Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Salga Attila: Feje fölött glória
Feje fölött glória Szia, drágám. Puszi... De jó itthon! Már a lábaim is feldagadtaik. Hogy miért kell egy igazgatónőnek állva szónokolnia, amikor tűtsarkút hord?! De az illem, ugyebár... Fiacskám, egy pohár jéghideg limonádét, ha lehetne... Aranyos vagy, már ide is készítetted ... Hát ez jól esett. Ne is kérdezd, szörnyű egy hülye, fárasztó napom volt ma is, két értekezlet, meglátogatott bennünket Mike elvtárs a művosztályról, aztán szóval kellett tartani meg konyakkal, tudod, hogy milyen nagy a szája, ha valamit megorrol, akkor felnagyítja, szörnyű szőrszálhasogató bürokrata, úgy éreztem magam, mint egy színész, akinek fettnek és elegánsnak kell lennie, fújnia kell a szerepét, hogy minden klappoljon, 'különben a fülesbagoly — tényleg, hogy mekkora fülei vannak! — lecsap a prédába, azitán tudód, hogy Marék elvtárs művoszt_ vez is milyen, mert csak a közvetlen munkatársaira hallgat, a múltkor is hiába próbáltam meggyőzni, hogy a sulink épülete mellé fel lehetne még húzni két tantermet, mert az előre vállalt társadalmi munkaórák volumene igazán elég biztosíték és argumentum ahhoz, hogy a két tanterem megépítésének költségéhez a művosztály csak ötvenszázalékos terheléssel járuljon hozzá! De Marék elvtársat ez sem érdekelte, neki csak a kapacitás hiánya, az innovációs költségek, meg a protekció elleni harc megy, azít tudja csinálni.. . persze, aztán Bajainak a vejét is ő tette a Hunyadi úti általánosba matek szakosnak, amikor fizika szakos, ugye ez teljésen logikus. No mindegy, szívem, nem is azért mondom el neked, hogy most téged is felizgassalak, én is megpróbálok megnyugodni, persze csak holnapig, mert reggel kezdődik újra. a taposómalom, aztán nincs megállás, de tudod, olyan jó látni, hogy a suliban szinte minden megváltozott, amióta én vagyok a főnök; kevesebbet trécselneik, nem törődnek annyit egymás magánügyéivel, szóval megszűnt a pletyka, és csak a közös dolgainkat tartják szem előtt; ott van például Lajos Miklós és Zéna Marika, akik, nagyon jól tudod, miket csináltak korábban, a tanáriban is mindig csak egymással „konzultálták”, folyosói ügyelet alatt pedig játszottak a gyerekekkel! Felháborító! Persze, azóta nincsenek egyszerre beosztva, és a tanáriban sem egymás mellett ülnek; az én iskolámból nem lesz piroslám- pás ház, mert otthon azt csinálnak egymással, amit akarnak, semmi közöm hozzá, de ha kitudódik, akkor már igeniis van hozzá közöm, mert az társadalmi ügy, és egy tanár nem fertőzheti meg a kollégáit, főleg nem az ifjúságot; milyen példát mutat egy olyan tanár, aki még este kilenckor is a másik lakásán van — félhomályban, s történetesen kettőjük közül csak az egyik nő! Kérdem én, hát. a magánélet és a közösségi élet... megfelelő, szocialista nívója nem elválaszthatatlan egymástól! ? Mariska néni, a takarítónk látta őket együtt, ahogy bekukudskált az ablakon, aki persze egyéb undorító részleteket is mesélt, de nem untatlak vele, drágám, csak azt akarom aláhúzni, hogy mostanság, látod, egy igazgatónőnek nagyon nehéz a sora, mindenre oda kell figyelnie, még a menzán sincsenek rendiben a dolgok, mert Sza- bónét rajtakaptam, hogy a káposzta torzsáját nem vágta bele a káposztáskockába; micsoda pazarlás, szívem, hát tíz fej káposztánál a torzsa már kiad egy újabb fej káposztát, egyáltalán, megbízhat az ember mostanság valakiben? ... Nem láttad a sárga háziköpenyemet, szívem, reggel betettem a szekrénybe... ja, itt, van, már azt hittem, hogy itthon sem találok meg semmit, mint a suliban, ahol az engedélyem nélkül átrendezték a tanáriban az asztalokat, szóltam is Mariska néninek, hogy én nem bánom, akármiről is informál legközelebb, de ha az engedélyem és a hozzájárulásom nélkül csinál valamit, akkor november hetedikén nem kapja meg a szokásos jutalmát ... Apropó, szívem, ma az első értekezleten a szákszervezeti bizalmival, tuldod, a Rékasi- névlal, Láczkó elvtársnővel, a párttitkárral és Félix Zsuzsával, a KISZ-titikárral megbeszéltük a jutalmazásokat, persze, mondanom se kell, hogy nehezen tudok velük kijönni, mert direkt bosz- szantanak, és mindig olyan nevekkel hozakodnak elő, amikkel abszolút lehetetlen egyetérteni; hogy adhatnék én például Kiss Erzsinek jutalmat, két évvel ezelőtt, amikor idejött, olyan díszmómódna viselkedett velem szemben, bejött a tanáriba, ahol történetesen én is tartózkodtam, éppen fontos iskolapolitikai kérdélseket tárgyaltunk, erre cinikusan megkérdezi: „Bocsánat, legyen szíves megmondani, hol találom meg az igazgató urat!” Ezt a békát nem nyeltem le, szerintem valaki felbiztatta a járásnál, ez- előre ki volt tervelve, s így méig sú- lyoshíióbbaik a körülmények! Vagy ott van Bár- dosné Magdifca, aki állítólag a legszebben rendez- tette be az osztálytermét a gyerekekkel és a szülőkkel, meg a legaktívabb a továbbképzéseken, de hiába, mert Ica, a könyvtárosunk jelentette, Mag- dika elhagyta a Nyelvművelő kézikönyv első kötetét, hát hogy mutat az ilyen jó példát a gyerekeinek, és még ezért jutalmazzuk is?! Nagynét, Molnárnét, Virág Tündét, Csörsz Évát persze nem javasolták, mert egyszerűen nem ism'erik a munkájukat, ezek a párt-, KISZ- meg szakszervezeti vezetők is olyanok, hogy csak a maguk kiszemeltjeinek a munkáját figyelik, a többiekkel nem törődnek, aztán os'ak Csodálkoznak, amikor felsorolom, milyen érdemeik vannak. Tündéről például azt írták a gyerekek az egyik felméréskor, hogy „szigorú, de igazságos”, .kérdem én, kell ennél pozitívabb ajánlólevél egy tanárnőnek, amikor mindenki tudja, hogy Makarenko is ezen a nézeten volt; Molnámé pedig akkor is megtartotta az órát, amikor az orvos eltiltotta a munkától, de Lacz'kó elvtársnő erre azit mondta, hogy jobb lett volna, ha otthon fekszik és tényleg kipiheni magát, mert az órákon a gyerekek semmit sem csináltak, csak olvastatta a tananyagot a könyvből, s mindezt 15
