Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 4. szám - TUDOMÁNYOK TITKAI - Lőkös István: Gogol kelet-, közép-európai recepciójáról

• Tudományok titkai

Gogol kelet-,közép-európai

recepciójáról

(Tanulmányvázlat)

Komparatisztikánk történetének apályos szakaszában, az ötvenes évek elején, a hatás fogalmát övezte a legtöbb gyanakvás. Világirodalmi összefüggésekről szólván célszerű volt hangsúlyozni a hatáskutatástól való elhatárolódást s illett kritikai megjegyzéseket tenni — okkal vagy ok nélkül — a komparatizmusról, s ezzel összefüggésben a pozitivista hatáskutatásról.

A hatás fogalmával kapcsolatos fenntartás természetesen nem kizárólagosan a magyar irodalomtudományban felbukkanó jelenség. Egy évtizeddel ezelőtt N. I. Kravcov a szlovák Dionyz Durisin Problémy literarnej komparatistiki (Bratislava, 1967.) c. munkája kapcsán tette szóvá, hogy a szerző — noha elméleti fejtegetése és metodikai koncepciója kifejezetten „hatásellenes” — túlhangsúlyozza az irodalmi érintkezések területén a hatás jelentőségét.

A magyar irodalomtudományban a hatás fogalmával kapcsolatos elmarasztaló szemlélet — úgy tűnik — hosszabb időre lefékezte az irodalmi érintkezések recepciós vizsgálatát. Jellemző, hogy Vajda György Mihály — az ösz- szehasonlító irodalomkutatás magyarországi históriájának felvázolásakor — felszabadulás utáni komparatisztikánk egyik első nagyszabású vállalkozásáról, a magyar—orosz irodalmi kapcsolatok területét felölelő háromkötetes munkáról is még a következőket volt kénytelen megállapítani: „A tanulmányok nagyobb része.. . inkább az orosz irodalom magyarországi fogadtatását vizsgálja, csak néhány hatol közülük konkrét hatáskapcsolatokig, párhuzamos fejlődési kérdések vizsgálata pedig a kötetben általában nem szerepel.”

Ez utóbbi citátum nyilvánvalóan jelzi, hogy a hatásvizsgálat mégsem egészen felesleges és legkevésbé elutasítandó burzsoá jelenség. Okkal, hisz egy irodalmi jelenségnek egy másik műalkotás létrejöttében játszott inspirativ szerepe az adott mű genezisének vizsgálata során korántsem hanyagolható. Az viszont igaz — s ezt Durisinnal egyetértve mondhatjuk ki —, hogy a „hatások síkját” az összehasonlító kutatásoknak csupán „az első fázisában” „vehetjük figyelembe”, és „nem ragadhatunk meg ennél a munkafázisnál, mint az összehasonlító elemzés végső céljánál.” Ahhoz viszont, hogy az effajta vizsgálódások érdemi eredményt hozzanak, szükséges volt a fogalom értelmezése körüli sokféleséget egységesítem, az olykort ellentmondásosságot feloldani. A nemetközi komparatisztikai irodalomban erre történt is kísérlet. A hatás helyett újabban mindinkább elfogadottá lett a recepció, azaz a befogadás fogalma, amely alkalmasnak bizonyult arra, hogy a legkülönbözőbb kapcsolatformák — így pl. az allúzió (utalás, hivatkozás), a parafrázis, a variáció, a kölcsönzés, az utánzás, a plágium, az adaptáció — gyűjtőfogalmává legyen. Az egyes nemzeti irodalmak közötti kapcsolatok recepciós szempontú vizsgálata lehetővé teszi az annyi gyanakvással övezett hatás mértékének és jel56