt. hogy alig néhány esztendős párttagsággal a háta mögött került szembe Valaki a Szervezeti Szabályzattal, kellett kisebb vagy nagyobb fegyelmi vétséget kiszabni tetteiért. — Az is gond persze, hogy nincs mindig se erőnk, de lehetőségünk sem, hogy rendszeresen, a pártiba való felvétele után is segítsük, támogassuk, munkáját, életét nyomon kövessük a fiaital párttagoknak. Mégis, ha azt kérdezik tőlem, mint most is, hogy jól folyik-e a pártépítés a mi megyénkben, nem hazaibeszélek, de egyértelműen erre igennel tudok csak válaszolni. E teljesnek még jóakarattal is aligha mondható, inkább vázlatos, jelzésszerű képnek a bemutatása után most valami bölcs és előremutató tanulságot kellene levonná. Nemcsak arról, hogy végül is jól halad-e, avagy sem a pártépítés Heves megyében, nemcsak arról, hogyan változik és miért változik a kommunistákkal szembeni, illetőleg helyesebben szólva, a kommunisták iránti tisztelet, de arról is, hogy e tisztedet megtartása és növelése micsoda és mennyi áldozatot követel a munkástól, a párttagságtól. Mégsem fogalmazok meg következtetéseket, nem igyekszem konklúziókhoz jutni a tények tárgyszerű felmutatása után. De, ha csak egy kicsit is módja nyílik az olvasónak, hogy a tényeken, a számokon, az elmondottakon eltűnődjék, akkor egyfajta következtetéshez mindenképpen eljut. Munkásosztály... ... élcsapat... ... párt,.. A párt a munkásosztály élcsapata! És végtére is ez nem éppen érdemtelen konklúziója a mondandómnak. Gyurkó Géza — Szabolcs megyében, Pusztateremen születtem, ezen a Károlyi-uradalomhoz tartozó tanyán. Szüleim itt oselédkedtek. Ha visszagondolok gyermekkoromra, akkor ma hamisítatlanul érzem a szabad kóborlások ízét, a természet semmi mással nem pótolható varázsát. Akkoriban nem érdekelt a tanulás. Az elemi iskolában mindössze egy tankönyvem volt, s ennek forgatásáért sem lelkesedtem. Csak érdekességként említem, hogy még bizonyítványt sem kaptam az itt töltött évekről. Arra szántak, hogy otthon maradják, s kétkezi munkámmal járuljak hozzá a család megélhetéséhez, annál is inkább, mivel én voltam az utolsó, a hetedik, a legkisebb gyerek. Természetesnek tartottam ezt, bár az is igaz, hogy tudatosan meg nem fogalmazott vágyak is kísértettek. Egy alkalommal a képzőből nemrég kikerült ifjú tanítónk kerékpározott mifelénk. Emlékszem, belém sajdult a kívánság: vajha én is ilyen sorsra juthatnék. Ez persze hamar elfelejtődött, mert rá kellett döbbennem, hogy erre semmi esélyem sincs. Így aztán 20
