Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Pécsi István: Egri titkok közelről
Kirándulók a várban lenséges hordákat azonban messze rendelte végzetük, s az oly sokat szenvedett emberek hozzáfoghattak holnapjaik megalapozásához. Megindult a termelés, folytatódott a szőlőművelés, terebélyesedett a kézművesség, a kereskedelem. Ezt jelzik a különböző szerszámok. Ekkor hozták rendbe az igen megrongálódott templomot is. Lendületes fejlődés bontakozott ki, s akadtak olyan egyéniségek, akik ezt személyes adottságaik ré/én méginkább serkentették. Kozák Károly régész egy alkalommal püspökinek vélt sírra talált, ebben — többek között — három pápai ólompecsétet, bullát talált s ezek bir tokában, izgalmas nyomozás révén derítette ki az ismeretlen holtest kilétét. A vállalkozás sikerrel járt, megállapította, hogy 11. Miklós földi maradványaira bukkant. A dunántúli Dörgödről származó férfiú a bolognai egyetemen tanult, s ennek később rektora is lett. Itthon előbb veszprémi kanonok, nyitrai főesperes volt, majd egri főpap lett. Sokoldalúságát' bizonyítja az, hogy nemcsak az építkezés irányításához értett, hanem ügyes diplomata is volt, aki rendszeres kapcsolatot tartott a pápai udvarral. Háromszor is szerzett búcsúengedélyt, s az innen befolyó összegeket arra fordította, hogy a román kori templom mögé hatalmas gótikus szentélyt emeltessen. Ha belépünk a harmadik terembe, akkor elképzelhetjük, miként élhettek Eger egyházi nagyurai. Majdhogy eredeti pompájában csodálhatjuk meg a palota emeleti nagytermét. Nem hiányzik a díszes, zöldmázas kályha, a falrészeket remekmívű gobelinek díszítik, a berendezés pompakedvelő gazdákra utal. Volt is itt vendégeskedés, lucullusi lakoma bőven. Somy József, temesi gróf háromnapos ellátására nyolcszáz franknál is többet áldoztak. összehasonlító adatként említjük csupán, hogy ebből a hatalmas summából nyolcszáz, aba- posztóból készült parasztöltözetet vásárolhattak volna, bakancsokkal együtt, ám az összeget mégis az asztali örömökre költötték. Az is sokat mond, hogy az ezüstkészlet tizenkét tányérból, három csemegetartóból, huszonkét kanálból, két tálcából, tizenhárom ivó- és mosakodóedényből állt. A három részre szakadt országban megpróbáltatások sora várt a gyorsan nevezetessé és fontossá lett végvárra is. A két király — Ferdinánd és János — folyvást viaskodott, s hol egyikük, hol másikuk hívei vették birtokba a lassan rongálódó erődítményt. Dobó István kapitány — mintha csak sejtette volna a közelgő vészt — hozzáfogott a megerősítéséhez. Kellett is, mert az óriási török sereg 1552. szeptember 11-én megjelent a falak alatt. A honszeretettel társult önfeláldozó hősiesség azonban visszaverte az ellenséget. Az október 13-ig tartó, olykor héroszi küzdelemre emlékeztet minden a következő helyiségben. Leperegnek előttünk az előzetes események, majd mintha a harc közepébe toppanánk. Látjuk a tárgyakat, a különböző fegyvereket, s mangnófelvételről hozzánk szól a krónikás, s az ezzel párhuzamos fényjáték szinte tökéletes illúziót teremt. Olyannyira, hogy érezzük Tinódi Lantos Sebestyén ámulatát, aki azt mondatja Ámhát basával: „Mennyit jártam mindez szélős világban Sok várat vívtam sok országokban Jobb vitézökre nem találtam házban Mint ez rossz akolnak vélt Egör várban.” Csak dicsérni lehet ezt a színházszerű formai megoldást. A csatározásokat viszonylag nyugodt évtizedek követték, a hódítók megtelepedtek, berendezkedtek, s az erősebb jogán békés egymás mellett élésre kényszerítették a lakosságot. Kinek jutott már eszébe, hogy itt is élt, a környéken is portyázott, s Hatvan ostromában is résztvett a költőnek is A történeti kiállítás egy részlete 40
