Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Fülöp Lajos: Gyöngyösi diákok voltak
1810-es évek elején elválnak. Az anya a három kisebb gyermekkel Szűcsiben marad, az apa pedig a nagyobbafckal (József is köztük van) Gyön- gyösorosziba költözik. Az ifjú Szűcsiben hat évet, Orosziban pedig egy évet tölt, 1812-ben iratkozik a gyöngyösi gimnáziumiba, ahol öt évig tanul. A mátrai táj — virágborította domboldalaival, völgyekben rejtőző falvaival, évszázados tölgyeseivel — igen nagy hatással van érzelmi életének alakulására. Szülőföldjétől 1817-ben szakad el, s csak a vakációkra jár haza. A fővárosba kerül, itt is érettségizik. 1818-tól az egyetem bölcsészkarának hallgatója, majd — apja kívánsága szerint — a jogra megy át. „Én nem tudom, mennyire fogom szeretni a törvényt, de azért jól megtanulandom, habár gyakorlására nem volnék is hivatva” — írja ekkor. Egy tanévet a híres pozsonyi akadémián tölt, de nagyon hiányzik neki Pest és barátja, Toldy Ferenc. A heves és türelmetlen Toldy jó hatással van a nyugodt, szemlélődő Bajzára. Kapcsolatuk közös törekvésen alapszik: az európai színvonalú magyar irodalom megteremtéslén. A jogakadémia elvégzése után patvarista Föld- váry Ferencnél Gyöngyösorosziban. Részt vesz Heves megye társadalmi és politikai életében. Ott találjuk az 1825-ös reformkori országgyűlésen is; lelkesedik az akadémia-alapító Széchenyiért, bízik a társadalmi haladásban, bár csaknem elkedvetlenedik. „Ah, ez a diéta! Igen, sokat ártott nekem. Bárcsak ne jöttem volna el. Azok a sok szép, nagy képzeletek, melyeket én magamnak hazámról, s nemzetemről csináltam, s melyek bennem annyi szép, nagy hevületnek ingerei voltak, mindmind összeomlottak” — írja 1826-ban. Arra döbben rá, hogy az országgyűlés csak tervez, tervez, a követek szépen tudnak beszélni, — de nagyon kevesen vannak, akik cselekszenek. A következő két évet hol Pesten, hol szülőföldjén tölti, míg 1829-ben végleg a fővárosba költözik. Vonzza Kisfaludy Károly köre: elsősorban Toldy és Vörösmarty társasága. Anyagi körülményei 1838-ra rendeződnek any- nyira, hogy m eg n ősü 1 hét. Csaj ág hy Júliát veszi feleségül (a későbbi Vörösmartyné, Laura nővérét). Családi élete boldog, megelégedett. Júlia nem különösképpen tanult, de bájos, kedves teremtés, aki kitűnő háziasszony, jó anya és feleség. Nélküle Bajza értelmetlennek tartaná az életet: „Te nekem szükséges, nélkülözhetetlen vagy, mint a levegő. A te szereteted határtalan, tiszta ás önzetlen irántam, s ez oly jól esik . . . erőt és reményt ad . .. szereteted nélkül nem tudnék többé megélni.” Három Bajza-gyermekről tud az irodalomtörténet. Lenke (később Beniczkyné) novella- és regényíró lesz, a lírikus, sokat betegeskedő Jenőnek mindössze huszonhárom év adatott az alkotásra, Irén pedig csecsemőkorban meghal. Bajza élete a 40-es években a legboldogabb. Társadalmi súlya, szerepe egyre nagyobb: korábban a Kritikai Lapok, majd az Auróra, az Athenaeum és a Történeti Könyvtár szerkesztője, a Pesti Magyar Színház (később Nemzeti Színház) igazgatója, akadémiai tag, sőt szerepet játszik a politkai életben is. Lakásuk gyakorta hangos vendégektől, a kor szellemi vezetőitől. Majd elkövetkezik az 1848-as év ... Bajza ekkor Kossuth Hírlapját szerkeszti. Amikor Win- dischgrätz a fővárost fenyegeti, Gyöngyösorosziba hozza családját; Gyöngyös osztrák megszállásakor pedig a Mátrában rejtőzik. A tavaszi hadjárat sikere Debrecenbe, majd Pestre vezérli. Kossuth a Nemzeti Múzeum igazgatását ajánlja fel néki, amelyet el is fogad. Hivatalán azonban már nem foglalhatja el, követi a kormányt Szegedre és Aradra. A világosi fegyverletétel után Vörös- nyartyvai Szatmár felé menekül. Szalonta, Nagyvárad és Nagykároly után Gebe a következő állomás, ahol mind Vörösmarty, mind Bajza emlékverset ír a vendéglátó háziasszony, Csanádyné emlékkönyvébe. Vörösmartynak ez a költeménye eléggé ismeretes, Bajzáé viszont nincs meg verses- kötetben. így szól: „Gyászos időbe’ vagyok szomorú vendége lakodnak Honomban idegen és menekülve futó; Mentsen az ég, oh hölgy, oly kíntól, milyen emészti Keblem az eltiprott szent haza gyásza között.”6 Ezután Fegyvernek és Üjszász a stáció; végül hazatérnek. A hatóság — némi zaklatás után — mindkettőjüket békén hagyja. Bajza szeretett volna továbbra is az irodalomból megélni, ez azonban akkor már megvalósíthatatlan ábránd. Különben is: két évtized kemény, fáradságot nem ismerő munkája, a forradalom és szabadságharc izgalmai, a bukás és bujdosás keserve, fia betegsége, anyagi gondok annyira megviselik, hogy elméje elborul. Mint Toldy írja,7 már csak „árnyéka maga-magának”. 1858-ban, 54 éves korában hal meg. Temetése — ugyanúgy, mint a Vörösmartyé — néma tüntetés, az osztrák önkényuralom elleni tiltakozás volt. * Azt szokták mondani, hogy kritikusi pályára csak elvetélt szépírók mennek . . . Móricz nem így vélekedik: „A kritikus éppen úgy teremt, mint a költő, a festő, a zenész —, csakhogy más irányú az elméje, a tehetsége. Ezéknél a képzetemnek van túlnyomó szerepe, nála az ítélő erőnek ... A jó kritikus méh; neki nem a fullánk a leglényegesebb szerve: neki az a célja, hogy még a haszontalan virágokról is mézet gyűjtsön .. .”8 Nos, Bajza éppen ilyen kritikus. A bírálat mezején nem megfeneklett költői törekvéseiért keres vigasztalást. Az persze igaz, hogy Vörösmarty mértékével nem mérhetjük, viszont az is' igaz, hogy a reformkor egyik legnépszerűbb költője. Az óda és az elégia uralma után ő a dal műfajának egyik meggyÖkereztetője. (Az igazi magyar dalt később Petőfi teremti meg.) Kazinczy törekvéseinek jegyében a „fentebb stíl” híve, a „bajuszos magyarság” népi súlyosságával szemben a „bajusztalan európaiság” polgári könnyedségének képviselője. Gessner, Matthison, 28
