Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Pataky Dezső: Pásztorutakon portyázva

numentálisabban hatott, mint tíz pesti szobor együttvéve. Mindez jórészt olyan pásztorok bicskája alól került ki, akik még az egri torony alatt se jártak. A legszebbek Cseterneki Imre, József és Ferenc, Fodor Barna, Berze János és István faragásai.

Herman Miklós, aki a páratlanul érdekes és értékes kollekciót összegyűjtötte, legteljesebb elismerésre tarthat számot. Mikófalva barkácsoló pásztorait ő fedezte fel Budapest számára. S ha sajnálkozva nézzük is a kiállított pompás anyagot, mint halálraítélt, veszendő értékét a magyar népi géniusznak, jól esik tudnunk, hogy legalább ez — addig, ameddig —»1 érintetlenül és romlatlanul megvan. Csak ne nyúljanak hozzá, ne akarják ,megmenteni”, vagy éppen üzletileg kamatoztatni. Mert akkor aztán egyszerre vége az egésznek. Még azt a rövid időt sem éri meg, amelyet számára e mostoha kor meghagyott.”

Másfél órás gyaloglás után, akár ötven év előtti krónikás elődeim, a Dobogó-tanyában állapodtam meg. Madarassyék itt Víg András juhásszal beszélgettek, aki hetvenhatodik esztendejét taposva is még ügyesen faragott.

...” Kívül csinos, fehérre meszelt, piros cseréptetős épület ez a Dobogótanya. Annál megdöbbentőbb a szegénység, amit a házban találunk. Víg András a juhász, aki a nagy kutyaugatásra valahonnan a Vasasbércről jött haza, váltig leültetne bennünket a bátortalan, takarítatlan, szellő- zetlen szobában, ahol nemcsak alszanak, főznek, de még a tyúkokat, lu- dakat is ültetik, éjszakáztatják. Hogy el ne vigyük a házigazda álmát, leülünk a néhai tulipántos ládára, már csak azért is, mert Víg András az egyik vacokból remek formájú és faragású fakanalat vesz elő. A kanál még használatlan, mostanában készült el. Füle egy szájában makkot tartó, erősen elstilizált kosfejet ábrázol. Az oldalára és fenekére faragott, elstilizált virágdíszek régi ködmönök bőrapplikációira emlékeztetnek. A kosfej két szembogarát bevert vörösrézszögek jelzik. A kanál fája sem utolsó.

— Milyen fából faragta ezt a kanalat — kérdezzük Víg Andrást.

— Iharfából, verőn nőtt föl, ojjan kemény, akár az acél. (Verő a hegynek, domboldalnak napos, verőfényes oldala!)

— Miféle szerszámokkal faragta?

— Borotvakéssél, meg kanálásóval. A borotvakés elnyűtt borotvapenge, a kanálásó meg bicskapenge. Mind a kettőt a mikófalvi kovács alakította át, kívánságom szerint. A szerszámok nyele szilvafa. Ezeket magam faragtam és cínoztam meg. A cinozás arra való, hogy a penge, faragás közben ne mozoghasson.

— Faragna-e nekünk is ilyen kanalat?

— Aligha faragok többet! Szemeim nagyon gyöngék már. Nem csuda! Hetvenhatodik esztedőmet taposom...”

Dobogó-tanya. Engem szörnyű emlék borzaszt és űz el innét. Átkos és rémisztő számomra ez a hely! 1945. májusának első napjaiban rokonaimat gyilkolta meg itt alvóhelyükön több pisztolylövéssel egy aljas, kapzsi ember. Kelemen pitar Béla juhászt és feleségét, Róza nénémet gyászolom én itt. Sok gomolya árát, ezer pengőjüket lopta ki véres párnájuk alól a gyilkos. Ezért a pénzért kellett meghalniuk. Négy gyermek maradt utánuk árván, s a gyilkosság utáni hajnalon a két nagyobbik ölben vitte le a faluba. Mikófalvára, két kicsi testvérét, az iszonytató hírrel. ... Egy tarnaleleszi cigányt vádoltak, az is meghalt a börtönben, tüdővészben. De nem ő tette. Az igazi gyilkos tizenegy év után került csak a bíróság kezére ...

19