Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - NEVELŐ ÖRÖKSÉG - Pécsi István: Egri titkok közelről (2)
Fellner nem örülhetett a kész munkának, hiszen a halál 1780-ban elszólította. Azt azonban sejthette, hogy nevét megőrzi építészeti hagyatéka. Bizonyára elégedettséggel töltötte el az a tudat, hogy Fazola Lénárd kívánalmai- mainak messzemenően megfelelő erkélyrácsot produkált, hogy Lotter Tamás pompás könyvtárbútorzata olyan lett, amilyennek megálmodta, hogy Kracker János Lukács és Zách József freskója remekül jeleníti meg a tridenti zsinat figuráit, egy-egy tekintetbe belelopva koruk fényeit is. Nem panaszkodhatott Povolni János főpallérra sem, aki kemény kézzel magabiztosan irányította a kivitelező gárdát, amelynek minden tagja megnyugtathatta, hogy betegsége idején az a Grossmann József állt a helyére, aki az 1785-ös záróakkordig tartotta kezében a „karmesteri pálcát”, aki rendkívül nagyra értékelte az átvett örökséget. Franz Sigrist bécsi piktor a vizsgaterem mennyezetét díszitette, a kápolnában pedig Franz Anton Maulbertsch jeleskedett. Mindketten értékelték, hogy kiknek a nyomdokába léptek, ezért a tőlük telhető legtöbbet produkálták. A püspök talán kesergett, hogy a magyar nyelvű egyetem csak ábránd maradt, hogy a megindított orvosi fakultás elsorvadt, ám ha fényes és szomszédos palotájából a Líceumra tekintett, akkor elfeledhette a királynő vétóját, mert az épület ércnél maradandóbb emlékművet állított neki is. N ennek a sok névtelennek, azoknak a kétkezi munkásoknak, akik ilyenre formálták a magasba ívelő falakat, s a csillagda monumentális tornyát. Milyen kisstílűnek tűnhetett mindehhez a Habsburgok tiltó rendelkezése ... o A Líceummal — a mai tanárképző főiskolával — szemben magaslik a székesegyház, impozáns, kora klasszicista épülettömege. Eger plébániatemplomáról — 1580-tól székesegyházként emlegetik — meglehetősen keveset tudunk. Építésének idejére nem utalnak a források. A későbbi hivatkozások, illetve metszetek — az utóbbiak nyilvánvaló, hogy emlékezetből készültek — nem teljesen megbízhatóak. Azt azonban egyértelműen jelzik — s ez így is lehetett —, hogy a gótikus stílusjegyek uralhatták. Az viszont tény, hogy 1310-ben egy Otto nevű plébános vezette a szertartásokat. Később igen fordulatos, s a korabeli viszonyokat kitűnően jellemző események követték egymást. 1549-et írunk. A várat a keménykezű, s a katolicizmusra fittyet hányó Percnyi Péter uralja, akinek egyik célja az erősség védelmi képességeinek fokozása. Számára minden más ezután következett. így aztán a káptalan székesegyháznak sem tulajdonított különösebb jelentőséget. Úgy döntött —, s akaratát végre is hajtotta —, hogy a szentélyt bástyává alakítja. Hasonló okokból igényt tartott a többi templomra, s a kanonokok házaira is. A talárosok — jobb ötlet híján — mégis maradtak, pedig újabb megpróbáltatások sora várt rájuk. Mágocsi Gáspár és Ungnád Kristóf kapitányokra számíthattak a velük azonos hitet valló protestánsok. Ezért felháborodva, a várbeli istentiszteletre gyülekező katolikusokat be sem engedték a templomba. A „gordiuszi csomót” Radéczius István püspök próbálta megoldani, felajánlva a megsértett káptalannak a városi Szent Mihály templomot. Ezt a jónak tűnő intézkedést Rudolf császár is szentesítette. A papok már 1576-ban hozzáfogtak az újjáépítéséhez, 1500 forintot — akkoriban hatalmas summa volt ez — áldozva erre a célra. Nem sokáig örülhettek, mert Ungnád katonái elfoglalták a hithelyet, és saját lelkészüknek adták át, 81
