Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 4. szám - NEVELŐ ÖRÖKSÉG - Pécsi István: Egri titkok közelről (2)

mondván: legyen a luteránusoké. Pusztító dühükben le is romboltatták az oltárt és a feszületet. A zűrzavarról a zsákmányt szimatoló török is tudomást szerzett, s arra készült, a két marakodótól elragadja az igazi koncot. Okosságért, ravaszságért azonban a papok sem mentek a szomszédba: a kincseket 1589-ben Eperjesre menekítették, ahol bízvást remélhettek hatékony védelmet.

Aztán mentek ők is, stafétaváltóik csak Allah imádóinak kiűzése után, 1688-ban foglalkoztak a visszatérés gondolatával. Először régi helyüket kérték a Szepesi Kamarától, de az csak a török moschét ajánlotta nekik, ezt később az irgalmasak használták és Szent József nevével ruházták fel. A káptalan azonban nem adta fel eredeti terveit, annál is inkább, mert számíthatott a Habsburg-ház rokonszenvére, támogatására. 1699-ben királyi engedély- lyel költöztek Egerbe, s óhajuk teljesült, ugyanis Telekessy püspök átengedte nekik a kívánt épületet, hadd hasznosítsák káptalani székesegyházként. Erdődy Antal Gábort már itt iktatták coadjutori méltóságába. Csak érdekességként említjük, hogy ekkor, azaz 1713-ban a Szent János elnevezés is elfogadott.

A hódítók távozása után Nagy János volt az egyik plébános. A halotti és egyéb bejegyzések sajátos adalékokat közölnek velünk az új építkezési ötletekről, s a renoválások szakaszairól.

Rákóczi főpapja nem valósíthatta meg azt, amit akart, utóda Erdődy, energikus cselekvésbe kezdett. Űj szerződést kötött az olasz származású, de Pesten már kissé elnémetesedett Carlone építőmesterrel. A feltételek mások, hiszen ő nem a régit akarta szebbíteni, hanem újat szándékozott emeltetni — többek között — kétszeresére növelte a középkori templom hosszméretét, írásba foglalt részletes kívánságai is ránk maradtak. Ezekből, valamint a tervekből kiderül, hogy alapvető változásokat rendelt. Persze az ésszerűség elvét sem mellőzte: az alapoknak csak töredékét rakatta újra. Barkóczy Ferenc, aki méltóságában követte, semmit sem áldozott az ígéretes célra. Egészen másképpen vélekedett Eszterházy Károly, aki Bükkaljai Athént szeretett volna varázsolni Egerből. A nagyszabású lendület mégis megtört, mert a püspökség és a főpap hatalmas bevételeinek jó részét felemésztették a Líceum építésének költségei. A dédelgetett álomról persze nem mond le, s többek között — Grossmann József tatai építészt — ő dolgozott a mai főiskola befejezésénél — kéri fel tervkészítésre.

Több bizonyítható változat született, de a kivitelezésre nem adódott mód, csak Pyrker János László hivatalviselésének korszakában.

Ez a Velencéhez ezernyi szállal kötődő ember nemcsak nagy műveltséggel, ritka szépérzékével, hanem határozottságával, cselekvőkészségével is kitűnt az átlagemberek sorsából. Mindössze két évet töltött Egerben, amikor akcióba lépett. 1829-ben tervezéssel bízta meg Johann Baptist Packh bécsi építészt, aki készséggel fogadta el a felkérést, s rögvest munkához látott. A rajzokból több is maradt ránk litografált alakban. Ezek tanúsíthatják, hogy két térelzáró oszlopra is gondolt, s valószínűleg, az érsek kérésének engedve, egy jókora campanilét is megálmodott, amelyet a lebontásra szánt Hatvani kapu helyére húzták volna fel.

Mások — többek között a magyar Joó János — is kirukkoltak ötleteikkel, ami arra utal, hogy a téma sok hozzáértőt felvillanyozott. A beterjesztett változatról jó néhányan tudhattak, mert bőven akadtak kritikai megjegyzések. Még az irodalmi központot teremtő literátor Kazinczy is így háborog: „Se kupolája, se tornya ... a külső nem templomot annunciál.”

82