Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Batthyány Gyula művészetéről

tőén is működni tudott. A nehéz időkben messzemenően Védte az üldözötteket. Mint Batthyány Lajosnak, az első független magyar minisztérium vértanú elnökének a dédunokája, Batthyány Tivadarnak, Károlyi Mihály belügyminiszterének az unokaöccse — mondhatni — családi örökségként őrizte a humanista eszmék szolgálatát, s egyúttal mint szinte a honfoglalás koráig kimutatható felmenő ági ősei késői leszármazottja, a nemzeti hagyományok hivatott szószólójának is érezte magát. Művészetét főként ez az eleven történelmi tudat jellemezte.

Művészi formanyelve mintha ellentmondana múltba forduló tematikai érdeklődésének. Fiatalon, budapesti, párizsi, londoni tanulmányai során felejthetetlen nyomot hagyott benne az akkortájt egyeduralkodónak látszó szecesszió. Az első világháború előtti másfél, két évtizedben a szecesszió, a Modern Style, Art Nouveau, Jugendstil volt az újszerű törekvések elindítója, a klasszikus nagy stílusok fejlődésmenetének utoló állomása, a korábbi eklektikus utánérzések hatálytalanítója. Tudvalevő, hogy a századforduló magyar művelődésének legilletékesebb képviselői a szecesszió híveinek, művelőinek vallották magukat, a kor szellemiségét olyan kiválóságok személyesítették meg, mint az építész Lechner Ödön, a keramikus ZsolErzsébet királyné

nay Vilmos, a költő Ady Endre, Babits Mihály és sokain mások. Az irodalomtörténészek, művészet- történészek legtöbbje szerint ennek az áramlatnak a térnyerése hamarosan lelassult, befolyása nemcsak hogy csökkent, de meg is szűnt.

Manapság már kezd köztudott lenni, hogy a szakírók hiába kongatták a lélekharangot, a szecesszió tovább élt, mintegy húsz esztendeje pedig elemi erővel tért magához. Kós Károly 1973-ban, kilencvenedik születésnapján közreadott nyilatkozatában azt a véleményét hangoztatta, hogy a szecesszió sohase halt meg, virágkora még csak ezután következik. Batthyány Gyula munkássága is igazolja ezt a tételt. Minden ecsetvonása, valahány krétarajza a századelő művészeti eszményeinek hódol, gótikusán elnyúlt figurái, stilizált ábrái dí- szfitményező találékonyságát dicsérik. Óhatatlanul is a játékosság, a kecsesség képzete társul műveinek előadásmódjához, holott képeinek indítéka kimutathatóan komoly meggondolásból, mély érzésekből fakad. Honszeretet, rokonszenv, őszinte közlésvágy vezette, amikor a tárgyválasztás dolgában döntenie kellett, összetorlódó monadnivalóinak szövevényéből akt emelte ki, ami történelembölcseleti, társaslélefctani ismereteihez problémamegoldó alkalmat kínált. Megjelenítő képességének erejét tanúsítja, hogy mozgalmasán ritmikus vizuális érvelése szinkronban van a kifejezés drá- maiságával, megható líraiságával.

Az intuitív műelemzések már emberöltőkkel ez_ előtt szóltak arról, hogy a Ruskinék által elterjesztett spirituális áramlat — jellegénél fogva — mítoszképző, legendateremtő hatást gyakorolt, megnyilatkozásai átlépték a valóság és a képzelet, a látvány és a látomás határait. Batthyány Gyula úgy festette meg fiatalon elhunyt hitvesének egészalakos portréját, rajzolta meg az Aranybulla 1222-ben történt kihirdetését, hogy az alak, jelenet ábrázolása egyben vallomást, értelmezést is tükröz, ugyanakkor működtetni kezdi a képnéző fantáziáját, ábrándozásra, a látottak mérlegelésére, a felidézett hangulatok átélésére, a kifejtett nézetek továbbgondolására késztet. A mű befogadóját képes magával ragadni abba a megálmodott világba, melyet mondák, hiedelmek, megérzések, vélelmek mesés együtteséből kerekít szemkápráztató érzékletté A festészet, rajzművészet eszközei nála is az átírást, az öntörvényű képi fogalmazást szolgálják, de mindig is személyes meggyőződését, egyedi álláspontját tolmácsolva, amiért azután művei mindegyikében érvényesül a formai megoldás hasonlósága, az ízlésbeli felfogás következetessége. Persze, hiba lenne bizonyos stílromantikát Battyhány Gyula nyakába varrni, bár kétségtelen, hogy pályakezdése korának uralkodó irányzata múlhatatlan élményt jelentett számára. Az a mód, ahogyan környezetét, a múlitat, a jelent szemlélte, valószínűleg véglegesítette benne, miként tudja adekvátam kifejteni elképzeléseit, műveiben feldolgozni a hivatására, a művelődésre, a vallásalapítók tanítására vonatkozó elméleteit.

A magyar képzőművészet XX. századi történetében nem ő volt az egyetlen, aki kitartott ifjúságának szecessziós indíttatása mellett. Elég a gö3