Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Sereg József: A 650 éves város

áz erősség 1450 óta romokiban áll, tehát tovább nem épülvén, sajátosan hűen megőrizhette a korai magyar századok várépítészeti eljárásait. 1243- ban tudunk először a várról. Bizonyos Bene vitéz rakatta a falakat és később a CsObánka család birtokában élte a várkastély virágkorát. Tudniillik a 45X45 méter területet körbefogó várfalak közt inkább főúri lakhely, mintsem félelmetes katonai erőd létezett. Természetesen a kettős vizesárok, a déli külső fal előtti figyelőtorony, a négy saroktorony, a felvonóhíd azért a védelem céljait is szolgálták, de a várfalakon kívüli almáskertek viszont a környezet és a lakók ízlését és élelmezését dicsérték és tették lehetővé. Csobánka János volt a nagy birtokszerző, a XIII. században, aki különösen V. István mellett jeleskedett.

Fiai azonban már fékezhetetlen rablólovagokká váltak, különösképen Csobánka László, akit királyi halálos ítélet sújtott és biztos adatunk életének befejezéséről nincs. 1301-iben apjuk örökét az egri káptalan előtt felosztja a három fiú (László, Dávid és Sámuel) és megegyeznek a várhoz tartozó Beneváraljia falu felosztásában is. E hiteles tudósítás részletesen leírja a vár épületeit, tartozékait és ami ennél is csodálatosabb, Beneváralja faluban 12 malomról tudósít, megnevezvén a birtokosokat is. Beneváralja, olykor városnak is nevezett település, élénk, munkáló közösség volt. A településnek három utcája a mai Kőporoson, a Bene-patak fölötti keleti magaslaton húzódott és északi vége a patakhoz közelített. A templomát a XVIII. században romjaiban még említik a hegyoldalon. Mát- rafüred később települt a Bene-pataktól nyugatra eső, kiszélesedő, lapos területre, ahol a középkorból az alapjaiban ma is gótikus eredetre utaló egykori pálos kápolna áll.

Benevár története a XIV. században az Abák rozgonyi veresége után hányatottá válik. Egy időre Szécsényi Farkas Tamás is megszerzi, de hosz- szú ideig nem birtokolja. 1450-ben a patára települő huszita „zsobrákok” égették fel, és többé már újjá nem épült. A vár és váralja, Bene szerepét a köziben várossá lett Gyöngyös vette át.

Pálosvörösmart nevében az 1304-ben még a Csobánkák által letelepített pálos barátok mátrai jelenléte nyert megörökítést. Abasár nevében pedig az Aba nemzetség neve rögzült, mert itt állott a nemzetség által alapított (1042) bencés monostor. Hosszú századokon át hol egyszerűen Sár, hol Sármonostor néven szerepelt a szőlő- és borkultúrájáról mindig híres „kies” fekvésű település.

Gyöngyössolymos már csaknem összeépül Gyöngyössel, noha ősi, mindig önálló település. A Kishegy tövében szép, XIV. századi, sokszög alapú gótikus templomtornya hívja fel magára a figyelmet, amely egyben jelzi is a község középkori jelentőségét. 1275-ben egy határjáró oklevél Solumus néven írja le a község nevét). A XIV. század közepén a Solymosi családról történik említés, akik már három nemzedék óta birtokolták a települést. Figyelemre méltó, hogy Solymosi Tamás Demeter fiának birtokai (1350—1363) nagyobbrészt szőlő- birtokok.

Vrus alakban írja le 1275-ben a határjáró oklevél Gyöngyösoroszi nevét, és ugyanezen oklevél szerint, a helység az Aba család birtoka, hiszen IV. László királyunk az Aba nemzetséghez tartozó Tarjáni György fiának kérésére rendelte el a határjáró birtokhitelesítést. 1332-ben a pápai tized- jegyzékben Orozi néven szerepel és a XV. században Báthory-birtok.

Ugyanezen oklevél írta le Gyöngyöstarján nevét is Tharian naior és minor névalakban. Tehát az eredeti település Nagy- és Kistarján falurészekre különült. 1838 után a Szécsényi család birtoka volt, majd a XV. század második felében Mátyás királytól Losonczy Albert és guthi Országh János örökölte az ekkor mezővárosi rangon levő birtokot. Gyöngyöstarján községi pecsétje a legrégibb a megyében, 1571-ből való, pecsétnyomatában egy szarvasfej látható, a szarvak közt a fejből kinövő kereszttel és Genges Taroaniensisz A. 1571. felirattal. A török koriban a község, bár mindvégig lakottnak számított, mezővárosi rangját elveszítette. A nagyrédei Kispaskomon vaskori, a Szőlődombon késő bronzkori leletek mutatják a település távoli múltjának gyökereit. A név 1275-ben villa Réde inferior (Alsó-Réde falva) formában került leírásra, birtokosa pedig az Aba nemzetséghez tartozó Rédey család, vagy nemzetségág. A középkori község, Alsó- és Felső-Réde, Kis- és Nagyréde, Fancsaltelke és Szentmártonréde nevekből álló falurészekből állotlj.

Gyöngyöshalász neve 1267-ben. Halász névalakban jelent meg először, amikor is V. István ifjabb király Csobánka Jánosnak adományozta. A Csobánkák bukása után ezt a birtokot is Szécsényi Farkas Tamás szerezte meg 1327-ben, majd a Sal- gaiak, Berzeviczyek és Rozgonyiak birtokolták. A XIV. században már önálló plébániával (1332) rendelkezik és 1350-ben már templomának megújítását jegyzik fel.

Az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy a középkori magyar állam megszilárdulását követő első századokban a várost környező községek elődeit az írásos emlékek, oklevelek feljegyzik, tehát lényegében kialakult a város közvetlen környezetének településszerkezete. A királyaink sok okiratban rendelkeznek, az egri káptalan jelentős számú oklevélben örökíti meg ügyeket, sorsokat. Birtokkal jutalmaznak, pártütőket birtoktól fosztanak meg.

És most térjünk be Gyöngyösre, a Mátra ősi központi településére. A város nevének eredete ma sem tisztázott. Több álláspont vitatkozik, verseng a szép, kellemes hangzású név magyarázatának jogáért. A várost és patakját — egyik állítás szerint — a Mátrából gyöngyözően patakzó forrásokról nevezték el. Mások: egy kabar fejedelmi rangú pogány asszony nevéből eredeztetik Gyöngyös nevét. Ehhez az állásponthoz Anonymus is csatlakozott, lejegyezvén a Gesta Hungarorumban Gyöngy fejedelmi leány tragikus halálát egy vadászaton. E mondából és e névből alkotott kerek mondát és szép magyar női nevet „Gyöngyvér” változatban Arany János, a Buda halála című eposztöredékben. Istvánffy krónikájában a középső Mátra csererdeifoen régtől honos élősködőktől, a fagyöngytől származtatja a város nevét. Szerinte

34