Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre: Ifjúkor

Hogyha kedvünk ellen kurtább sorsunk hajtószára: mindegy hústalan nagypéntek vagy sótlan pászka.

Akárkinek fia-fattya, aki rajtunk nyergei: mindenképpen húsunkba vág sarkantyú meg kengyel. Másnak ádventját böjtöljük mindenképp testvérem s bárány vére: piros vérünk lesz az ajtófélen.

Nem kéne más, ha múl az ősz, csak biztatón egy kézfogás, az ismerős a búcsúzón, ha elköszön.

Nem kéne más: üvegbe bor, üres sosem legyen, ha forr a kedv.

A vér,

ha csordogál a száj szélen, mert a tüdő elnyűve már; — segítene tán, ha több a bér.

Nem kéne más: ruha a rongy helyett, ha fagy, erős mankó, ha béna vagy, a koldusnak védett sarok, a gazdagnak még több vagyon, békét írjanak a lapok és az legyen a hős, aki

Vers a magunk sorsáról

Németh Lászlónak Szárszó után

Fordítsunk a renden egyet rángatták a zablát idegen irányba untig kik a kantárt tartják.

Fordítsunk a renden egyet józanon merészen: szánkba-vájt feszítővasnak, ha kell ellenében.

Idője immár rátérni végre valahára idegen dűlők után a magunk csapására.

Naiv sorok a szeretetről

a háborút lövi agyon.

Erős legénynek szerető, nagylánynak szép szem nevető, szegény káplánnak stólapénz, ököl ne legyen a tenyér, a fulladónak szalmaszál, az asztalon egész kenyér, dámának bunda és lovag, parasztnak jólábú lovak, a doktornak sok beteg, viharnak erdőrengeteg, a vénnek könnyű, gyors halál a menyecskének Annabál, a drótosoknak lyukas fazék, templomba ájtatos hívek, kocsmába jótorkú ivók,

— a tőre fürt, árokba víz, a versbe rím, a mellbe szív.

11