Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szelesi Zoltán: Régi vizitek új emlékezete

gényi temetés”-ének méltó folytatásává emeli e művet, hiszen itt is, ott is a harmonikus tájformák szelídítik színes elégiává a drámát.

Értelmes ellenpontozással ad nagyobb nyomaté- kot a derűnek akvarelljeiben. A vízfestmények színvilága is düsabb, engedélyt ad a halvány ró- szaszíneknek, éléníkebb zöld, narancs árnyalatoknak is a képi jelenlétre. Itt olyan feljegyzéseket is engedélyfez önmagának, melyek az olajképek körén kívül maradtak, így befagyott patak, sarki ibolya, egy fénytócsában fürdő tisztás, ködpárás nyárfa, hófoltos olvadás rezdül leheletszerű finomságú ecsetjárásában. Egyet igazít a valóságon, s a hajnal páraburkában lendülő kerékpársor is költészetté válik, s minden azzá: legelő, tanya, távoli hegy, szélfútta táj, hegyi tó, gombázó, ártér. Képzelete a „Foci” világát is megérinti olyan mély elvonatkoztatással, mely Michelangelo Antonioni teniszezőit is jellemzi.

Lóránt János két éve érkezett festészetének újabb állomására, Egerbe. Ez a térség sűrű hely! Dobó István révén az emberi helytállás örök szimbóluma, Madách „küzdve küzdj” és Hemingway „az embert elpusztítani lehet, de legyőzni soha” eszméjének mély és karddal kivívott előprognó- zisa. E várvédők magyarul kiáltották: No passa- ran. Itt és akkor sem törték át az idő janicsárjai a humánum haZaőrző izomzatút. Lóránt János már i'tt-áartózkodik, s mély időzésében ezt a szellemiséget gyűjti, sűríti magába, hogy évek múltán, véglegesen merész átalakítással képpé álmodja Eger Dobó Istvánon, Fellner Jakabon, Bild Józsefen és annyi névtelen hősön emelkedő emberisé gr haza egyetemességét. Szigorú, nyitottan zárt formákkal, szabatosan terebélyesülő, gyarapodó, árnyalódó színrenddtel, s töprengésen alapuló, felismerésekhez vezető új látomásokkal.

Losonci Miklós

Régi vizitek új emlékezete

Csáky és Tóth külföldi otthonában

Mindig örömet és büszkeséget jelent számunkra, ha magyar tudósok, írók vagy művészek nemzetközi sikereiről hallunk. Ez a felemelő érzés megnövekszik bennünk, amikor nemcsak egy-egy hír kapcsán, hanem személyes élményként győződhetünk meg az egykor küföldre települt honfitársaink határokon átívelő eredményeiről. Az alábbiakban a modern európai szobrászat két nagy magyar mesterénél, a 95. esztendeje született Csáky Józsefnél (1888—1971) és a 75. évébe lépett Tóth Imrénél tett régebbi párizsi, illetve római látogatásunkat azzal a szándékkal idézzük fel, hogy életükbe bepillantást adva, fejezzük ki irántuk való mély hódolatunkat.

*

Csáky Józsefet — ezt a felfogásában haláláig fiatalos avantgarde veteránt — a hatvanas évék elején kerestem fel Párizsban, ahol ő már akkor félszáz éve lakott. A „Szajna-parti Bábel” egyik szélső kerületében, ia Porte de Clignancourt-nál csöndes magányban élt lányával, s kettejük zavartalan nyugalmára féltő gonddal Vigyázott. így látogatásomul azt a napot választotta, amikor egyedül volt és magát szabaddá téve, csak velem foglalkozhatott. A 2, rue Frédéric Schneider, ahol ő már hosszú évtizedek ót'a meghúzódott, a mont- martre-i muinkásbérházak közül való. Kora délelőtt érkeztem meg hozzá, s miután szobájába vezetett, rámparancsolt, hogy felöltőmet hagyjam magamon, mert a lakás fűtetlen. Otthona a lehető legpuritánabfonak tűnt. Semmi felesleges holmit nem. láttam benne. Egy szék, kis asztallal, szekrény, könyvespolc és fekhely — ennyiből állt a mednyánszkysan egyszerű berendezés. A házigazda hellyel kínált és mutatott néhány régebbi, róla szóló írást. Munkásságáról — mondotta — sok minden megjelent már, de levelezéseivel együtt, ezek az évek folyamán megsemmisültek. A szobrászatét tárgyaló cikkek közül csak azokat becsülte, amelyek pontos adatokra támaszkodtak. Egy keze ügyébe eső, Roulsseau-ról szóló művészeti könyvnél említette, hogy a francia „naiv” festőhöz barátság fűzte. Rövid beszélgetésünk után javasolta, hogy menjünk le a .műtermébe.

Ez a helyiség, mint általában a súlyosan megrakott szobrászműhelyek, a földszinten feküdt, és összeköttetésben állott a lakással. Bejárati ajtaja az udvarról nyílt, s rajta át a terembe lépve, áttekinthetetlen zsúfoltság fogadott. Később azonban arról kellett meggyőződnöm, hogy e látszólagos elhanyagoltság mögött szigorú rend uralkodott. Mindennek pontosan meghatározott helye volt, melyet az itt megőszült mester tökéletes biztonsággal ismert. A rengeteg szobortól alig lehetett mozdulni. Ezek a legkülönfélébbeknek mutatkoztak, s hsak anyagukban egyeztek meg, mivel általában gipszből készültek. A helyzetkép ennélfogva nagyon i:s fonáknak érződött, mert tudtommal Csákyn kívül aligha volt található olyan szobrász, akinek alkotásai egy-egy nemes anyaghoz gondolatilag, stílusbelileg jobban kötődtek volna. Azonban az egykor létrehozott fém-, kő- vagy márványszobrai mind állami vagy; magángyűjteményekbe kerültek. Néhány terrakottát és egyetlen bronzot láttam mindössze. A változatos moz- dulatú önálló alakok, a többfigurás kompozíciók és portrék sokaságában nehezen igazodtam ki. Egy-két munkájának gipszmásolatára a nálam őr9