Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gerelyes Endre: Vádolom
— Hol van ez attól... A miénk sokkal szebb. Valahol felberreg egy motor, azután gyönyörű ívben, hogy csak úgy csillog mögötte a felfodrozott víz, kék rendőr jármű siklik elő. Zsuzsa elneveti magát. — Ah, minő ravaszság.! lm, ők lesben álltak. Ah! A férfi egykedvűen pillant a közeledő, fékező, melléjük sikló motorcsónakra. Szálas rendőr áll benne, széles arca izzad a sapka alatt. Bal kezével a motoros szélébe fogódzik, jobbjával hanyagul tiszteleg. — Jó napot kívánok. Láthatnám a csónakigazolványt? — Hát már csónakot is loptak, hogy így ellenőriznek? — Zsuzsa csúfolódva pillant a rendőrre. Balázs előszed egy nylontasakot, átnyújtja az igazolványt. A rendőr belepillant, meghökken, azután hirtelen kihúzza magát, tiszteleg, de a megingó motor miatt gyorsan visszanyaklik. Ragyog az arca. — Dávid elvtárs? Azonos a . . . — Azonos vagyok. — Hát... nagyon örülök, hogy személyesen megismertem. Sokat hallunk magáról. Nagyon sokat. — Igen? — mormog a férfi, minden lelkesedés nélkül. — Örülök. — Csak rövid út, vagy hosszabb lesz a túra? — Nyaralunk — mondja Zsuzsa, élvezi a szó ízét, jelentését, tetszik neki a férjét ért lelkes elismerés. — A férjem végre kivette a szabadságát. De ezt is csak úgy, hogy .. . kényszerszabadság. Kiírta az orvos. Balázs felriad, egy pillanatra majdnem vadul bámul a feleségére, azután hisztérikusan felcsattan. — Igenis, kiírt. Kifogásod van tán? Zsuzsa egy pillanatra hökkent arccal mered maga elé, azután hátrafordul, és kutatóan ránéz a férjére. A rendőr megszeppen, kényelmetlen a helyzet, gyorsan búcsúzik. — Hát... jó utat kívánok. És estére jól cöve- keljenek le, a rádió vihart mondott. De hát ezek a levelibékák — int lenézően, a motor felberreg és eltűnnek Pest felé. ★ A kajak felfordítva hever a parton, a fa alatt kis, kétszemélyes sátor zöldell. Zsuzsa és Balázs egy kőgát mellett kuporognak, az asszony hatalmas buzgalommal hajigálja a horgot a vízbe, ez azonban makacsul ellene szegül, vagy a botra te- keredik, vagy megakad egy-egy bokor levelei között. Zsuzsa mérgelődik, magára, a horogra, a bokorra, összeszorítja a száját, újra és újra próbálkozik. A férfi óvatos távolságból kajánul figyeli aharcot. a horog végre bekerül a vízbe, a parti áramlás lassan visszafelé viszi. Zsuzsa hallatlan buzgalommal, meg-megbotolva a kövek között, egy faderékon egyensúlyozva mániákusan a vízbe mered és követi. Az úszó hetykén úszik a hullámokon, csőn van, a nap most bukik le a fák között, sugarai még megvilágítják a másik part erdejét. Ekkor a dugó moccan, s egyetlen pillanat alatt eltűnik a vízben. — Jaj — az asszony leesik a fatörzsről, két kézzel tartja a botot, pánikba zuhanva kiáltozik. Balázs ... jaj ... segítség! Balázs futva közeledik. — Ránts be! — ö ránt be! — Zsuzsa valahogy kilódítja a halat, a rosszul beakadó horogról lehull a partra, testét ide-oda vetve csapkod, el-eltűnik, a nagy kövek között, fémesen megcsillanva ugrál. Zsuzsa mellette izgul, kezével hesegeti, mintha csirkét kergetne. A férfi odaér, kihúzza a halat a kő mögül, ráteszi, s egy másik kővel a hal fejére üt. — Te kis szamár — fordul az asszonyhoz — sose tanulod meg? Zsuzsa falfehéren, iszonyodva bámul rá. — Véres ... véres a kezed. Balázs rápillant a kezére, az asszonyra, lesiet a vízhez, és leöblíti a tenyerét. Zsuzsa kimerültén leül egy kőre, Balázs melléje telepszik. — Ez hisztéria. Hagyjam fuldokolni egy fél óráig? — Nem ... nem tehetek róla. Irtózom ettől. Ne — Ha akarod, nem horgászunk többé. — Nem akarom. Horgásszunk! — Zsuzsa lassan felvidul, és magához tér. — Én... nagyon szeretem a halat, csak így ... ezt a ... — Jól van — simít végig a haján a férfi —, jól van, te kis gyáva! ★ A sátorban, nyakig a hálózsákjába fészkelődve, Zsuzsa lámpafénynél olvas. Balázs a gumiágyon kuporog, kezében táskarádió, sportközvetítést hallgat. A szpíker, érezhetően felajzott lelkiállapotban, igyekszik túlkiabálni a fergetegesen szurkoló közönséget. „. . . .igen. Hatalmas ütésváltás, inkább Pécsi óriási sorozata ez! És lenn van! Kollár ismét lenn van a földön! A mérkőzésvezető odalép, elküldi Pécsit, számol..., három .. . négy ... és Kollár feláll. A bíró elhúzza a kezét... a törülköző nem repül be, nagyszerű, kitűnő mérkőzés ez, Kollár támad! És milyen bátran, gyorsan üt... Pécsi győzelme egy pillanatig sem kétséges, nagyobb a pontaránya is, de ez. . . Megszólalt a gong, nem tudom, hallják-e a hangomat egyáltalán, kedves hallgatóim, ez az orkán egy mindvégig sportszerű, kitűnő, nagyon kemény mérkőzés két résztvevőjét köszönti. Pécsi most van formája teljében, óriási rutinja, nemzetközi tapasztalata eldöntötté tette a mérkőzést, de kitűnő, jól van, Kollár Pista, így lesz valakiből nagy ökölvívó. Ma már sajnos, eléggé hozzászoktunk a repkedő törülközőkhöz, az indokolatlan mérkőzésfeladáshoz, de itt egészen mást láttunk! Ez a sportszerű, ez a jó. Mert nemcsak akkor kell vállalni egy küzdelmet, ha bizonyos a győzelem, akkor is, ha nehéz, ha... ” A férfi gyorsan, indulatosan kikapcsolja a rádiót, maga elé mered. Zsuzsa, aki a csendre hirtelen felfigyel, leteszi a könyvet. — Aludjunk, jó? 13
