Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Fülöp Lajos: Madáchné Fráter Erzsébet

„Ött, a kis ház ajtajában állva Vár a kedves ölelő karjába,

Es szemében tiszta érzelem.

Mint virág él, illatot lehelni Szerelemben boldogságot lelni Es nem tudna nélkülem.

S ha körülfon, mint egy bájgyűrűvel,

Hó karokkal, forró, lágy kebellel,

E szent körbe nem fér semmi gond.

Nőm is ott ül, kisfiú ölében,

Kis fakardot forgatván kezében,

Anyja lopva könnyeket törül.

Óh, itt a könny nem a bú patakja,

Azt csupán a költészet fakasztja,

Merengve a múlt idők körül.”'

Nos, ebbe a „szent körbe” 1852 augusztusának egyik estéjén váratlanul mégiscsak betört a rettenet és a gond. Az önkényuralom titkosrendőrsége a családfőt vasra verve hurcolja el a pozsonyi várbörtönbe. Az ok: menedéket adott Kossuth titkárának, Rákóczi Jánosnak, cseh kertészként rejtegetve birtokán. Rákóczi elmenekült üldözői elől, a hatalom azonban a szállásadón töltötte ki bosz- szúját.

Fráter Erzsit, aki éppen harmadik gyermekével volt terhes, „derült égből villámcsapás”-ként érte a szomorú esemény. Pedig már elég lett volna a Madáoh család áldozatából: még csak nem is oly rég veszítették el Madách Pált,8 Imre öcs- csét, aki a szabadságharcban — futárszolgálat közben — tüdővérzést kapott; ugyanekkor gyilkolták meg Madách húgát, Máriát is, gyermekeivel és sebesült honvédtiszt férjével együtt Erdélyben. És most itt az Imre tragédiája! Nem elég, hogy őt magát elhurcolták, lefoglalták a birtokát is. Családja: felesége, két kicsi gyermeke (és az útban lévő harmadik) támasz nélkül maradt. Balogh Károly „Madách, az emlber és a költő” című könyvében a kialakult helyzetről a következőket írja: „Mikor... Madách fogságba kerül, beálltak az anyagi gondok,... a fiatalasszony ... egyedül marad Cseszfvén, támasz nélkül, megszokott, vele együttérző szív gyámolító melege nélkül,... egyszerre elveszti lába alól a talajt... Nem tud szembenézni a bajjal. Kishitűvé válik, összeroppan a gondok súlya latt... ”9

Nem lőhet meghatottság nélkül olvasni azokat a leveleket, amelyeket Erzsi férjének a pozsonyi börtönbe ír. íme, két levélrészlet; az első Cseszt- vén kelt, 1853. május 12-én: „Édes Emikém... oh, hidd meg, sóik kínba volt részem, miolta megszűntél védangyalom lenni, de bár mily mélen is hatol lelkembe e sok kín, hiszem és kívánom oldalad meled hamar elfelejteni. Édes jó Emmim, már nálad lettem volna, ha körülményeim jelenleg nem kénszerítenek, hogy mehessek, mert egy garasom nints, lehetetlen a háztul elmozdulnom . . . Anyádtól épen semmit sem kapok, így ne neheztelj reáim, de ha mihelest leheti mennem, min- gyárt nálad leszek ... ”10

A másik levél ugyancsak Csesztvén, 1853. június 4-i dátummal íródott: „Édes Emikém ... Mán az életemet örökre meguntam, mán a sok álmatlanságtól anyira gyenge vagyok, hogy ha nagy

nehezen egyszer körül járom a kertet, három nap is fáratt vagyok és fáj a melyem, minden idegem tökéletesen el van gyengülve és miolta hmlőm volt, a jobb oldalamon a bordatsontok felett a legkisebb megerőltetés vagy felindulásra úgy ver a vér, mintha ott is második szívem volna... Itt küldök 2 F. 30 kr, a tejből gyűjtöttem öszve..., tsa'k már ez a bizontalan helyzetbe nem kellene élni, ... tsak úgy tengődöm, mint egy elátkozott, tsókollak ezerszer Isten véled. Erzsi.”11

Ezekhez a levelekhez egyáltalán nem kell kommentár ... Vajon hihetünk-e azoknak az életrajzíróknak, akik azt állítják, hogy Madáohné — férje távollétében — csak mulatozott, sőt: kicsapongó életet élt. .. Aligha! Balogh Károly (a Madách rokon) előbb idézett könyvében maga is azt írja: „Hűtlenségére pedig nem volt. . . bizonyíték.”12

Madách 1853. május 7-én szabadult Pozsonyból; ekkor még Pestre vitték, s csak augusztus 20-án engedték haza. A viszontlátás után a házastársak közötti kapcsolat azonban már nem a régi. Az elhidegüléshez kétségtelenül hozzájárult az is, hogy Madách — szabadulása után — Cseszt- véről Sztregovára kívánt költözni, hogy mint a legidősebb fiú, átvegye a családi bintok irányítását. Fráter Erzsi azonban egyáltalán nem akart Sztregova úrnője lenni! Főként a „Grossmama” közelsége miatt nem. Ám végül mégiscsak követte férjét, és egy ideig úgy látszott, hogy tetszik neki az előkelőbb környezet, a kéttornyú kastély, a társaság, a divatos ruhák, a vacsorák, a vadászatok sora... És Erzsi most kezdi élni igazán az életet — vesztét érző, „sose halunk meg” hangulatban ... Madátíhnak mindez persze nem tetszett, a nagyasszonynak még úgy sem. Egymást érték az összetűzések... A férj dilemmáját jól érzékeltetik a következő madáchi sorok:

„ ... két világ közé hajítva,

Melyikhez nyújtsam jobbom, nem tudom.”13

Majd elérkezik a végkifejlet... 1854 télutóján Losonc városa rendezi a megyebált. Madáchné szeretne részt venni azon, a férj viszont ellenzi szándékát. A ibörtönviselt ember magatartását — az önkényuralom tobzódása idején — meg leheti érteni. Erzsi viszont mindenképpen menni akar... És el is ment Madách barátjának, Meskó Miklósnak a kíséretében. Madáoh kérésére utánuk ment Szontágh Pál és Henriczy Ágoston, a református lelkész, azzal a megbízatással, hogy vigyázza-; nak Erzsire.. . Az úri társaság azonban bojkottál- ta Madádhnét, aki képes volt hites ura nélkül bálozni. Henriczy fia — édesapja elbeszélése alapján — így számol be a következményekről: ,,... Imre szereti Erzsikéjét, talán el is nézné; könnyelműségét. Példa erre, hogy elvben elfogadta Fráter Pál békítő kísérleteit. Azonban a büszke anyós, keseleőkői Majthényi Anna méltó- ságos, id. Madách Imre kamarás özvegye, ezt meg nem engedi. Aki Madáchné létére kizárta magáti a nógrádi gentri társaságból, annak a Madách-ház- ban nincs helye . .. ”14

A válási megállapodásra 1854. július 25-én, Ecsegen került sor, Fráter Pál (a nagybácsi) és

50