Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Pataky Dezső: Pásztorutakon portyázva

Távolabb alattam, száz méterrel is alacsonyabban tán, a majoros Ördögfalva. Árpában érlelt, jó szagú almákért gyalogoltam oda gyerekként, de nemegyszer juhtúró és gomolya volt a kosárnyi szállítmány. Az elnyújtózkodó, csatatérnyi lapályon, a jó füvű réti kaszálón még a sekély medrű Eger-patak is úgy setteng át hangtalanul, mint régen. Iszapos árkában nincsenek kövek, csak moszat áramlik, békalencse vonaglik együtt a vízzel. A patak partján kicsike, korhadt híd. Tópad-hídja. Közelében kerek koroná- jú fa. Egy odatévedt szomorúbükk. Tanúfa. Annál a fánál mindig megálltam, nem tartott tovább a türelem, hogy a hátizsák vagy a kendővel takart kosár terhéből kóstolót ne vegyek.

Harangszóval érek a magoshegyi tanyába. Pontosan úgy, ahogy az előttem járó barangolók ötven éve.

„... Valamelyik közeli falucskában éppen a delet harangozzák, amikor a környék legmagasabb pontjára, a 450 méteres „Magos-hegy” tetejébe fölérünk. A Magos-hegy magasságából, köröskörül, szelíden hullámzó dombvidékre esik tekintetünk... A legközelebbi juhásztanya alattunk, vagy száz méterrel alacsonyabban, a »magoshegyi«. Ezzel a tanyával kezdődik Berze bacsu uradalma, ami úgy értelmezendő, hogy a Beniczky uraság terjedelmes földjein található minden juhásztanya, a magoshegyitől a Baksáig, Berze István számadó juhászgazda — itteni szólás szerint: bacsu — felügyelete alá tartozik. Ügy van elrendezve, hogy Berze bacsu fia, Jani, ma a magoshegyi tanyában deleltet... alki pásztor, erdőőr, vadőr, mezőőr ezen a tájékon él és nem tud fakanalat faragni, az mind Berze Janival faragtat magának. Mondják is a hozzáértők, hogy a Jani gyerek még sokra viszi, ha a városi divatok, amelyeket erre a tájékra a sok gyár és bánya szállít, időközben el nem forgatják a fejét. (Milyen szerencse, hogy innen, a Magos-hegynek ebből a völgykatlanából sem a füstös gyárkéményeket, sem a le-fölszaladgáló csilléket nem lehet látni !).... ”

,,... A fakanál, mely Berze Jani tarisznyáját díszesíti, szokatlan, hosz- szúkás alakú, csónakorrú. Meg is kérdezzük, hogy miért faragta ilyen formájúra, talán látta ezt a formát valahol?

— Sehol sem láttam — feleli —, csak úgy magam kedvébül faragtam. A kanál két füle kost formáz, amint éppen a mocsárfa (kocsányos tölgy!) makkját harapdálják. A csésze homlokára szarvast, meg két seregélyt faragtam, egyik oldalára juhászt, bottal, puskával, pulival, legelésző ürük- kel, meg az évszámot 1931, másik oldalára mocsárfa lombját, fenekére a nevemet...”

Mélyen benne járok a délutánban, mikor fáradtan utam végcéljához jutok. Ez Csónakkútját jelenti, Egercsehi felett. Csónakkútja volt Berze ba- csuék szálláshelye. Elődeimet itt nagy tál zsendicével, dercés barna kenyérrel fogadták. Azután gomolya került az asztalra, nagy orros kancsóban kínálkozó, valóságos egri bikavér társaságában. És gyönyörködhettek a bacsu hajlékának muzeális értékű kincseiben, a faragott bútorokban, asztali és zsebbéli fa sótartókban, képrámákban, eines és rezes kampójú juhászbotokban, csontbunkójú, cinezett nyakú, nehéz barkócabotokban, vadászos formájú bőrtarisznyákban.

Nekem mindebből mára nem maradt semmi sem. Nem is kívánok mást egyelőre, csak pihentető, puha ágyat fáradt derekam alá.

20