Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Pataky Dezső: Pásztorutakon portyázva
Pásztorutakon portyázva Ősszel felé van az idő, tomyosodik a ihófelhö, sírdogálnak a bárányok, mert nincs nékük édesanyjuk, Hej! de ne sírjatok kis bárányok, van még néktek jó gazdátok, jó gazdátok, jó juhásztok, aki gondot visel rátok! Gyermekkorom bokrai között járok, azon a tájon, ahol az utak porában ott van eleim pora, ahol a Bükk méltóságosan fölmagasló fehér sziklaorma, a Bélkő látszik mindenhonnan. A hajdani pogányoltár — tetején a kún-palócok áldoztak szent fáik alatt a csillagoknak — ma is fennsőbbséggel tekint alá kisebb testvéreire, a hegyekre s dombokra. A kenyérhátú dombok úgy kihegyesednek erre, mint serdülő lánykák mellei. Ősfoglalkozás forráshelye ez a vidék — a pásztorkodás gócpontja volt még a múlt a század végén, és századunk elején is itten. A pásztorságnak is az eleje, a juhászok rendje élt e tájon. De gyermekkoromban, a negyvenes évek közepén is sűrűn lelhettünk még juhásztanyákat — a maroknyi faluk szélén vagy távolabbi erdős völgytorokban, bokros dombtetőkön vagy dombok oldalához lapulva. Híres emberek jártak a hajdani nyájak nyomában a legelő-mezőkön, faragó pásztorművészek, kiknek emlékét az irodalom, kezüknek remekléseit pedig múzeumok őrzik ... . .. Két idegen szállt le a vonatról a „Palóc Felföld” keleti határán, az Eger —putnoki vasútvonal legszebb pontján, Szarvaskőnél, egy párátlan, tiszta levegőjű szeptemberi vasárnap reggelen. Egyikük Madarassy László, a neves néprajzkutató, az Ethnographia — Népélet című folyóirat szerkesztője; a másik utas pedig Horváth Jenő festőművész. A tervük az, hogy Egér-patak szik- laszorulatán, majd a Csehi-víz szűk, erdőborította völgyében fölfelé haladva meglátogatják a Szarvaskő. Mónosbél, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Eger- bocs határában fekvő magas dombvidék juhásztanyáit, „amelyekben, a híradás szerint még sok jó faragó él”. Ötven éve történt eme dolog, s csak azért tudhatjuk pontosan a krónikás útnak még a napját is, mert a Herman Ottó emlékének ajánlott kis könyvükben (Madarassy László: Művészkedő magyar pásztorok; Horváth Jenő eredeti rajzaival; kiadja: a Magyar Könyvbarátok — Egyetemi Nyomda, Bp. 1934.) megemlítik, hogy a csónakkúti számadó juhászgazda — Berze István bacsu — a bekölcei búcsúból ment haza vendégeinek üdvözlésére. A beköl- cei búcsút pedig a Mária napot (szeptember 12.) követő vasárnap tartják, vagy Mária napján, ha az éppen vasárnapra esik. Egy órai gyaloglás a villái tanya. Utasaink itt fél órát pihentek, megtekintve lelkes vezetőjük, Herman Miklós közgazdász fakanálgyűjteményét. „A tarisznyára csatolható vízmerítő fapoharat nevezik ezen a tájon fakanálnak — olvashatjuk a könyvben. — Van ebben a gyűjteményben vagy száz darab, és nincsen kettő, mely hasonlítana egymáshoz.” 17
