Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Batthyány Gyula művészetéről
Bálint portréja Szabó Sándor reprodukciói döllőii telep művészeire emlékeztetni, akik közül Nagy Sándor 1941-ben fejezte be — csoporttársaiéhoz hasonló szellemben — a pesterzsébeti templom freskóit. Vezetőjük, Körösfő-Kriech Aladár példája tartós lett, egyik tanítványa, Rem- sey Jenő — most nem rég — még 90 éves korában is a nazarénusok, a praeraffiaelisták tudatos követőjének nevezte magáit. Számszerint is nagy kiterjedésű a folyamatosan, az izmusok kísérleteivel párhuzamosan jelenlevő szecessziós manírtermé- se. A két világháború között Márton Ferenc sgraffitói, Jaschik Álmos színházi díszletei sorakoztak az efféle teljesítmények közé, legtermékenyebbnek — e téren — az alkalmazott grafika, a plakát, a könyvművészet látszott. Nem véletlen, hogy az Ady-versek illusztrációit külön fejezetbe lehet foglalni, mint a hazai késlekedő szecesszió mintadarabjait, a gödöliőiektő 1 Sassy Attiláig (Aig- lon) jónéhányan a költő halála után is visszacsatolták őt a század elején forradalmi újításnak vélt dikciós modor ékítményei közé. S ezek a szövegképek még dsak nem is minősíthetők kortévesztők- nek, hiszen a Nyugat első nemzedékének nagyjai között az idős Szomory Dezső, Füst Milán, Somlyó Zoltán, Szép Ernő, Szabó Dezső stb. szinte módosítatlanul ragaszkodott a színesen fordulatos fogalmazás módszeréhez. A magyar szecesszió — átvéve a német, angol, osztrák elődök hangvételét — ugyancsak az eszményítés útját járta, ám képessé vált arra is, hogy kiérleljfe nemzeti jellegzetességének félreérthetetlen jegyeit. A gödöllőiek közül Nagy Sándor és felesége, Kriesch Laura népművészeti motívumokkal gazdagították műveik kalligrafikus jellegét, a falusi hímzések, kerámiák gyűjtésével bővítették az omamentális elemek rendelkezésükre álló készletét. Batthyány Gyula alapos viselettörténeti tájékozottságát fordította eszköztárának kiegészítésére, ezer esztendő anyagi kultúrájának hiteles emlékeivel tette teljesebbé a középkori, újabbkori események felidézésére készített műalkotásait. „Magyarok bejövetele” című képe koncepciójának árnyalásáért sokat köszönhetett Zichy Istvánnak, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának, aki mint kiváló őstörténész, eligazította őt a tények és feltételezések ellentmondásai tekintetében. Eredetileg Zichy István is festőnek indult, Münchenben Hol- lósy Simonnál tanult, majd Nagybányán, Párizsban folytatta festőműrvészi tevékenységét, Batthyány Gyula neki lehetett hálás azért, amiérthogy az átkelés a Vereokei-szoroson nem a hősi külsőségeket ismételte, hanem életképnek sikerült, ami így a régészek honfoglalásköri leletei révén lett korszerűbb előzményeinél, összehasonlítva Feszty Árpád körképével kiderül, melyek voltak Batthyány Gyula ma is méltányolható művészi erényei. Az akadémikus szavalmányossággal szemben a stilizáló ötletesség számos jóízű találata teszi ezt a kompozícióját is élvezetessé; az epikus részletezés se fullad unalomba, nyájat, gulyát terelő eleink úgy vonulnak be az országba, hogy köziben esélyft biztosítanak a művész számára a vonaljátékban elsajátított találékonyságának bizonyítására. A magyar szecesszió izgalmas vívmányait ügyesen egyesíté tanulságok képzelgései közben, ő is élt a perzsa miniatűráknak, a természettudomány trópusi felfedezéseinek egzotikumában rejlő kínálattal, de közben az ártatlan honi nosztalgiákat is szóhoz engedte. Az illedelmes, rendibeszedett elvágyódás tanújele mindahány történelmi víziója, inkább szemlekörút, semmint a konfliktusok számbavétele. Mégse akarta elkendőzni az összeütközések okait, csupán megosztotta nemzeti gondjainkat a korstílus csábító indítékaival. Illés Endre — miközben elismerően értekezik Bánffy Miklós írói hagyatékáról — nem hallgatja el, hogy több vonatkozásban dilettánsnak tartja az erdélyi grófot. Szemléletileg, jóhiszemű buzgalmuk szerint sok közös vonás fedezhető fel Bánffy Miklós és Batthyány Gyula közöítt, ám a festő-főurat a szakma professzionistájának kell tekinteni, legalábbis iskolázottsága miatt. Batthyány Gyula mesterségbeli felkészültségét a rendszeres műtermi foglalatoskodás etikai megfontoltsága fokozta már- már bravúrossá. Elrévülései szívből jöttek, só- várságát az elveszett éden után nem kísérték szenvelgő felhangok, ábrázoltjai színészkedés nélkül viselik régies kosztümjeiket, gesztusaik artiszti’ku- raa nem rafinéria terméke, hanem a stílusos kép- építés velejárója. Hogy Batthyány Gyula számára vajon már életében megállt-e az idő, vagy van-e jövője szívós szorgalmának, azt a szecesszió művelődéstörténeti jelentőségének megalapozottsága fogja eldönteni. Pogány ö. Gábor 4
