Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Gábor László: Perújrafelvétel Csokonai ügyében

kát a hadllitámogatás fejében. Csupán ezért volt szüksége Ferenc császárnak az országgyűlésre, hogy megszavaztassa a számára szükséges segítséget. Egyébként világosan látszott, hogy nem viselkedik barátságosan a magyar rendekkel, csak a szükséges udvariassági gesztusokat tette meg a jegyzőkönyv tanulsága szerint. Fokozatosan haladt a restauráció, a felvilágosodott uralkodó elődei vívmányainak megszüntetése felé. „Megtisztította” a közigazgatást, az iskolákat s a nemesség nagy részét is színvallásra kényszerítette. Ez a „ha nem velem, ellenem” szemlélet azután meg is hozta a gyümölcsét, azt a néhány „hangoskodót”, — köztük Cindery Pált, akinek a neve később Csokonai alkalmi verseiben többször előkerül — elhallgattatta, vagy egyenesen hazaküldte. Magának Csokonainak sem ment botrány nélkül végbe pozsonyi szereplése. Hogy pontosan mi történt, azt csak találgathatjuk, de Széchényi Ferencnek írt levelében 1802. január 9-i dátummal így emlékezik az eseményekre: „Ezek között nem utolsó szerencsém van nékem is háládatosan emlékezni arról, midőn az 1796-diki Diétakor, a Magyar Múzsának kiadásakor hazám kikötő-helyében hajótörést szenvedtem és csak Excellentiád méltózta- tott a habok közül való kivergődésemre 16 aranyat resolválni: de amelly megbecsülhetetlen gráciával, újabb fergeteg felzudulta miatt, mégis csakugyan nem élhettem.”

A magyarsággal ellenséges érzelmeket tápláló Ferenc császár valódi arca természetesen inkább csak az utókor szemében nyilvánvaló. Egy-egy megnyilvánulása — így például öccséhez, József nádorhoz írt levelei — leleplezik indulatait, ahogy hosszabb időszak alatt hozott intézkedéseinek sora is. A gondosan kiépített titkosrendőri szervezet, az olvasókörök, kölcsönkönyvtárak bezárása, a II. József és II. Lipót uralkodása alatt megjelent kötetek közül 2500-nak a betiltása — mindmind egy visszafordíthatatlan folyamat jele. Igaz, ezt a rettenetes logikát Csokonai részben érzékelte — ahogy a történelmi időszakról szóló levél- részlete utal erre —, de nem maradhatott tétlen, az adott korban szövetségest akart találni.

Sokan félreértelmezték mecénáskeresési szándékát: ő soha nem a saját érdekeit nézte elsősorban. Mint ahogy a Diétái Magyar Múzsát záró kis „Űtravaló . . .’’-ban megfogalmazza:

Múzsa! megszűnt a Diéta:

Szűnni kell már néked is.

Tán ha a Magyar Poéta

Nyér jutalmat — nyersz te is.

Nem lényegtelen különbség az, hogy míg a legtöbb alkalmi versszerzőnek saját anyagi, erkölcsi fölemelkedése a cél, addig Csokonai számára önmaga csak eszköz. Egy olyan „műszer”, amely n e k megvannak a maga szerény szükségletei, de a lényeg, hogy működhessék, a haza, a nemzet szolgálatában állhasson. Csokonai pontosan tudta a saját értékét, de a hasznot a közösségért végzett munkában látta. Amikor pártfogást kér, mint például Koháry Ferenctől 1797. november 8-i keltezésű levelében, szinte tanulmány jellegű körképet ad a magyar nyelv és literatúra sanyarú helyzetéről, majd így ír: „Egyszersmind pedig alázatosan könyörgök excellentiád előtt, méltóztas- son hathatós pártfogása által letételt adni az én Múzsámnak, hogy az már tovább homályba ne üljön...”

Hihető-e hát, hogy: „. .. füzetről füzetre eszeveszettebben törekszik a meghódítani vágyott közönség szája íze szerint alakítani a Diétái Magyar Múzsa sovány füzeteinek tartalmát”, mint ahogy Sinkó Ervin állítja, vagy pedig muzsikus cigány módjára hajbókol, mint Kazinczy Ferenc idézett véleményében? Vargha Balázs eleve megkérdőjelezi vállalkozásának hitelét: „A „Tempefői” írója azoknak akart verset írni, akikről már régen tudta, hogy semmi jó ügyet nem támogatnak. Püspökök és grófok elé akart odaállni, pedig (kiemelés tőlem — G. L. jélméje a francia felvilágosodás nagyszerű gondolataival van tele.” Csak visz- szautalok előző megállapításunkra: A méla Tempe- főiben az alkalmatosságra írott versek alkotásának kétfajta módját ütközteti. Az pedig különösen nem ellentmondás, hogy a hatalmasságok elé áll felvilágosodott gondolataival, hiszen az aufklerizmus magyarországi változatai között ott a rendi, és az uralkodó személyéhez kötődő is.

Csokonai 1741-diki Diéta című alkotása merész és ügyes támaválasztásról árulkodik. Érdemes közelebbről megszemlélni ezt a kantátát, amely kilenc énekével a Diétái Magyar Múzsában megjelent legterjedelmesebb mű, s koncepciójában is a legjelentősebb. Ebben a költő arról a pontról ábrázolja a mát, amikor a magyarság bátran, nagylelkűen és önfeláldozóan jelentős segítséget adott kritikus helyzetben Mária Teréziának. Akkoriban ráadásul még úgy tűnt, hogy a felvilágosodott gondolatok az uralkodói széktől a jobbágyok kunyhójáig átjárják és megváltoztatják az életet.

Még egy fordítást meg kell említenünk Wéber „Serkentés.. .’’-én kívül, amely jelentősen hozzájárulhatott az 1741-diki Diéta témaválasztásához és megformálásához. Ez pedig a Látás című mű, amely „Udv. Tanácsos Denisz úr” teremtménye. Ez a Diétái Magyar Múzsa IV. kötetében jelent meg, a Csokonai által írt eredeti kantáta előtt közvetlenül. Ebben is a Mária Terézia és a rendek „egymásra találása”, a magyarság jelentős segítsége a téma. A történelmi epizód az országgyűlés retorikájába is belekerült. De a múlt egy-egy eseményét sokféle módon lehet értékelni és megközdlíteni. A Látásban a szerző Csokonaihoz hasonlóan leírja a már legendás kérdést, amellyel Mária Terézia a nemességhez fordult, majd mindenfajta következtetés levonása nélkül Ferencet közvetlenül őse mellé állítja: „S lelkire ő olyan mint a nagy Trézia, első f Ugyanis az ő unokái között”. Csak magát az 1741-es „élőképet” állítja föl, élettelen bábukkal, „elfelejtkezvén” arról, hogy itt valami más, több is történt egy érzelmi jellegű döntésnél. Ahogy Szekfü Gyula Magyar történet című munkájában megfogalmazta, az 1741. szeptember 11-én lezajlott esemény egy „... érzésbeli harmóniává tisztuló politikai kompromisszumnak lett szimbólumává”.

55