Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gerelyes Endre: Vádolom
— Aludjunk — mondja tompán a férfi és eloltja a lámpát. Zsuzsa rpegsimogatja a homlokát. — Szia, kisfiam. Jó éjszakát. — Jó éjszakát — Balázs felzaklatva mered a sátor tetejére, Zsuzsa fészkelődik, mocorog, teljesen eltűnik a hálózsákjában, csak borzas feje- teteje látszik. Balázs nyitott szemmel, feje alá tett kézzel fekszik. Ekkor meghallja az eső kopogását a sátorponyván. Halkan megszólal. — Alszol? — Zsuzsa kidugja a fejét a zsákból. — Hallod? Igaza volt az őrmesternek. Itt a zivatar. Az asszony elneveti magát, kikászálódik a zsákból. — Most mérgelődhet. Igaza lett a levelibékának. Gyerünk ki! A férfi hallgatja a sűrűn doboló esőt. — Maradj benn! — Kikérem magamnak. És az emancipáció smafu? Kibújnak a sátorból, fölöttük fekete már az ég, s villámok nélkül ugyan, de egyre erősebb a zápor. Balázs, kezében a kisbaltával, egyik cö- vektől a másikhoz lép, Zsuzsa meghúzza a sátorponyvát, ő pedig két-három pontos csapással mélyebbre veri a cövekeket. Ekkor meghallja azt a hangot. Az erdő zúg mögöttük, a fák levelein surrog az eső. És bentről, valahonnan az áthatolhatatlan sötétből, fülhasitóan és dörögve, felszaggatottságában is rendszeres folyamatossággal hangzik. Tatatatatatata... A férfi villámgyorsan fölegyenesedik, arcán patakzik a víz, dermedten áll. Zsuzsa hunyorog az arcára hulló esőcseppektől, felpillant s azonnal felegyenesedik ő is. Egy pillanatig nézi a férfit, azután megfogja a karját. — Balázs!... A fák között futó erdei dűlőn, égő lámpával, és valósággal menekülve az esőtől, eldübörög egy traktor. ★ — Mekkora kémény! — Lehet vagy száz méter. — Te! Ha erre jövünk, én mindig megbámulom. Grandiózus, nem? — Hatalmas. — És nézd csak! Nézd, olyan, mintha fölénk magasodna, mintha ránk akarna dőlni! A férfi csak egy másodperc múlva szólal meg. — Ez . .. optikai csalódás. Hosszú, hosszú csend van, surrognak az evezőlapátok. Zsuzsa szólal meg, de a hangja fakó, halk, nehézkesen bújik elő a torkából. — Hogy történhetett meg az... a szörnyű dolog? A férfi hosszan hallgat, azután ő is rekedten, halkabban kezd beszélni. — Megsüllyedt az alap. Oldalra billent. Beomlott. Befelé zuhogott a tégla. De szerencsére csak hárman voltak benne. — Szerencsére ... — Akkor gyülekezett a csapat. A többiek még nem mentek be az állványokra. Tíz-tizenöt halott is lehetett volna. — Annak a három asszonynak. . . azt hiszed, vigasztaló, hogy csak az ő férjeik . . . — Zsuzsa! — De hát. .. egyáltalán ... hogyan történhetik ilyesmi. Ilyen szörnyűség. — Hallod? Hallod, amit mondok? — Hallom. — És te tudod? A férfi kínlódva, sokáig hallgat. — Rosszul végezték el a talajvizsgálatot. Tulajdonképpen sehogy ... És az alapozást... azt is .... — Sietniök kellett? Csend van, csak az evezők surrogó zaja hallatszik. — Nem. Lopni kellett. — De hát... egy ilyen ügyet nem lehet csak úgy - -. — Benne van ebben vagy húsz ember. — Aljasok. Mennyit kaphatnak érte. — Sokat. — Halált is? A férfi hallgat, a vízbe pöccenti a cigarettáját, s a parázs apró cercenéssel elalszik. ★ Az égbolt csaknem felhőtlen, a csónak orra körül surrog a víz. Egy kanyarban húznak lefelé, Zsuzsa hirtelen felindul, egy pontra szegezi a szemét. Fehér homokpart nyújtózik a vízig, vagy húsz méterrel feljebb nagy fűzek tartanak árnyékot. — Ott — mutatja az asszony — ott táborozzunk! Jó? Balázs szótlanul néz ki a partra. Sodródnak kifelé. Azután kikötnek. — Megebédelhetünk itt. Balázs kiszáll, kirakják a csomagokat, a férfi fűszerezi. A kajak, félig partra húzva, csöndesen pített nyárfaerdőben, vagy száz méterre megtorpan. Két nagy, csonkolt fűzfa mellett kitűnő táborhely. Odamegy, megáll egy ponton, lába elé mered, habozik. Azután széttúrja a talajt, elszenesedett faágak kerülnek elő. Kezébe vesz egyet. Komor, nyugtalan. Visszafelé indul. Zsuzsa lent bóklászik a parton. Két kő között már lobog a tűz, kis alumíniumlábasba konzervet kanalaz. Keveri, ízlelgeti, elhúzza az orrát, megfűszerezi. A kajak, félig partrahúzva, csöndesen himbálózik a sekély vízben. A kanyarban több- emeletes, fehér hajó bukkan elő, fedélzetén apró emberfigurák mozognak. Vízirányban jön, valósággal száguld a hullámok felett. Zsuzsa felemelkedik, szemét kicsit beárnyékolja, gyönyörködik a hajó távolról is hatalmas, áramvonalas, villogó testében. Azután, kezdetben csaknem észrevétlenül, feljebb pezsegni kezd a part. Az asz- szony csak akkor kap észbe, amikor a hajó-kel- tette tarajos hullámok már csak nyolc-tíz méterre vannak a kajaktól. Összerezzen. — Jaj ... 11
