Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 1. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: A Tisza Kiskörénél, Kisköre a Tiszánál
üdülőtervekről, programvágyakról oly lelkesen beszél útimarsallunk, a kiskörei párttitkár, Szász János, ez a kis hajó, amely a vízügyiek jóvoltából kapaszkodik most velünk felfelé a folyón (tavon?), nem tartozik a jachtok luxuskategóriájába. Kicsit ütött-kopott, fakófehér, tüdeje meglehetősen hangosan zihál, ám orra mégis kitartóan választja szét a habokat. A kétfőnyi személyzetnek nem sok gondja van, úgy hiszem, hiszen a hajócska annyiszor tette már meg ezt az utat a vízimérnökökkel, vegyészekkel, hajózó szakemberekkel és olyan hivatalos személyiségekkel, mint éppen most velem, az újságíróval, hogy fejből, azazhogy kormányállásból is tudja, hol milyen messze a parttól. Ha nem zakatolna olyan kitartó hévvel, a csend- csodálatos birodalmában hajózhatnánk. Onnan tudom, érzem és értem is meg a csend szavát, amikor .. halászok, horgászok csónakjai előtt és között dohog tova a hajócska, az elő nem írt és mégis kötelező vízi illem szabályai szerint leállítják a motorját, hogy néhány pillanatig, egy csónak — két csónak múltáig, csak a lendület vigye tovább. Ekkor a Tisza nem csobog, mert még az is hangosnak tűnik, suttog és még azt is halkan súgja a hajó oldalának, hogy a vizek szava se verje fel a parti erdők fenséges csődjét. Minden bizonynyal láttak már igazi expedíciós filmet, legyen az játékfilm vagy tudományos útiibeszámoló, láttak, de nem hallottak semimitj. Mert a rendező, az operatőr minden hangot, még az emberi sóhajt is kiszűrte, hogy érzékeltesse: milyen is as igazi, az érintetlen, az ember nem járta, a civilizáció kikerülte őstermészet. Ilyen film pereg most lassan el a szemem előtt. Az imént még — fél órája, egy hete, ezer éve? — korunk egyik mérnöki, technikai leleménye élő] és mellől indultunk, az elektromos áramot is fejleszteni képes duzzasztóműtől. Fél órája, egy órája, örök idők óta? — dohog velünk visszafelé az időkben, vissza az egykor még érintetlen vadon vízi világába civilizációnk e kis lelkes törpéje. Az imént még ütött-kopottnak mondtam, most már úgy érzem, hogy belesimult a tájba, belevaló a vihar és a viztörte ágak, a baltákkal is szembeszálló vad g'ufoancú erdősávok, a parti füzesek, a nádasok, a gubancos parti növények ősi világába. Hogyan is nézne itt ki egy hófehér, modern jacht, vakító és vadító eleganciájával, antenna- és árbócerdejével, radarjaival, rádióval, televízióval és természetesen a fedélzetén üvöltő diszkózenével ? Sehogy. Nevetségesen. Elriasztóan. Mint egy fehér szmokingos gentleman a gumicsizmás pecázók között. Mert a folyó minden kanyarulatában, a tóvá szélesedett víz megmaradt szigetein, valósággal beleolvadva, egyesülve a természet e pompás vadságával — nem is tudom, miért e csendre, megA Tisza Kiskörénél (Fotó Kőhidi 1.) 22
