Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Gábor László: Perújrafelvétel Csokonai ügyében

„Perújrafelvétel” Csokonai ügyében

Áz 1796-os országgyűlési szerepléséről

„Puky István úr a pataki examen alatt megtudná innholétemet, s a nála sok holnapok ólta lakó Csokonaival július 14.-én kijőve hozzám. Ismertem volt mindkettejeket, s örvendék látásoknak. De Csokonai 1796-i diétán nagyon nem jó fényben mutatá magát. Megjelent ott, nem mint Pindar a görögök játékain, hanem mint nem-fejér arcú hegedűseink, kiknek kedves amit úgy nyernek. Nekem balul vevék csodáiéi, hogy ítéletemet a diétái Múzsája s egyéb dolgozásai felől, melyeket neveken nevezni is kín, kimondottam, de arról nem tehetek. ... Nagy része Csokonai vétkének csak annyiban övé, hogy mindent ada, amit tőle kívántak, s mindjárt adá, mihelyt kívánok; s tálán méginkább az, hogy tovább nem élt, s vétkeit meg nem igazítható, igazíthatatlan darabjait el nem égetheté” — a Pályám emlékezetében Kazinczy Ferenc így értékelte Csokonait, s elmarasztalásában jórészt az 1796-os országgyűlési szereplését hozta fel indokul. Ez az ítélet számos más szerzőnél is felbukkan, egészen napjainkig. A Diétái Magyar Múzsa, mely a rövid országgyűlési időszak alatt — hetente egyszer, majd hetente kétszer — tizenegy alkalommal napvilágot látott, irodalmunk valóságos botránykövének számított. A szépirodalmi lap, amely a költő saját alkotásain kívül tizenegy fordítást tartalmaz, ellenszenvet keltett sok kortársban, de a későbbiekben sem elemezték Csokonai szándékát és a megvalósulást, hanem mentségeket kerestek számára. Jellemző például Móricz Zsigmond vélekedése, aki politikai tájékozatlansággal magyarázza a diétái szereplést: „Az országgyűlés szerepét, fontosságát nem ismerte, a gyűlés tárgyalásainak tartalmát nem is sejtette, mi lesz? Nem is érdekelte. .. Most úgy érezte, ehhez a gyűléshez méltóan nagyszerűt kell alkotnia, hogy a méltóságos tekintetek lelkes szeretetét megnyerje. S teljesen kiforgatódott önmagából ... Politikai műveltsége, meggyőződése igaz, nem is volt neki.”

Olyan is akadt, aki egyszerűen kettéválasztja a megjelent alkotásokat, mint például Vargha Balázs: „Nagyon is tudta, hogy a „Diétái Múzsa”- ban ott a tűz: a felvilágosult versek sorozata, de ott a víz is, ami oltja: a császári ház előtti tisztelgés.” Legtöbben effelé a megítélés felé hajlottak, különféle — emberi és egisztenciális — okokat keresve arra, hogy miért így és ilyen formában adta közre Csokonai verses folyóiratát. Nagyon kevesen jutnak el addig a következtetésig, mint Révész Ferenc, aki a történelmi események hatására céloz: „Olyan költeményeket is megjelentetett azonban hetilapjában, amelyeket nem írhatunk az alkalmazkodás számlájára . . . Csokonai magatartását, látszólagos pálfordulását azonban egészen másképp értékelhetjük, ha a francia forradalom eseményeit fejlődésükben vizsgáljuk.”

De ez az utóbbi vélemény is megáll a közvetlen összefüggések keresésénél, pedig nem elegendő

a francia eseményeket párhuzamba állítani Csokonai véleményének átalakulásával: nyilvánvalóan értékelni kell a sajátos középkelet-európai helyzetet, s természetesen az alkotó személyét és életútját is. Hogy mindjárt a vélemények közös gyökerére utaljunk: Kazinczy Ferenc 1795-ben börtönbe került a Martinovics-összeesküvés vádlottjaként, csak 1801-ben szabadult. Milyen indulatok gyűlhettek hát össze benne, míg hajdani tanítványáról idézett véleményét megfogalmazta. Miféle sértődöttségek, idegenkedések feszülhettek annak szavaiban, aki annak a rendszernek „státusfoglya”, amelyben Csokonai helyét — s nézetünk szerint — a továbblépés, a fejlődés lehetőségeit keresi. ..

A Diétái Magyar Múzsa Élőbeszédében Csokonai elnézést kér olvasóitól: „Ha a Múzsa kevés alkalmatosságra -való versezetekkél fog szolgálni, annak okát az adja, hogy a Thémis és a Politika tornácában még kevés ideig mulatván, az ollya- nokba könnyen meg találna botlani.” Valóban, eddigi ilyen jellegű munkái, amelyeket az Alkalmatosságra írott verseinek válogatásában közül, járatlanságáról árulkodnak. Ha az 1794-ben született A korán megtisztelt virtust, vagy a Hunyadi Ferenchez című műveit megvizsgáljuk, kitűnik, mennyire iskolás „széptevése”, az államférfiak köszöntése. Klasszikus mintákat alkalmaz, múzsákkal dicséri az előkelőeket. Nyilvánvalóan egy ilyen tehetséges, költészettel foglalkozó fiatalembertől természetes módon elvárták, hogy verssel kedveskedjen a Kollégium vendégének. A műfaj népszerűségéről maga Csokonai ír az Alkalmatosságra írott versek Élőbeszédjében: „... bezzeg van dolga a szegény Múzsáknak, úton, útfélen, Falun, Városban, Kortsmákon mindenütt kiabálják őket... Nem kilenc Múzsa, de kilencszáz sem győzne eleget tenni, annyian vannak ezek az urak. .Tehát már 1794-ben, Kollégiumi évei alatt is születnek efféle alkotásai, habár az ekkoriban írt A méla Tempefői című drámájában kikkel a Csikorgó képviselte nemzetieskedő klapanciák ellen. Hozzá kell tenni: a költői eszménykép, Tempefői is alkalmi verset ír: Fegyverneki gróf őseinek tetteit örökíti meg. Tehát voltaképpen az alkalmi költészet kétfajta megközelítését ütközteti drámájában, ahogy a már idézett esztétikai alapvetésű Élőbeszédben is kitér a véna, a tehetség szerepére: „Szerencse hát ha a Poétát valamely jeles alkalmatosság figyelembe hozza, és ugyanakkor a Véna is lelkesíti: annyival nagyobb szerencse az, minél ritkábban történik.”

Amikor tehát a Diétái Magyar Múzsát megindítja, figyeli az eseményeket, e rövid, de eleinte annál nagyobb reményekkel kecsegtető 1796-os országgyűlés fejleményeit. Másfél évvel Martinovi- csék vérmezői kivégzése után, a Ferenc császár képviselte abszolutisztikus terror légkörében bízik abban, hogy eredményekkel járhat a magyar53