Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Kaposi Levente: Földfóbia
Kaposi Levente: Földfóbia O’Brient gyermekkorában lidérces álmok gyötörték. Égetően forró, szikrázó homokon járt, messziről valami nagy víz fenyegetően morajlott, és ő nem tudta, honnan hová kell menni. Vörösen csillogott az alkonyi ég, a távolban mintha épületek lettek volna, de lehet, hogy nem is azok voltak. Máskor valami rózsaszínű földön járt, illetve nem is járt, hanem szinte lebegett, mintha a súlytalanság állapotába került volna. Sötétkék színű ég borult a feje fölé, derékmagasságban ködszerű párák lebegtek, és ismét valami bizonytalan érzés fogta el, nem tudta, honnan megy és hová. Aztán eltévedt egy idegen városban, ahol minden ház egyforma volt, nem voltak semmiféle jelzőtáblák, emberek sem voltak, és tudta, hogy valami lakásba kell eljutnia, de nem sejtette, melyikbe. Gyorsan közeledett az este, a nap már éppen lebukóban volt az egyik; épület mögött, és szörnyű félelem fogta el. Máskor egy erdőszélén járt, szintén alkonyaiban, a fák fémeszölden csillogtak, leveleik fémesen zizegtek. Valahonnan a távolból, forró szél érkezett váratlanul, és hirtelenül azt érezte, ha nem jut be az erdőbe, menthetetlenül végez vele a forróság. Lábait azonban, mintha hatalmas súlyok béklyózták volna le, nem haladt előre, csak vánszorgott. Tulajdonképpen nem is nagyon emlékezett vissza az álmaira, csak szülei ébredtek föl mindig a gyermek rémült sikítására. Az idő tájt volt mindez, amikor a Földről az Alfa bolygóra kerültek. Apját fegyelmileg kötelezték az új bolygóra való költözésre, s természetesen így az egész család ide került. Az orvosok labilis idegzetének, illetve az idegen környezetnek tulajdonították az alig kétéves O’Brien álmait, s nyugtatták a szülőket, hogy mindez idővel elmúlik. Az űrhajós most, negyvenöt éves korában, persze egyáltalán nem emlékezett vissza álmaira, viszont benne maradt valami: soha nem kívánkozott a Földre. Mindig meglepődött, amikor egy-egy kollégája vagy ismerőse kitörő lelkesedéssel üdvözölte a földi utazás lehetőségét, illetve valami olyasfajtát érzett, mintha valaki valami múzeum iránt érdeklődnék, megmagyarázhatatlan hobbiból.Éppen ezért mindig más indokot agyait ki, amikor a távoli bolygóra akarták küldeni. Mindenhová szívesen ment, a Holdtól a Marsig akár mesterséges űrobjektum is szóba jöhetett. Élete során volt is alkalma bőven ide-oda utazni, hosszabb ideig állomásozni furcsábbnál furcsább helyeken. Leginkább persze, az Alfát szokta meg, ott volt az állandó lakása, ahová mindig, mindig visszatért. A labilis idegzetű gyermekből az egyik legbátrabb, legkeményebb űrhajós vált. Nagyon hosszan bírta a magányt, volt idő, amikor nyolc hónapig egymaga teljesített szolgálatot egy távoli űrobjektumon. Ismerősei közül sokan ridegnek, emberkerülőnek tartották, s talán volt is ebben egy kis igazság. Jobban szerette a magányt mindennél, valószínűleg ezért nem is nősült meg. Most, ahogy a kezében forgatta a meghívót, tudta, hogy nem lehet kibúvót találni. Tudósok, űrhajósok és politikusok tanácskozására kellett mennie, s 23
