Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Lövei Gyula: Belső utaink...
Belső utaink... önmérlegelés — tanfolyam formájában Ma sem tudom egyértelmű magyarázatát adni annak, hogy már gimnazista diákként — 1955-ben — a főváros utcáit járva, fél órára vagy akár egy órára is meg-megálltam, ha számomra különös jelenséget vagy egyéniséget láttam. Magyarázhatom azzal, hogy az alig párszáz lélekszámú faluból Budapestre került legfogékonyabb korban levő gyermek rácsodálkozott az ezer színű környezetre, de azonnal itt az ellenérv, nyaraimat ugyanis rendszerint városon töltöttem. Merész gondolataim között az is szerepelt, hogy az 50-es évek politikája — részleteit már jól felfoghattam — tett szemlélödővé. Szerettem a színházat is, no nem a ragyogó termeket, az elegáns közönséget — ebben kevés részem lehetett — ,de a műkedvelő művészeti mozgalomnak ez az időszak kedvezett. Egy-egy nekem tetsző figurát részeire bontottam, külső és belső tulajdonságait hámozgatva. Az első lépés tehát környezetem és mások megfigyelésével indulhatott. Mi felé? Észrevétlenül, a tudatosság csírájával saját belső utaim megfigyelésére. Vagyis az önismerethez szükséges első lépéseket egyre mélyebb, a pszichikai folyamatokat is taglaló elemzés követte. Persze nem ilyen egyszerűen és gyorsan. Főiskolai és egyetemi éveim alatt, de gyakorló pedagógusként se sokat hallottam az önismeretről. Nem is a szó az érdekes, hanem a vizsgálódási folyamat. Az utóbbi években több összefoglaló mű, újságcikk jelent meg most már hangsúlyozva önmagunk pszichés karbantartásának szükségességét. A köz- művelődés és egészségügy szakemberei kísérleti jelleggel — ma már több ennél — kevés, de a munka megindulásához elégséges szakirodalomra támaszkodva önismereti köröket hoztak létre az ország különböző városaiban. A Gyöngyös városi TIT szervezet — ismerve ebbéli törekvéseimet — felkért, hogy a helyi szakmunkásképző intézet tanulóival alakítsak önismereti kört. Szívesen vállaltam, hiszen saját utamat végigjárva érdekes kísérletben reménykedhettem. Nem volt könnyű a szervezés. Az iskola és a kollégium vezetőinek támogatása ellenére, alig akadt jelentkező. Nem csoda, hiszen nehéz volt megértetni a diákokkal miről is van szó. Többen a beszélgetést illendően végighallgatták, majd úgy távoztak, hogy nem kívánnak részt venni a foglalkozásokon. Mégis akadt nyolc 15—17 éves lány, aki „kíváncsi volt önmagára”. Megjegyzem ez ideális létszám. Baráti hangulat alakulhat ki, könnyebb a megnyilvánulás, önmagunk „kiadása”. .. A foglalkozásokra vázlatot készíteni, felkészülni lehetetlen, hiszen a spontaneitás, az őszinteség, a véleménynyilvánítás a lényeg. A klubszerűén berendezett teremben kötetlenül induló diskurzus folyamán mindig akad egy fontos szál, lényeges gondolat, melyet a csoport vezetője megragad és alkalmanként tereléssel e kérdés köré csoportosítják véleményeiket, mondandójukat a tizenévesek. „Csupán” beszélgettünk. Nem direkt módon, hanem mások szavaiból ismerhet magára a résztvevő. Mindig abban a tárgykörben, amelyről éppen szó van. Nagyon lényeges az őszinteség és a diszkréció. E tekintetben nehezen indultunk. Előbb „baráti körré” kellett válni a csoport tagjainak, a foglalkozás vezetője is többet szerepelt, mint azt az irányító funkció megkívánta volna. Öröm volt észrevenni, hogy a negyedik-ötödik összejövetelre nagy 54
